Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTöbb szabályt is megszegett, figyelmeztetéssel megúszta a Karc FM
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Három kisközösségi rádiót is megbírságolt a médiatanács, amiért nem teljesítette a médiatörvényben rögzített műsorkvóta-kötelezettségét, közölte az NMHH az MTI-vel. A szerdai közleményből kiderült, hogy a gyomaendrődi Rádió Sun, a Rádió Szarvas és a székesfehérvári Táska Rádió szolgáltatóira is csekély összegű bírságot szabtak ki.
A februárban indult, Habony Árpádhoz köthető Karc FM ezzel szemben figyelmeztetéssel megúszta, pedig a rádió a szerződésben vállaltakhoz képest kevesebb gazdasági tematikájú műsort, magyar zenét, helyi közélettel foglalkozó, közszolgálati és idegen nyelvű műsort sugárzott, megsértette a termékmegjelenítés szabályait, burkolt reklámot közölt, illetve a megengedettnél több ismétlést tett közzé.
Rossz korhatás-besorolás miatt százezer forintos bírságot kapott a Music FM is. A január 15-ei Önindítóban 12-es kategória helyett 16-ost kellett volna feltüntetnie, mivel
szexualitással foglalkozó témákat olyan túlzott részletességgel, vulgárisan és ellenpontozás nélkül dolgoztak fel, amelyek kerülendők a 16 éven aluli korosztály érdekében.
A rádiót a múlt hét során egy másik januári adás miatt is elmeszelték.
Nem csak büntetnek
Az NMHH közben 76 millió forinttal támogat 28 helyi, körzeti és kisközösségi rádiót. A támogatás egy évre, a rendszeresen jelentkező műsorok finanszírozására szól.
Hírműsor kategóriában a Jazzy Rádiót, a Klasszik Rádiót és a Klubrádiót támogatta a médiatanács, a vidékiek közül pedig
- a szolnoki Amadeus Rádió,
- a Bajai Rádió,
- a szombathelyi Credo Rádió,
- a szegedi Európa Rádió,
- a zalaegerszegi Egerszeg Rádió,
- a paksi Fortuna Rádió,
- a kiskunsági Gong Rádió,
- a kalocsai KORONAfm100,
- a kiskunfélegyházi Sirius Rádió,
- az egri Szent István Rádió,
- a székesfehérvári Táska Rádió,
- valamint a szintén a város körzetében működő Magyar Katolikus Rádió
adója vált kedvezményezetté.
Tematikus magazinműsorok kategóriában a budapesti Inforádiót, a pápai Mária Rádiót és a dunaújvárosi Rádió 24-et támogatták.
Szolgáltató magazinműsorokra tíz rádió nyert támogatást:
- a szolnoki Amadeus Rádió,
- a gyöngyösi Dió Rádió,
- az Európa Rádió miskolci és debreceni adója,
- az egri FM 7 Rádió,
- a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió,
- a pécsi Rádió 1,
- a Rádió Dabas,
- a kiskunmajsai Sirius Rádió
- és a törökszentmiklósi Szent István Rádió.
A médiatanács emellett három vidéki frekvencia pályáztatását is előkészíti, amelyek használati jogosultsága 2017 júliusában lejár. A közleményük szerint: "a médiatanács az egyes vidéki településeken működő rádiózási lehetőségek folytatása érdekében felkérte az NMHH hivatalát, hogy dolgozzon ki frekvenciaterveket a jelenleg a Helikon Rádió használatában álló Keszthely 99,4 MHz és Nagykanizsa 95,6 MHz, valamint a jelenleg a Best FM Hajdúnánás rádió által üzemeltetett Hajdúnánás 93,9 MHz médiaszolgáltatási lehetőségekre."
A médiatanács közben a Balassagyarmat 95,7 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatán az egyedüliként jelentkező Megafon Rádió Kft.-t hirdette győztesnek, ami Megafon néven tervez kereskedelmi rádiót indítani. A testület emellett nyilvántartásba vette a a Velence Meleg-hegy 90,4 MHz helyi frekvencia pályázatára jelentkező Fehérvár Rádió Kft.-t, és véglegesítette a Baja 89,8 MHz helyi frekvencia kereskedelmi jellegű hasznosítására kiírt pályázati felhívását, amire csütörtöktől szeptember 7-ig, szerdáig várják az ajánlatokat.