Magyar Nemzet: Távozik a TV2 vezérigazgatója

2016.10.15. 08:22

A Magyar Nemzet szombati cikkében állítja: "több, egymástól független forrásból" is úgy értesült, 2017. ja­nuár 1-jével távozhat posztjáról Dirk Gerkens, a TV2 vezérigazgatója, az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos érdekeltségébe tartozó kereskedelmi tévénél már keresik a szakember utódját. A kaszinóüzletet is uraló Vajna éppen egy évvel ezelőtt, 2015 októberében jelentette be, hogy leszerződteti a korábban az RTL Klubot vezető Gerkenst.

A tavaly év végén – az állami tulajdonú Eximbank hiteléből – kormányközelbe került TV2-höz érkező szakember szerződtetése azért volt meglepő, mert még a rivális RTL vezetőjeként élesen bírálta a kormány reklámadóra vonatkozó terveit. Arról is szóltak a hírek, hogy Gerkens családját fenyegették, ezért külföldre költöztette őket, a Business Week szerint a tévés minderről úgy nyilatkozott:

Ez nem Oroszország vagy Mexikó. De jobb félni, mint megijedni.

A TV2 vezetőjeként Gerkens egyébként kerülte a nyilvánosságot, idén áprilisban szólalt meg először a csatorna ügyeiről, méghozzá (az azóta felszámolt) Népszabadságnak. Akkor azt mondta,

Habony Árpád kormányközeli tanácsadónak nincs befolyása a TV2-re.

Arra a kérdésre pedig, hogy akkor miről beszélgetett Habonnyal pár héttel korábban a Four Seasons Hotelben, Gerkens azt állította: nem Habonnyal beszélgetett, hanem egy másik asztalnál „reggelizett”. Habonyról azt mondta:

Okos embernek tartom, és kedvelem az okos embereket.

Dirk Gerkens esetleges távozása kapcsán a Magyar Nemzet megkereste a televí­ziót is, a TV2-csoport sajtóosztálya azonban cáfolta a hírt. A lap egyébként nem tárgyalta Gerkens esetleges távozásának okait, pedig ilyenek vannak bőséggel: a TV2 nézettsége továbbra is messze elmarad legnagyobb riválisáétól, a Star Academyvel pedig a csatorna annyira becsődölt, hogy levette a műsorról.

Érthető lenne egyébként, ha Gerkens saját maga állna fel, mert ő azért tért vissza a magyar médiapiacra, hogy sikeres tévét rakjon össze, és ehhez szabad kezet ígértek neki - ehhez képest egy mezei hírigazgatót nem tud eltávolítani a csatornától, és a TV2-t a háttérből valószínűleg befolyásoló Habony Árpád még egyik bizalmasát is a nyakára ültette a rendkívül fontos, gazdasági igazgatói posztra.    

Andy Vajna meglepődött

A lapszemle közlése után Andy Vajna az Indexhez küldött közleményében írta le véleményét a Gerkens távozásával kapcsolatos hírekről:

Meglepett a TV2 vezérigazgatójának távozásával kapcsolatos hír, ugyanis Dirk Gerkens teljes bizalmamat élvezi, a TV2 vezetésében nem tervezek változást, minden ezzel kapcsolatos híresztelés alaptalan. Folytatjuk a közösen megkezdett munkát, aminek az eredménye már most is látható. A nagyszabású portfólió-fejlesztésnek és program-invesztíciónak köszönhetően mindössze 4 hónap alatt kábelcsatornáink piaci részesedése duplájára nőtt, meghaladja a 10 százalékot.

Andy Vajna meglepődött

Dirk Gerkens a TV2 sajtóosztályén keresztül szólalt meg, ő is a kábelportfóliót emlegette, illetve a csatorna két, már régóta műsoron levő show-ját (melyekhez semmi köze nem volt), valamit a Kismenők című gyerek-tehetségkutatót. Utóbbi a maga 17 százalékos közönségarányával valóban sikernek könyvelhető el a TV2-n, és jóval nagyobb közönséget érdekelt, mint az RTL Kicsi óriások című műsora, de ettől még abszolút értelemben nehéz lenne sikernek hívni. Gerkens arról sem beszélt érthetően, hogy a "minden szép és jó, minden terv szerint halad" doktrínába hogy fér bele a 1,5 milliárdos bukásnak számító Star Academy, vagy a TV2 hétköznapi főműsoridejének gyalázatosan alacsony nézettsége.

Kevesebb mint 10 hónapja vettem át a TV2 Csoport vezetését, és már most rendkívül elégedett vagyok a kimagasló eredményeinkkel, amiket az Andy Vajnával való szoros együttműködésnek és tulajdonosi támogatásának köszönhetően értünk el. Teljes mértékben az üzleti tervünk szerint haladunk, a következő év végére a TV2 Csoport kábelportfóliója lesz a legerősebb a piacon. Október végén indul el a tizenegyedik csatornánk, míg év elején mindössze csak négy adónk volt. A sikeres kábelstratégiánknak köszönhetően alig pár hónap alatt megdupláztuk piaci részesedésünket. A TV2-n hatalmas sikereket értünk el nagyszabású showműsorainkkal, mint A Nagy Duett, Sztárban Sztár, Kismenők. Hiszek abban, hogy ezzel a stratégiával a TV2 Csoport lesz Magyarország piacvezető portfóliója a közeljövőben.