Hajót kellett építeni a zombis sorozathoz

Vamonos! - kiáltott rám a mexikói pali, én meg a frissen nyomtatott beszállókártyával kezemben rohantam, már amennyire a 11,5 órás, Párizs-Mexikóváros repülőút, és a bevándorlási hivatal latinos tempójának köszönhető 2,5 órás sorbanállás után tudtam. Láttam a szemében, hogy ő maga sem hiszi, hogy elérem a csatlakozást, ami hivatalosan 25 perc múlva indult, azaz a boardingnak már rég vége volt, és csak a földi kiszolgáló személyzet jófejségében bízhattam.

A rohanást, amit én úgy éltem meg, mintha elképesztően lendületes lett volna, de kívülről minden bizonnyal kész röhej volt, az indokolta, hogy legközelebb gép csak reggel 7-kor van, és az azt jelenti, hogy lekésem a Fear The Walking Dead forgatását, azt az egynapos programot, amiért reggel 6 óra óta úton voltam, és ez az égésfaktor mellett óriási szopás lett volna. Szóval rohantam, pedig égett a tüdőm, üvöltött a térdem és szúrt az oldalam, már csak 10 perc az indulásig, ezt cseszhetem, mekkora égés lesz, hogy magyarázom ki, de ebben a pillanatban feltűnt a belföldi terminál 56-os kapuja előttem, tömött sorban álló emberekkel. Kétrét görnyedve lihegve kérdeztem, hogy ez a 19:10-es járat-e, mondták, ja, mindig késik, nekem nem mondták? 

A set visitek, ahogy az ilyen látogatásokat hívják angolul, arra jók, hogy az adott film vagy tévésorozat késztői megmutassanak pár kulisszatitkot, és a színészeket/alkotókat egyszerre eresszék a sajtó elé. Kinéznek mondjuk két napot, az elsőn levezénylik az észak-amerikai sajtót, a másodikon meg a világ többi részét. Sokkal egyszerűbb így letudni ezeket a kötelező köröket - mert azért ahhoz nem férjen semmi kétség, hogy úgy kell az ilyen látogatás a forgatókönyvíróknak, díszlet- és jelmeztervezőknek, színészeknek és producereknek, mint üveges tótnak a hanyattesés - mint telefonos- vagy email-interjúkat szervezni, az időeltolódás miatt hülyébbnél hülyébb időpontra.

A Fear The Walking Dead az amerikai AMC csatorna sorozata, a nézettségi csúcsokat döntögető The Walking Dead testvérsorozata, ami saját lábán is megáll szépen lassan. Az első, hatrészes évad forgatásán is ott jártunk, akkor Vancouverben, és nagyon szűk körben, mert a csatorna is bizonytalan volt a sorozatot illetően, most, a második évad forgatásán már kétnapos, 20 fős túrát szerveztek, én a szerb-német-brit-brazil-lengyel-holland tengely mellé csapódtam.

Kanada után Mexikóba költöztették át a stábot, egyrészt azért, mert az adókedvezmények itt is jelentősen magasabbak, mint az USA-ban, másrészt azért, mert itt épült fel annak idején az a stúdió amit James Cameron hisztizett ki magának a Titanichoz, és amiben a nagyon látványos, vízen játszódó filmeket szokás forgatni. A pontos helyszínt nem árulhatom el, ahogy nem használhatom a saját képeimet sem, és nem árulhatom el, milyen konkrét jelenetek forgatását láttam - nem mintha egyébként megírnám, hiszen ótvaros nagy spoiler lenne, hiszen míg a tévében a hetedik résznél tartunk, nekünk már a 10. és  a 12. forgatásába is sikerült belenézni. 

A stúdió egyébként hatalmas, bár kívülről legfeljebb a Pearl Harbor című filmből ismerős hadihajó rozsdásra festett tatja vagy a Mark Wahlberg-féle Majmok bolygójában látott űrhajó árulja el, hogy itt nem hűtőgépeket szerelnek össze, hanem filmeket és tévésorozatokat forgatnak. A raktáraknak tűnő épültekben most éppen a Fear The Walking Dead forog, a központi, nagy stúdióban többemeletes díszletek állnak, olyan élethűek, hogy nem hittem a szememnek, pedig míg be nem megyünk a tulajdonképpeni díszletbe, látszik, hogy minden fából van. Az illúziórombolás az irodákban folytatódik, 

Az illúzió a lényeg, mondja a produkció látványtervezője, Bernardo Trujillo (olyan filmeken dolgozott korábban, mint a Babel vagy a Börtönregény), aki szerint a mexikói helyszínnél jobbat keresve sem találhattak volna, mert az évad első felének nagy részét vízen töltő stábnak olyan forgatási környezet kellett, ahol nagy biztonságban lehetett rém bonyolult felvételeket készíteni, emellett az is lényeges volt, hogy több, különböző mélységű és űrtartalmú medence is rendelkezésükre álljon a víz alatti felvételekhez, illetve legyen a stúdióban egy olyan, ún. infinity pool nevű bazinagy medence, amin meg lehet teremteni a nyílt óceán illúzióját. 

Itt pont van egy ilyen, durván 200 x 200 méteres (33 445 négyzetméteres vízfelületről beszélünk), és az benne a trükk, hogy úgy építették meg a parton, egy oromra, hogy ha a kamerát leteszik úgy, hogy az óceán felé nézzen, akkor teljesen azt a hatást kelti, mintha a medence vízfelülete és mögötte az óceán egy nagy vízfelületet alkotna. Erre azért volt szükség, mert számos olyan felvételt láthattunk a Fear The Walking Dead második évadában, amiben az Abigail nevű jachtot láttuk a nyílt óceánon - ezekről a felvételekről ha agyonvernek sem mondtam volna meg hogy egy medencében készültek, ahogy azt sem, hogy a hajó, ahogy egyben mutatják pár felvételben, soha nem is létezett. 

Mármint a valóságban, azaz hiába kerestem, nem is találhattam volna meg a sorozat második évadában fontos szereplővé avanzsált hajót. Persze az lett volna az egyszerűbb megoldás, gondoltam én, hogy vesznek egy hajót, és amit kell, hozzáépítenek vagy elbontanak, de Trujillo erre csak legyintett, és azt mondta, akkor még mindig csak az előkészítés folyna, nem a meló. Ahhoz ugyanis, hogy a filmes igényeknek (hangtechnika, világítás, kamerák elhelyezése) megfeleljen egy organikus, azaz nem épített, hanem létező helyszín, elképesztően sok mindennek kell stimmelnie. Jó, gondoltam, akkor építettek egyet, erre utaltak a látványtervező irodájának falát borító tervrajzok és fotók, biztos nem lehetett egyszerű és olcsó, de hát a tévé az drága mulatság. És lehet vele hajózni, kérdeztem, majd hozzátettem, hogy levédették-e a terveket, és nem akarnak-e megrendelésre gyártani Abigail osztályú jachtokat, mert tényleg pofás kis hajó. 

"Inspirációt elég sokáig kerestünk, hajókat, amikre az Abigailt alapoztuk volna, de vagy túl nagyok voltak, vagy túl vidámak, vagy csak nem néztek ki elég jól. Inkább terveztünk egyet a nulláról." Így az operatőrökkel közösen tervezték meg az egészet, mely falakat kell kivehetőnek megcsinálni, hol lesz az A kamera, hol fér el a B és így tovább. "Sokkal jobban jártunk ezzel a megközelítéssel."  

"Nincs Abigail, nem lett volna értelme megépíteni az egészet" - magyarázza Trujillo. A hajó középső részét, a hátsó fedélzetet, a hidat, a konyhát és az ebédlő/nappalit építették csak meg, a kabinok és a gépház csak épített díszletként létezett, stúdióban. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy amikor azt láttuk, hogy egy szereplő elindul a fedélzeten befelé, és a nappalin átvágva, egy lépcsőn át lemegy a gépházba, akkor a lépcsőig a vízen lebegő, egyharmad hajón forgattak vele, majd átmentek a stúdióépületbe, ahol a lépcső tetejétől folytatták a felvételt, és a vágó úgy rakta össze, hogy a tévében nem látszott a váltás. "Azért kellett így megépítenünk a hajót, mert így volt kézenfekvő, és így volt a legjobban működtethető."

Oda kellett figyelnünk, hogy legyen elég hely a technikának, de ne legyen olyan súlyos a hajó, hogy ne tudjuk vízre bocsátani.

Ehhez két nagy darut, három villástangorcát és vagy hatvan embert használtak, és egy vízen lebegő, nagy teherbírású színpadot, amit már a Titanic, a Háborgó mélység vagy legutóbb a Robert Redford féle Minden elveszett esetében is alkalmaztak. A csonka hajótestet előzetesen 15 tonnára becsülték, de amikor elkészült a valódi hajótestek építésekor használt anyagokból összepakolt kvázi Abigail, a súlya jóval több volt, 45 tonna. "Elég naiv becslés volt az első. Két napon át tartott, mire vízre tettük, nem volt egyszerű feladat." Trujillo szerint azért volt értelme ennek a hibrid felállásnak, azaz egyharmad hajótest rendesen megcsinálva, egy kis rész egy mélyebb, kisebb medencében összerakva, kétharmad a stúdióban, szárazon, mert ha vízen forgatsz, az nettó szívás. "Minden, amit nem te irányítasz, potenciális hátráltató tényező. Ráadásul sokkal veszélyesebb az egész."

Lassabban mozogsz, több a hibalehetőség, a természet kiszámíthatatlan.

Akkor miért nem stúdióban forgattak végig, kérdezte valaki. A kérdés jogos, ott van az a bazi nagy medence, amiben a Titanic báltermi jelenetét forgatták, azt, amiben a víz beömlik, és pillanatok alatt tönkrevág mindent - na azt egyszer vették fel, szeglény díszletmunkások és asztalosok meg ott sírtak, mert Cameron a tökéletesnél is jobb melót várt el tőlük, csak hogy 5 perc alatt elsüllyessze az egészet. "A természetes fényt nem lehet pórolni. Nem akartuk úgy felvenni a nyílt vízi jeleneteket, hogy bent vagyunk zárt térben, és minden zöld háttér előtt zajlik, amihez majd odarakjuk a külső felvételeket, mert az ilyen felvételeken érződik, hogy nem természetes fényben készültek. Nagyon nehéz bevilágítani a stúdiót." Ebben a stúdióban meg eleve nem sok értelme volt, hiszen minden szabadtéri létesítmény a rendelkezésükre állt. Az volt az alapelv, hogy ami a szabadban játszódik, azt ott kell felvenni, ami zárt térben, a hajótestben, azt meg stúdióban. 

A színészeknek is jobb volt így, mondja Trujillo, miközben az irodája falán levő képeket mutogatja. Természetesebben viselkedtek, jobban érezték magukat a szabad ég alatt, valódi fényben, nem a lámpák alatt izzadva. A tervezésre, a hajó és a stúdióbelsők megépítésére mindössze hat hetük volt, ami elképesztően szoros határidőnek számít. "Azon is sokat tépelődtünk hogy a stúdióban felépített belső terekben hogy oldjuk meg a hajó mozgását, a kamera billegjen, vagy a színészekre bízzuk-e, de végül a hidraulika mellett döntöttünk és mindet mozgatható platformokra húztuk fel, így ezzel sem kellett foglalkoznia másnak, mozgott az egész díszlet, a színészek viselkedése természetesnek hatott. Nem viccelek, volt aki tengeribeteg lett a belső felvételektől." A gépházba mi is lementünk, és valóban fura volt, hogy mozgott egy kicsit, de én ennyitúl tuti nem lennék tengeribeteg. A hatalmas hajómotorok nekem első és második blikkre is valódinak tűntek, de ezekkel csaltak, mert az eredeti hajómotor nagyon drága móka. "Inkább vettünk két olyan bazinagy motort, ami bizonyos részeiben hasonlított a hajómotorokra és méretben is megfelelt, aztán átfestettük, és a kollégák fotók alapján átalakították őket. Pont úgy néznek ki, mint egy rendes jachton."

Az is érdekes, hogy a belső terek színeinek megválasztásán mennyit tipródott a stáb, napokon át vitatkoztak árnyalatokon, mert Trujillo szerint jachtot nem azért vesz az ember, hogy nyomassza, és ebben igaza is van,  ahogy abban is, hogy a Fear The Walking Dead nem romantikus filmvígjáték, így a színekkel azt kellett sugallniuk, hogy a helyzet súlyos (tele a világ fertőzöttekkel, akik meg akarják enni az agyunkat), és nem sok ok van a vidámkodásra. "Egyszerre kellett azt láttatnunk, hogy egy luxusjachton vagyunk, és azt, hogy itt néha kemény dolgok is történnek. Remélem, sikerült, nekem tetszik a végeredmény,  bár elég sötét lett a belseje." Egy ilyen méretű és részletességű díszletet Trujillo szerint hónapokon át szokás építeni, nekik hat hét alatt, három műszakban, 0-24-ben dolgozva sikerült tető alá hozni.

A forgatáson készült többi interjút a nyár végén olvashatják majd itt, az Indexen.