György
2 °C
15 °C

Orbán egykor nem rendelt volna propagandariportokat

04j
2016.10.13. 08:29
Friderikusz Sándor nem túl gyakran nyilatkozik, mert saját bevallása szerint neki a másik oldalon kell ülnie, nem válaszolgatnia. Amikor viszont igen, akkor nem sok minden van, amiről nem hajlandó beszélni. Nagyinterjú a TV2 propagandatévévé válásáról, az ATV-n megszűnt műsoráról, a Kiss László-botrányról és színes zakókról.

Hiú embernek tartja magát?

Ha arra gondol, azt hiszem, egyre kevésbé érdekel, hogyan öltözöm, holott régen ez már-már kardinális kérdésnek számított.  De az ember, ahogy megy előre az életben, egyre inkább elsajátítja az egyre kényelmesebb preferencia-sorrendet.

Azt tudja, hogy van egy mikroblog, amely csak a zakóiról szól?

Valamit mintha egyszer láttam volna belőle valamelyik honlapon. De természetesen ezt is magyar módra, azaz slendriánul dolgozták fel, mert ami ott megjelent, az a valóságos egykori fellépőzakó-választékomnak legfeljebb a tizede volt, kimaradt például a papagájos, a zebramintás, a felemás színű és mintázatú – hadd ne soroljam! 

Voltak azért meredek színek a Friderikusz-show-ban. Kellettek ezek akkor?

Ha a műfaj hagyományaiból indulunk ki, az amerikai tévékben jó ideig nemigen láthatott rikító színű ruhákat. A talkshow műfaját egy bizonyos Steve Allen találta ki, aki mindig klasszikus öltönyökben vezette a műsorait. Aztán jött Johnny Carson, aki már hol paradicsommadárként, hol meg szolid ruhákban, tisztes polgár benyomását keltve lépett a közönsége elé. 25 évvel ezelőtti fejlődéstörténetemnek megfelelően akkor én a paradicsommadár-változat mellett döntöttem.

Ma miért nem lehet elhozni egy magyar talkshow-ba egy világsztárt?

Nem hiszem, hogy ma bármelyik hazai tévécsatorna kifizetne 60-80 ezer dollárt, esetenként akár 100 ezret is egy-egy gigasztárért, ahogy annak idején mi kifizettünk. Noha beleférne a tévék büdzséjébe, különösen az eszelősen túlárazott állami tévéébe, de akkor kevesebbet vihetnének haza azok, akik a műsorkészítést elsősorban saját anyagi gyarapodásuk céljára csak ürügyül használják.

Természetesen nemcsak a pénzen múlott, hogy hét év alatt 100-nál is több világsztár fordult meg a Friderikusz Show-kban. Ehhez rengeteget kellett dolgozni: ugyan ki lenne képes és hajlandó ma egy kerek éven át minden egyes szerdán leveleket írni és elküldeni egy világsztár titkárnőjének, mint ahogy például mi tettük a Dallas-beli Jockey, azaz Larry Hagman esetében, csak azért, mert akkor ő volt a number one és hogy majd amikor egyszer Európába utazik, bennünket, a Friderikusz Show-t is ejtse útba. A szüntelen kitartásunk meghozta a gyümölcsét, mert egy év múlva, körülbelül az 51. faxunk után Jockey személyesen megérkezett hozzánk.

Márciusban távozott a TV2-től. Tárgyalt azóta Andy Vajnával arról, hogy esetleg visszamegy a TV2-be?

Vajnával körülbelül 25-30 éve ismerjük egymást, ugyanis amikor a rendszerváltás környékén elkezdett vissza-visszaszivárogni Magyarországra, megismerkedtünk, és azokban az években még néhány világsztárt is beszervezett a Friderikusz Show-ba, teljesen önzetlenül. Vajna, amikor 2015 őszén – a rend kedvéért mondjuk így – megvette a TV2-t, nem keresett, de nem vettem rossz néven, el voltam foglalva az Összezárva Friderikusszal című műsorommal, a TV2-n. De márciusban, amikor épp az önök felületén megjelent közleményben bejelentettem, hogy otthagyom a TV2-t, mert

egy televíziós műsorkészítő, ha integer személyiség, nem tekinthet el attól a közegtől, amelyben a produktuma helyet kap,

Vajna már aznap este hívott, méltatlankodott, és rögtön Hajdú Pétert okolta az előállt helyzetért. Azt mondta, konkrétan tudja a Blikk szerkesztőségétől, hogy Hajdú súgta meg nekik, hogy én is csatlakozom az újra induló Napló stábjához. 

Volt szó egyébként valaha arról, hogy benne lesz a Naplóban? 

Mindössze annyi volt igaz az egészből, hogy korábban Hajdú telefonon elújságolta,  valószínűleg ő fogja gyártani az új Naplót és számítana rám a felálló stábban, beszéljünk erről. De ez soha többet nem került szóba közöttünk, pedig más ügyekben többször is találkoztunk. De az a bizonyos pohár elsősorban a TV2-höz frissen érkezett hírigazgatónő lejáratókampány-sorozatával kezdett betelni nálam.

Kökény-Szalai Vivienről beszélünk.

Az én szervezetem az ilyen neveket nemigen képes megjegyezni, mert nagyon egészségesen működik a természetes védekező mechanizmusom. Szóval, amikor roppant szakmaiatlan és aljas módon előbb Pukli Istvánt, a Tanítanék Mozgalom akkori vezéralakját, majd Juhász Pétert, az Együtt alelnökét próbálták meg lejáratni a TV2 Tények című adásában, kizárólag a Fidesz-kormány elvtelen szempontjait kiszolgálva, határozottan kezdett valami ellenanyag termelődni bennem, és azt gondoltam, ha ez így megy tovább, nekem innen el kell menni.  

Én, aki megéltem a hetvenes-nyolcvanas éveket is a közszolgálati rádiózásban, olyat még a szocializmus évtizedeiben sem tapasztaltam, mint amit ez év eleje óta bizonyos embereket – Sorost, Puklit, Juhászt, Spédert, kit–kit a megrendelő kormány igényei szerint – lejárató akcióival a TV2 művel. Tulajdonképpen ezért húztam-halogattam a szerződés aláírását is az Összezárva Friderikusszal tavaszi évadára. 

Végül is azon a szerda reggelen telt be a pohár, amikor a sajtófigyelőben azt olvastam, hogy én is a Napló stábjához csatlakozom, miközben a tolerálhatatlan propagandagépezet miatt egyre több akkori munkatárs lépett ki a TV2-től. Világos volt, velem akarják legitimálni ezt a mocskos folyamatot. Természetesen sajnáltam, hogy így alakultak a körülmények, mert egy tényleg nagyon sikeres műsort, az Összezárva Friderikusszalt kellett kényszerből félbehagynom, de a tények kedvéért megismétlem: nemcsak a hírigazgatónő alávaló magatartása miatt mondtam fel, ehhez harmadik okként kellett Hajdú Péter is.

Visszatérve Vajnára, ő mit szólt a felmondásához?

Azt kérte, mielőbb üljünk le és beszéljük meg, hogyan tudnék mihamarabb visszatérni a TV2-höz. Először azt hittem, tréfál. De két-három hetente újra és újra telefonált, sőt, nem is egyszer találkoztunk, mert kitartóan nem tudta vagy nem akarta megérteni, hogy súlyos politikai és morális okai vannak a távozásomnak. Vajna a részletekkel nemigen foglalkozik, célorientált ember, akinek a szeme előtt leginkább egy szempont lebeg: a saját akarata. Április és szeptember között összesen 11 alkalommal beszéltünk telefonon vagy ültünk le hol ebédelni, hol vacsorázni, de csak nem akarta megérteni és elfogadni a döntésemet.

Én alapvetően nem vagyok túl udvarias ember, nem is szeretek értelmetlen dolgokra sok szót fecsérelni, de Vajnával a több évtizedes ismeretség miatt illett türelmesnek lennem. Sőt még műsorötleteket is adtam neki, hogyan tehetné sokrétűbbé és műfajilag is sokszínűbbé a TV2-t, hátha úgy könnyebben szabadulok. De mindez kevésnek bizonyult, rendre új egyeztetéseket kezdeményezett, mire én végső elkeseredettségemben három – természetesen magam is tudtam - teljesíthetetlen feltételt szabtam: 1., rúgja ki, mint teljes jogú tévétulajdonos a morálisan és szakmailag megbukott hírigazgatónőt, 2., adjon egy rakás pénzt, ha már elvesztem az arcomat egy esetleges visszamenetellel és 3., a tervezett szórakoztató mellé kérek egy politikai műsort, amibe senki nem szólhat bele. Csak mosolygott mindezeken. 

Vajna miért nem értette meg, hogy nem akar visszamenni?

Azt hiszem, Vajna sok szempontból nem érti, hol él. Nem mentegetni akarom, de szerintem nincs tisztában a jelenlegi politika borzalmas természetével és zsarnoki-zsákmányszerző működési mechanizmusával. Egyszer például, amikor a mindent átszövő kormányzati korrupcióról beszélgettünk, és én azt mondtam neki, hogy ő ennek a megengedhetetlen rendszernek az egyik alapköve, csak annyit felelt: minden rendszer korrupt, minden rendszerből tűnnek el pénzek, de a mostani rendszer sem rosszabb vagy jobb, mint az előző. Lehet, hogy ezt ő komolyan is így gondolja, és nem azért, mert buta ember, korántsem az, hanem mert egyrészt talán nem érdekli, ennélfogva nem is igen érti, milyen alattomos rendszert épített ki itt Orbán, másrészt úgy látom, ő Magyarországra elsősorban pénzt jött keresni. Ez várakozáson felül teljesül is a kormányfőhöz és a politikai vezetés meghatározó alakjaihoz fűződő szoros és megbonthatatlan barátsága révén, és neki tulajdonképpen ennyi elég. De én hónapok óta nem is annyira Vajnán, mint inkább a TV2-nél dolgozó képernyős szaktársaimon csodálkozom.

Mert nem álltak fel?

Azt reméltem, szuverén, gondolkodni és a kialakult helyzetet értelmezni képes emberek ők is. Például a  márciusi felmondásom előtt egy-két héttel, A bajnok című Pintér Béla-darab bemutatóján találkoztam Tillával, aki folyamszerűen szidta nekem a TV2-t, hogy az mekkora Fidesz-fészek lett, és tűrhetetlen, ami ott folyik. Finoman jeleztem neki, hogy a magam részéről nemsokára be is fejezem az együttműködést a csatornával, amire Tilla megértően bólogatott. Ehhez képest ő azóta is folyamatosan ott virít a TV2 képernyőjén, és az arcát adja nem is egy, hanem több műsorhoz is.

Aztán a Forbes egyik interjújában megpróbálta elmagyarázni, hogy számol el magának ezzel: ő tulajdonképpen csak vidám, szórakoztató műsorokat vezet, ezek pedig egy egészen más részleghez tartoznak, mint ahol az ominózus propaganda-riportokat gyártják. Mit mondjak? Nagyon kínos ez egy gondolkodó embertől! Természetesen mindannyian tudjuk – még Tilla is –, hogy ez átlátszó önfelmentés, nagyon rosszat tesz egy korábban hiteles képernyős ember megítélésének!

De talán még ennél is jobban csodálkozom az utóbbi tíz-tizenöt év szerintem legszámottevőbb tévés tehetségén, Hajós Andráson, aki gondolkodó, de önemésztésre igen hajlamos ember. Amikor márciusban telefonon beszéltünk arról, miért jöttem el a TV2-től, András azzal magyarázta a maradását, hogy már aláírta a szerződését, muszáj ott lennie a tavaszi gyerek-tehetségkutató műsor zsűrijében, ugyanis ha váratlanul lelépne, az ügyvédje szerint 20-25 milliós kártérítésre kötelezhetnék. Ez akkor többé-kevésbé elfogadható érvelésnek tűnt. Csakhogy lement a gyerekvetélkedő, jött az ősz – és mit látunk? Szeptembertől a Sztárban sztár zsűrizését is elvállalta Hajós. Ami sajátos erkölcsi érzékre vall, hiszen amikor 2006 szeptemberében kiszivárogtatták az őszödi beszédet, Hajós András útja nyílegyenesen a HírTV-be vezetett, hogy nyilvánosan megkérje az akkori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet, mondjon le, de most, tíz évvel később nem jelent számára különösebb erkölcsi problémát, hogy ő maga az Orbán-rendszer tévéjét teljes mellszélességgel erősíti.

Pedig manapság minimum egy-két érvvel többet tudna felsorakoztatni amellett, hogy a jelenlegi miniszterelnöknek is le kell mondania, hiszen biztosan Hajós sem ért egyet – hogy csak az utóbbi napok eseményeire utaljak – a kvótanépszavazás végeredményének arcátlan átértelmezésével, de a Népszabadság puccsszerű megsemmisítésével sem. A többi TV2-s képernyősről azért nem beszélek, mert tapasztalatom szerint nagy részük nem olyan ember, aki erkölcsi és intellektuális megfontolásokra tekintettel alakítaná az életét, ők ilyen apró kis részletekkel nemigen foglalkoznak. 

Ettől még egyikük sem lett Orbán-hívő.

A baj ezzel az egésszel természetesen nem Tilla vagy Hajós, hanem az, hogy míg a Kádár-rendszert nem lehetett pusztán közakaratból felszámolni, mert teljes arzenáljával ott állt mögötte a szovjet birodalom, Orbán rendszerét viszont nem elsősorban a hívek, hanem ezek az ürügykereső, gyáva és megalkuvó magatartások tartják életben. A legtöbb, a rendszer gátlástalanságával egyébként egyet nem értő embernek mindig akad egy "kézenfekvő" magyarázata a saját menthetetlen viselkedésére, megalkuvására: gyerekem van, idősek a szüleim, őket is én tartom el, tele vagyok adóssággal, stb., stb.

De kétsége ne legyen senkinek, ezek az én szaktársaim nem átlagbérből és átlagfizetésből élő emberek, hanem sok milliót keresnek akkor is, ha éppen hónapokig nem dolgoznak egyetlen percet sem.

Orbán pontosan az ilyen emberekre számított, amikor kiépítette a rendszerét, tudta, hogy az emberek többsége behódol, ha egzisztenciális nyomásnak teszik ki, hiszen behódoltak a Kádár-rendszerben is. Nem hősöknek születünk, de a rendszerváltás épp azt ígérte, hogy a szabadság körülményei között nem kell többé megalkudnunk a hatalommal a tisztességes megélhetésért és életért. Orbán legelőször ezt vette vissza, azt, hogy az ember szabadon eldönthesse, mit áldoz fel és miért. Kádár János csak a zsarnoki rendszert ismerte, Orbán viszont a szabadságból lépett vissza oda, hogy hatalmi eszközökkel hódoltassa be a polgártársait. Itt tartunk ma.

Milyen a viszonya a miniszterelnökkel?

Ma már semmilyen. Valaha jóban voltunk, de az, akivel én jóban voltam, egy másik ember volt. A tudatmódosulás olyan esetével van dolgunk, amely a mából nézve megmagyarázhatatlan. Az egykori Orbán Viktor biztosan semmit sem fogadna el abból, amit és ahogy ez a mai tesz. Kizárt, hogy például olyan lejárató, az ötvenes éveket idéző propagandariportokat, amilyeneket a TV2 rendszeresen produkál, ő korábban megengedett vagy eltűrt volna. 

De ezek a riportok, ha lehet annak nevezni őket, eleve nem neki szólnak.

Csak éppen az ő megrendelésére vagy a céljai szolgálatában készülnek. Látszik, hogy ezeket nem szakemberek csinálják, hanem lenézendő dilettánsok. Hogy mennyire hatástalan ez az egész, a számok világosan megmutatják: a Tények nézettsége egy tapodtat sem képes nőni január óta, akármilyen lejárt szavatosságú tűzijátékot vetnek be, Marsi Anikóstól, mindenestől, sőt, még csökkent is az előző időszakhoz képest: esténként általában 650-700 ezernél többen nem nézik, kivételes alkalmakkor legfeljebb 750 ezren, ezzel szemben az RTL Klub Híradóját rendszeresen 800-850 ezren követik, pedig ott, amikor a reklámadó réme felsejlett, sok-sok év ugyancsak gyáva lapítása után végül is két lábra álltak és felbátorodtak, legalább azóta minden nap 6-8 percben igyekeznek megmutatni, hol és milyen körülmények között élünk. Sajnos, ilyen relatív mostanság a magyar televíziós vezetők bátorsága.

Nemcsak a TV2-n, az ATV-n is volt műsora, amelynek az egyik adásában megvédte Kiss Lászlót. Nem bánta meg?

Mire gondol?

Amit például a sajtóhiénákról mondott. Az a műsor színtiszta szerecsenmosdatás volt.

Azt hiszem, legalább két dolgot mos össze, ahogy sokan a felületes nézők közül is. Az egyik az, amit a sajtóról mondtam, arról, hogyan hergelte egyik újságíró vagy lap a másikat Kiss László megítélésében. Az online sajtó kezdte, amely erőszakosan igyekezett beleverni az emberek fejébe, hogy Kiss letagadta az 53 évvel korábban elkövetett szexuális, erőszakos bűncselekményét, aztán jöttek a többiek, és a kánonba szépen beleállt szinte mindenki, a hírverseny jegyében egymást túllicitálva, a tisztességes gondolkodás minimumáról sem téve tanúbizonyságot. Pedig nagyon sok részlet akkor, amikor az én interjúm adásba került, még nem is derült ki az ügyről. Maradjunk annyiban, hogy az, amit a magyar sajtó ebben az ügyben produkált, a civilizált világban nem tekinthető körültekintő és felelősségteljes újságírásnak, csak hőbörgő hangulatkeltésnek. Mégis minek kellett volna történnie 53 évvel az ügy és annak jogerős ítélete után? Esetleg le kellett volna lőni Kiss Lászlót? Mert a fejét követelték önök, mindannyian.

Ezt nem mondta senki.

De nincs harmadik lehetőség. Vagy elfogadjuk a korabeli igazságszolgáltatás döntését, hiszen 53 évvel a történtek után már képtelenség az adott korszakot, a körülményeket a mai értelmezési keretben láttatni és megítélni, vagy lincsüzemmódba helyezzük magunkat, és szabadjára engedve az indulatainkat, kivégezzük az egykori elkövetőt. Ön szerint egy életen át kellett volna vezekelnie Kiss Lászlónak, netán folyton egy táblával a nyakában mutatkoznia? Ön szerint kötött valaha olyan konszenzust a magyar társadalom, hogy az erőszakos nemi közösülés a soha el nem évülő bűncselekmények közé tartozik? Én ilyenről nem tudok. Ilyen bűncselekménynek csak az emberiesség elleni bűntett és a népirtás számít. (Hogy ez lehetne másként is, erről ebben a cikkünkben írtunk - a szerk.)

Márpedig ha ezeknek a tényleg elévülhetetlen bűncselekményeknek a sorát a közakarat és annak nyomán a jogalkotás nem bővítette ki, akkor hová jutunk, ha érzelmi alapon vagy a magánmércéink és magánerkölcseink szerint döntünk bárkiről, aki egyszer egy mégoly szörnyű bűncselekményt is elkövetett? Ön szerint lehet egészséges és élhető társadalom az olyan, amelyben a sajtó és a közvélemény bármikor bárkitől megvonhatja a lehetőséget, hogy a büntetése letöltése után emberi életet éljen? Miközben 53 éven át bizonyította, hogy önmaga számára is levonta a tanulságát annak, amit elkövetett. A Kiss-ügy nyomán készített interjúm nagy része erről szólt, de a nézők többségének agyát a hiénaként viselkedő sajtó ekkorra már megdolgozta, a gondolkodás helyét felváltotta a sűrű köd, már csak a prekoncepcióik alapján voltak hajlandók megítélni az én kérdésfelvetéseimet is.

Az ATV hogy fogadta a riportot?

Az ATV-t vezető Németh Szilárd azonnal elhatárolódott a műsortól, amit a mai napig nem értek, hiszen három évadon át, a Kiss-műsort jócskán megelőzően is minden programunk végére nagy betűkkel ki volt írva, hogy a műsor készítője a mi cégünk, azaz a TV Pictures minden felelősséget vállal műsoraink tartalmáért. Egyszerű gyávaság volt ez Szilárd részéről, nincs mit szépíteni ezen, nyilván beijedt a sajtóoffenzívától és egyszerűbbnek tűnt számára, ha elárul engem és a háromévnyi együttműködésünket. Aznap egyébként reggeltől estig bent voltam az ATV épületében, de ő előbb nyilatkozott a sajtónak, mintsem velem tisztázta volna a kétségeit.

Ezért váltak el az útjaik?

Nem, hiszen a konfliktus elcsöndesedése után meg is mondta, hogy a Kiss-interjú számára nem volt kardinális. A műsorunk megszüntetése ennél ezerszer zavarosabb és ravaszabb ügy volt. Kezdem ott, hogy három évad alatt összesen 260 adást készítettünk anélkül, hogy az ATV – az első két évadban – egyetlen fillért is fizetett volna az esti adásokért, illetve az ismétlésekért. Igen, ingyen csináltunk nem kevesebb, mint 180 adást! Amikor 2013-ban ismét együttműködésre adtuk a fejünket, az ATV tulajdonosa, Németh Sándor, aki egyben a Hit Gyülekezetének vezetője, és a fia, Németh Szilárd, aki egy személyben – az apja igen szoros kézi vezérlése mellett – irányítja az ATV-t, az első találkozásunkkor egybehangzóan azt állították, hogy decemberig már elköltötték az az évi műsorokra fordítható keretüket, tehát nem maradt pénz az én programomra. De hozzájárultak, hogy keressek szponzort a műsorhoz.

Végül is az OTP vezetője, Csányi Sándor volt egyedül olyan bátor, hogy az első kérő szóra igent mondott, azaz átvállalta a műsor költségeit. A sorozatunk elkezdődött 2013 szeptemberében, és amikor közeledtünk decemberhez, újra megkérdeztem Szilárdot, számíthatunk-e rá, hogy a továbbiakban már ők állják a műsor egyébként megejtően alacsony költségvetését. Némi hezitálás után Szilárd azt felelte, sajnos, nincs pénzük a műsorra a második félévben sem.   

Nem volt elég pénze a tévének?

Ezzel vált világossá, hogy az első félévben sem a kerethiány volt a nemfizetés oka. Van nekem elég pénzem, gondolhatták, ha nem találok szponzort, nyúljak a saját zsebembe, ha annyira szeretnék tévézni. Mindezt nyilván a jó erkölcs jegyében gondolhatták, amelyről Németh Sándor oly gyakran prédikál a Vidám vasárnap műsoraiban! De  nagyvonalúan továbbra is odaadták az interjúk felvételeihez hetente 2x3 órában a stúdiójukat, valamint egy kb. 10-12 négyzetméteres szerkesztőségi szobát meg egy vágóhelységet. De mert a kollégáim fizetésből élő emberek, nem volt más választás, újra az OTP-hez kellett fordulnom. És ez így ment két teljes évadon, 18 hónapon át. 

Aztán mert talán már Szilárd is érezte, hogy a végtelenségig tarthatatlan lesz az ingyenműsor, a harmadik évadban adásonként megítélt nekünk 20 ezer, azaz húszezer forintot.

Aztán idén áprilisban, amikor a negyedik évadról kérdeztem Németh Szilárdot, bizonytalanságot éreztem a hangjában, mintha történt volna valami. Találkoztunk, és akkor tétován felvetette, hogy mi lenne, ha a jövőben egy aktuálpolitika-mentes műsort készítenék. Gyorsan hozzátette, ahhoz már tudna költségvetést is rendelni. Nem értettem, miért akar változást, ha egyszer három éven át - apjával együtt - igen sokra tartották a programunkat. Szilárd ugyanis félévente legalább egyszer négyszemközt megjegyezte, hogy a mi műsorunk az ATV prémiumprogramja, aranytartaléka, amit addig csinálhatok, ameddig csak kedvem tartja.

Aztán meg nagy hirtelen nézettségi adatokkal kezdte magyarázni a változás szükségességét, de a nézettség három éven át nagyon egyforma volt. Ráadásul nézettségi adatokat számon kérni egy komoly, elemző, kifejezetten közszolgálati műsoron botorság, pláne egy olyan csatornán, ahol csak nagyítóval lehet nézettségi adatokat találni. Ne legyen senkinek illúziója, az ATV-t a legjobb pillanatában, a legfelszínesebb, egyébként vezető politikai műsorok és legolcsóbb szórakoztató adások időszakában sem nézik 200-250 ezernél többen, a mi 260 műsorunkat – amely a főműsoridő után két órával, késő este kezdődött – átlagosan 87 ezren követték.

Milyen műsor szerettek volna szeptembertől?

Szilárd egy homályosan vázolt portréműsor ötletével állt elő. Amikor megpróbáltam kihámozni, milyen típusú portékát szeretne látni a tévéjükben, hol Larry Kingnél és egykori műsoránál kötöttünk ki, majd amikor kiderült, hogy az nagyon drága konstrukció és abban is van politika, akkor azt találta mondani, hogy folytassam az Összezárva Friderikusszalt az ATV keretei között, csak fajsúlyosabb meghívottakkal. Kicsit mindig módosított az előző elképzelésén, mintha nem tudná, mit is akar. Szerintem ez volt az én kifárasztásom időszaka, hiszen két és fél hónapon át legalább nyolcszor találkoztunk, de csak nem akart kiforrni a végső műsorforma. Én persze jó előre eldöntöttem, végig vérfagyasztóan türelmes leszek, Németh Szilárd nem tud olyan fordulatot produkálni, amelynek hallatán én megelégelem az egészet és rácsapom az ajtót. Pedig valami ilyesmi lehetett az eredeti szándék.

Május közepén más ügyben beszélnem kellett Németh Sándorral, aki váratlanul azt kérdezte tőlem, hogy én Orbán Viktor vesztét akarom-e.

Szó szerint ezt és így kérdezte. Nem értettem már a kérdésfelvetést sem, így elmagyarázta, hogy ő eltúlzottnak találja azokat a kritikákat, amelyekkel a műsorban rendszeresen illettük Orbánt és a kormánya működését. Korábban ez három éven át kicsit sem volt baj, most hirtelen meg baj lett belőle. Ez természetesen szöget ütött a fejemben. Aztán Szilárd az egyik nap elmondta vagy inkább elszólta magát, hogy rövidesen találkozni fog Habony Árpáddal és Vajnával. Saját bevallása szerint ez volt az első találkozásuk, korábban nem ismerték egymást. Amikor utóbb rákérdeztem, miről volt szó ezen a találkozón, azt állította, pusztán tudni akarták, hogy komolyan folytatni akarja-e velem az ATV az Összezárva Friderikusszalt, mert ők szeretnék a műsort a TV2-nél tartani. Természetesen akkor sem hittem el, hogy mindössze ennyiről volt szó az egyeztetésen és ezért jöttek a találkozóra mindjárt ketten is, Habony és Vajna is. Egyre több jel utalt arra, hogy a háttérben homályos folyamatok zajlanak.

Kimondták, hogy így, ebben a formában nem kell a műsor?

Amikor az évad végén a műsor Facebook-oldalán közöltem, nem biztos, hogy meg tudunk egyezni az ATV-vel a programunk folytatásáról, majd ennek nyomán Vásárhelyi Mária azt írta, hogy véleménye szerint tisztogatás kezdődött az ATV-ben is, Németh Szilárd addig soha nem használt stílusban rótta fel nekem, hogy nem állok ki a nyilvánosság elé és nem cáfolom én Vásárhelyi Mária – szerinte – rémhírkeltését. De miért is cáfoltam volna? Honnan lehettem volna biztos abban, hogy Németh Sándor és a hatalom között nem valami ilyesmiről folyik egyezkedés? Évekig semmi baj nem volt a műsorunkkal, tulajdonképpen az ATV ingyen kapott tőlünk 260 adást, majd hirtelen elhangzott egy ultimátum, hogy a jövőben ne aktuálpolitizáljunk. Mire gondolhat mindezek alapján még a leggyanútlanabb ember is?

Aztán amikor kiderült, hogy háromévnyi tartós együttműködés után az OTP a negyedik évadunkat már nem fogja támogatni, Szilárddal végül megállapodtunk egy végül is nem portréjellegű műsorban, de ekkor már csak heti egyetlen adásról volt szó, a korábbi hárommal szemben, és mert ez az új műsor az általa felajánlott 350 ezer forintból nemigen lett volna előállítható, azt kértem, engedélyezzen ehhez is szponzort, de pár napos eltűnés után végül is azt közölte: idén már nem tudja elindítani az új műsort. Miközben akkor még 5 teljes hét volt hátra a szezon és a műsor hivatalos kezdetéig! Teljesen egyértelművé vált, hogy megbízói, elsősorban talán az apja, de lehet, hogy mások is, rövidre záratták vele az egyezkedést. Szilárd nyomatékkal arra is felszólított, hogy mindezekről a nyilvánosság előtt ne beszéljek. 

De őszintén szólva egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, hiszen ha nem kívántam a TV2 tomboló kormánypropagandájával együttműködni, miért lett volna nagyobb kedvem ahhoz az ATV-hez, amelyből akkor már hónapokon át egyre fokozódó ütemben ömlött és azóta is ömlik a kvóta-népszavazás állami reklámja. Az RTL Klub, a HírTV és megannyi kis tévécsatorna ellent tudott állni a kormány nyomásának, az "ellenzéki" ATV meg önként vállalkozott a kormányhirdetések offenzív sugárzására – mint azt olvashattuk a Választási Iroda honlapján.

Ezt Németh Szilárd vagy apja, Németh Sándor akarhatta így?

Németh Szilárdot 32-33 éves kora ellenére minden tekintetben az apja, Németh Sándor irányítja, ezt mindenki tudja és így is tartja odabent. És ahogy közelről láthattam, ketten együtt teszik tönkre a tévéjüket. Szilárd nagyon kedves amatőr, aki tényleg szenvedélyesen szereti a televíziózást, de szakértelme nem sok van hozzá. Az apukája megvette neki az ATV-t, és gyermeki rajongással, ám szakmailag dilettáns módon üzemelteti. A programtervezés, amit ő irányít, a televíziózás műfajában a legkomolyabb szakmák egyike, tudást, képzettséget, ízlést és rengeteg tapasztalatot igényel, amit tekintélyes nemzetközi egyetemeken évekig tanítanak. Erőből és akaratból ez nem megy.

Enélkül csak egy vállalhatatlanul vegyes színvonalú, alig nézett buhera- vagy sufnitévét lehet összehozni.

És ha – esetleges politikai alkuk nyomán – még a megmaradt nézőiket is elárulják, akkor az a tévé alighanem halálra van ítélve. Ha valaki megnézi az ATV műsorkínálatát, évek óta képtelen koherens koncepciót felfedezni mögötte, ezért hol vásári színvonalú programok, hol istentiszteletek, hol bulvár-módon megközelített politikai kacatok, hol meg ősrégi filmsorozatok váltogatják egymást, aztán rongyosra ismételt revüműsorok és viccesnek szánt, de szégyellni valóan bugyuta szórakoztató programok sorakoznak benne. 

Egyébként épp a hetekben újságolta Hajdú Péter, hogy ő az új ATV-s műsoráért – amelynek első adását nem nézte összesen 203 ezernél több ember - adásonként nettó 1,1 millió forintot kap, miközben mi egy műsorért 20 ezer forintot kaptunk tőlük. Ezek szerint  az ATV 55-szörösen többre értékelte Hajdú Péter műsorát! Valószínűleg ez az aránypár fejezi ki legjobban a Németh család értékrendjét.

Ezért baj, ha szakmai befektetők helyett dilettáns pénzügyi befektetők kezébe kerül egy tévé, mert ha professzionális szakmai irányítás mellett működne, legalább 500-600 ezer nézője is lehetne, hiszen az ATV a magyar háztartások több mint 90 százalékába be van kötve, akárcsak az RTL vagy a TV2.

Amikor az Összezárva Friderikusszalt készítette a TV2-n, kellett kompromisszumokat kötnie? Alekoszhoz például ki ragaszkodott?

Alekoszt én akartam, de minden meghívott esetében figyelembe kellett venni a kereskedelmi televíziózás kényszerét és adottságait, ami örökös dilemma: olyanokat hívjunk-e meg, akik hetente ott villognak ezeknek a tévéknek a képernyőjén, sok más mellett emiatt is rém unalmasak, vagy próbáljunk meg a kevésbé elhasznált emberek közül válogatni, de akkor meg kétséges a nézettség. Mondanom sem kell, én az utóbbi pártján állok, de a tévévezetőket erről nehezen lehet meggyőzni, mert nagy többségük – tisztelet talán az egyetlen kivételnek - igen fantáziátlan és kockáztatni gyáva, középszerű és még a legtöbb esetben műveletlen is. Egy kezemen meg tudom számolni, hány igazi szakember maradt a magyar televíziózásban. Helyettük ott sorakoznak hosszú, tömött sorokban a dilettánsok, akik égig érő nagyképűséggel nézik le azokat, akik emlékeztetik őket arra, hogy valaha ez bizony egy nagyon komoly szakma volt, amihez nem volt elég a rátartiság és az erőszakosság.

Nem hiányzik a tévézés? 

Még csak négy hónapja nem tévézek, egyelőre nincs minek hiányoznia. De nekem az utóbbi 15 évben rendszeresen adódtak olyan egy-kétéves periódusaim, amikor nem tévéztem és ebbe nem haltam bele. Úgy vagyok vele, hogy ezzel nem én, hanem a tévék veszítik a többet, mert úgy tapasztalom, most vagyok a legjobb, legérettebb formámban. De évek óta rengeteg más jellegű ötletem is van – például egy speciális életiskola alapítása, országosan egy nagyon eredeti ötletre alapozott színházi forma létrehozása, aztán a 30 évnyi televíziós életművem bizonyos részleteinek kiadása meg egy utazási sorozat, dokureality formában.

A tévézés, ahogy manapság itthon működik, ez a folyamatos önismétlés, ugyanazon műsorok sokadik visszatérése a képernyőre sok év óta, nem különösebben érdekel.

És ahogy látom, még a nézők tömege van így ezzel, hiszen jelentős nagyságrendekben fogy a nagy tévécsatornák nézettsége. Én abban az életkorban vagyok, amikor az ember már tudja: hosszú évekig ugyan a televíziók használtak engem, egy ideje viszont már én szeretem használni a tévéket olyan célokra, amelyekkel van módom valami szépet és/vagy fontosat közvetíteni az embereknek. Az már rég nem vonz, hogy mindegy, mit csinálok, vihogjak, riszáljak, csak a képernyőn legyek. Ezt meghagyom megannyi szaktársamnak, akik ehhez, csak ehhez értenek.