Pallagi Ferenc lemond a Lapcom és a Bors vezetéséről

2016.10.16. 16:00

A következő év első napjától lemond pozíciójáról a Lapcom Kiadó Zrt. vezérigazgatója, Pallagi Ferenc, írja a Kreatív.

Az új vezérigazgató Andreas Merz lesz, aki pénzügyi igazgatóként három és fél éve van a Lapcomnál. Pallagi a felügyelőbizottság tagjaként, illetve a vezetés tanácsadójaként dolgozik tovább. A Bors új főszerkesztője Szekeres Tamás, az eddigi felelős szerkesztő lesz.

A leköszönő vezérigazgató a lapnak azt mondta, hogy a döntést ő maga hozta meg, a tulajdonosok és a munkatársak hiába szerették volna, hogy maradjon még, ő nem vonta vissza a lemondását . "Nincs tehát semmilyen titok a dolog mögött, egyszerűen csak nyugdíjas akarok lenni. Aktív és jókedvű nyugdíjas, amíg lehet" – fogalmazott.

Pallagi Ferencet a modern magyar bulvár egyik megteremtőjének tartják: évekig volt a Blikk főszerkesztője, majd átvette a Színes Bulvár Lap irányítását, átnevezte Borssá, és a korábbi munkahelyének legnagyobb konkurenciájává tette.