Huba
17 °C
33 °C

Az RTL új stúdiója olyan, mint egy űrhajó

DSC 0043
2016.10.14. 15:42
A TV2 kormányközeli hatalomátvétele óta a kétpólusú magyar kereskedelmi televíziósában egy igazán mértékadó híradó maradt, ami nem a saját felesége fánkozóját reklámozó, közben Rogán Antal helikopterezését teljesen elhallgató Tények, hanem az RTL Klub hírműsora. Nemrég az RTL Klub Nagytétényi úti székházában jártunk, ahol teljesen átalakították a közéleti hírműsoroknak helyet adó stúdiót.

Minden sajtófelület életében fontos mérföldkőnek számít, ha átalakul megjelenése, a dizájnja, így van most ez az RTL Klub esetében is, ami nem csak teljesen átalakította a stúdióját, de összesen hét műsorának adott új arculatot.

  • Híradó
  • Időjárás
  • XXI. Század
  • Házon kívül
  • Fókusz
  • Magyarul Balóval
  • Portré

Ez a hét műsor készülhet mostantól új stúdióban, és kapott új szignál, intrót és más vizuális változtatásokat. Kotroczó Róbert, a csatorna hírigazgatója a sajtónak elmondta, hogy kifejezetten büszkék arra, hogy a jelenlegi magyar kereskedelmi televíziózásban náluk látható a legtöbb saját gyártású közéleti műsor. Kotroczó elmondta, hogy az új stúdióhoz konkrétan ki kellett bontani az egyik falat és a plafont is, de a mennyi az a annyi kérdésre csak annyit reagált, hogy inkább nem mond összeget. Az is kiderült, hogy az új dizájn és stúdió ellenére semmilyen szerkesztési változás nem lesz az érintett hét műsorban.

A sajtóbejáráson levetítették mind a hét műsor új szignálját, és az már első nézés után is egyértelművé vált, hogy az RTL jóval karcosabb, áramvonalasabb látvány mellett döntött, ami Kotroczó szerint egyébként is jól jelzi a csatorna közéleti szerepét. A Híradó például a műfajtól kissé szokatlanul a fekete-fehér színek mellett döntött, de a Magyarul Balóval, a Portré és a XXI. Század is nagyjából követi ezt a koncepciót. Utóbbit különösen érdemes kiemelni, mert talán az összes közül ennek a leglátványosabb az új intrója, különböző történelmi események elevenednek meg makettszerű figurákban, mintha csak a Daredevil vagy a Black Sails tévésorozatok bevezetőjének közéleti átiratát látnánk. Kotroczó azt is elmondta, hogy nem valamilyen nyugati trendet követtek, hanem olyat próbáltak csinálni, amit eddig mások nem igazán. Elmondása szerint egy hírműsornál rettentően fontos, hogy a néző a szignál vagy csak a színek alapján azonnal felismerje, melyik csatorna műsoráról van szó, és azzal, hogy kvázi egységesítették megjelenésben ezt a hét műsort, minden bizonnyal sikerrel járnak. A XXI. század indulása óta egyébként mindössze egyszer volt díszletcsere, de ez az első alkalom, hogy új szignált, intrót és hátteret is kapott a műsor. 

A Fókusz ezzel szemben sokkal színesebb, különböző budapesti helyszínek és a köréjük készített animáció vezeti fel a műsort, a többi intróhoz képest sokkal több színnel. Rajcsányi Balázs, az új stúdió és látvány tervezője elmondta, hogy nem azért vannak pesti helyszínek, mert lokálpatrióták, hanem a magyar emberek által azonnal felismerhető helyszíneket könnyebb találni Budapesten, mint mondjuk Szegeden. Külön érdemes kiemelni az új intrót az időjárás-jelentéshez, ami nem csak elképesztően látványos, de minden évszak külön zenei alapot is kap. Az egységességet egyébként jól jelzi, hogy mind a hét műsor nagyjából hasonló, piktogramszerű logót kapott.

A grafikai dizájn mellett viszont feltétlenül szót kell ejteni az új stúdióról, amihez hasonló jelenleg nincs a magyar tévézésben. Ahogy Rajcsányi elmondta, koncepció volt a kicsit science fiction díszlet, Kotroczó pedig arról beszélt, hogy ugyan a greenscreen-bluescreen technológiában még lehet itt-ott újítani, de ők most visszatérnek az épített díszlethez. A díszlet egyébként fekete-fehér, plusz színként pedig türkiz (vagy kék, vagy zöld, vagy kékeszöld, nézőpont kérdése) jön még be. A stúdióba lépve konkrétan úgy éreztük magunkat, mintha a következő Star Trek-film forgatásán lennénk, mégsem volt steril a környezet, ahogy az ilyenkor szokott. Rajcsányi ezt azzal indokolta, hogy fehér helyett igazából bézs színt használtak, és a fényekkel is lehet játszani. Kotroczó úgy fogalmaz: a stúdió letisztult, tiszta, világos és tere van, mint a híreknek.

Ezen a helyszínen forog majd mind a hét műsor, és egészen meglepő azt látni, hogy egy ilyen nem túl nagy teret képesek ennyiféle adáshoz alakítani. Szintén újítás, hogy most először már robotkamera is veszi az adást, aminek nagyjából annyi a lényege, hogy előre beprogramozott algoritmus alapján mozog. Arra a kérdésre, hogy a műsorvezetőknek mennyire lesz szokatlan, hogy senkit nem látnak a kamera mögött, Rajcsányi annyit válaszolt, hogy eddig meg az volt a probléma, hogy a műsorvezetők nem láthatták, amiről beszélnek, viszont a LED-falaknak köszönhetően már ez nem probléma. Valamit valamiért.

Az biztos, hogy ezzel a húzással az RTL Klub megint jó pár lépéssel lesz a konkurencia előtt, és arról még nem is beszéltünk, hogy először az Időjárás jelentésben majd később esetenként Híradóban is látható lesz az augmented reality, vagyis a kiterjesztett valóság. Például amikor valahol a világban terrortámadás történik, az adásban megjelenik az adott épület háromdimenziós mása, így jobb képet adva a helyszínről. A konkurencia jelenlegi állapotát látva nagyon úgy tűnik, hogy az így is már iszonyatosan piaci fölényben működő RTL minden szinten a TV2 fölé nőhet a jövőben.

A vadiúj díszlet október 16-án a vasárnap esti Híradóban debütál.