Nem lesznek tömeges kirúgások a Petőfinél

2016.05.27. 08:44 Módosítva: 2016.05.27. 11:47
Ezt Pető Zoltán, a rádió főszerkesztője mondta el az Indexnek ma reggel, miután szembesítettük azzal az iparági pletykával, miszerint péntek délutánra minden munkatársukat behívták, hogy nagy részüket azzal a lendülettel el is küldjék a közmédia legfiatalosabbnak tartott csápjától.

Az viszont igaz, erősítette meg Pető az origóban tegnap megjelent interjúban mondottakat, hogy nagy változások jönnek a rádió életében. A reggeli műsorsáv a legfontosabb, ide karizmatikus, tapasztalt rádiósok kellenek. A név (Talpra magyar!) marad, de a műsorvezető Buda Márton nem, őt a délutáni műsorsávba pakolják át, oda, ahol rádiós szakemberek szerint nem kell egyéniség, csak rutin, és a vezérlőpult ismerete. Információink szerint Buda Márton nem hajlandó a délutáni sávba költözni, jövője így bizonytalannak tűnik a rádiónál.   

bscap00331

Buda helyére Harsányi Levente és Peller Mariann érkezik, akik korábban, a Rádió1-ben már dolgoztak együtt, és akiktől azt várja Pető, és az MTVA vezetősége is, hogy markáns arculatot adnak majd a műsornak és a rádiónak. Lesz egy harmadik műsorvezető is, hiszen az ilyen reggeli műsorokban általában van egy leader, aki felvezeti a témát (pl. Sebestyén Balázs vagy Bochkor Gábor), egy opponens, aki kontrázik (Rákóczi Feri vagy István Dani) és egy rezonőr, aki csavar az egészen egyet (Vadon Jani). Hogy ki lesz a rezonőr a Talpra magyar!-ban, az majd hétfőn derül ki, de az biztos, hogy nem Jáksó László vagy Csiszár Jenő. Az Index úgy tudja, azt a Szakál Miklóst kérték fel a szerepre, aki annak idején az RTL Klubon volt látható hét éven át, de mostanában leginkább csak vőfélyként dolgozik.   

Az esti sávba érkezik a Republic zenekarból ismert Boros Csaba, akinek az lesz a dolga, hogy műsorában magyar tehetségekkel foglalkozzon kiemelten, mert Pető szerint a Petőfiről az az általános vélemény, hogy nem játszik elég friss, új, magyar zenét, és a szerkesztők egy jól behatárolható irány mentén válogatták össze az előírt 30 százalék körüli kvótát egyébként jócskán meghaladó mennyiségű magyar zenét. A Petőfi online felületén egyébként bárki beküldheti a demóját, videóját, és ha a rádióban azt jónak ítélik meg, le is fogják játszani. Hogy ez a gyakorlatban hogy működne mondjuk egy magas színvonalú black metal zenekarnál vagy kormánykritikus szövegekkel, de Bad Religion-i tudással és tehetséggel operáló punkzenekar esetében, arra nagyon kíváncsiak lennénk.

A tömeges kirúgásokkal kapcsolatos pletykákra Pető azt mondta, hogy alaptalanok. "Lesznek változások, de 25 ember kirúgásáról szó sincs. A külsős szerződéseket felülvizsgáltuk, és lesz olyan, mit felbontunk." Ha jól értettük, ez tíz embert érinthet maximum. Azok, akiknek a helyére új arcok érkeztek, kapnak lehetőséget arra, hogy más területen dolgozhassanak tovább. Ha jól értettük, az nagyjából annyit jelent, hogy ha valaki eddig reggeli műsort vezetett, és most azt mondja az esti sávra, hogy kösz, de nem, az onnantól mehet, ha akar, szóval technikailag valóban nem rúgják ki őket. Arra a kérdésünkre, hogy az mennyire elegáns, hogy pár munkatársuk a tegnapi interjúból értesült arról, hogy más műsorsávba kerül át, nem kaptunk egyértelmű választ, Pető szerint hozzá elégedetlenségről szóló pletykák nem jutottak el.

Az átalakítás hónapok óta tart, Pető szerint nagyon alaposan felmértek, megvizsgáltak mindent, és igyekeztek megkeresni azokat a neuralgikus pontokat, amiken mindenképpen változtatni kellett. Nem a Class FM-mel vagy más kereskedelmi rádióval akarnak versenyezni, de az valahol jól esik neki, hogy a Class FM a legfőbb konkurensének egy közszolgálati rádiót tekint. A Nagyon zene! szlogen megérett a leváltásra, a helyére "Az életed ritmusa" érkezik, a reggeli és délutáni műsort pedig a nézői igényeknek megfelelően interaktívabbá teszik. Az átalakult Petőfi első műsorát május 30-án reggel lehet meghallgatni.