Megszűnik a Metropol

2016.06.13. 16:59

Kedden jelenik meg utoljára a Metropol, jelentették be hétfő délután a lap szerkesztőségben. A Népszabadság több forrásból úgy tudja, hogy a tulajdonos, Simicska Lajos jobbkeze, Fonyó Károly üzleti szempontok miatt döntött az újság megszüntetéséről.

Az információt a kiadóvezető, Hivatal Péter is megerősítette, ám azt mondta, a továbbiakról a cég végelszámolója fog nyilatkozni. Fonyó állítólag azért döntött a bezárás mellett, mert nem szeretne adósságokat felhalmozni, valamint minden alkalmazottját és beszállítóját ki akarja fizetni.

A Népszabadság szerint a megszüntetés igazi oka, hogy az idei évre készített üzleti tervek egyike sem mutatott nyereséges működést, és már tavaly is 233 milliós veszteséget termeltek. A Metropolnak időközben konkurense is lett: Habony Árpád hasonlóan ingyenes lapja, a Lokál ráadásul a kormány támogatását is élvezi, állami hirdetésekkel tömték ki az újságot, csak a a Szerencsejáték Zrt. közel félmilliárdot költ a Lokál nevű heti- és napilapokban, amelyeket szintén a forgalmas csomópontokon terjesztenek.

Miután a BKV és a MÁV nem hosszabbította meg a Metropol terjesztésére vonatkozó szerződést, szabad lett az út a Lokál előtt. Ráadásul a BKV úgy gondolta, a velük való szerződésről nem is kell közbeszerzést kiírni, ami furcsa, hiszen a Simicska-közeli Metropollal részben arra hivatkozva nem kötöttek újra szerződést, hogy ehhez pályáztatni kellett volna.

Fonyó Károly korábban azt ígérte, a 2018-as választásokig kitartanak majd, Hivatal Péter pedig arról beszélt, hogy mivel a Lokál bulváros lesz, legalább annyira lesz majd vetélytársa a Blikknek, mint nekik.

A Metropol ezzel 18 év után tűnik el a magyar médiapiacról. A 330 ezer példányban nyomott lapot a budapesti közterek mellett az összes megyeszékhely és több tucat város pontjain terjesztették. A 24.hu úgy tudja, jogilag csoportos leépítés lesz, az utolsó lapszám pedig nem lesz rendhagyó, ugyanolyan formában jelenik meg, mint az előzőek.