Tévés pojácából is lehet elnök

Nem Trump az egyetlen olyan politikus, aki nem a hagyományos pályát bejárva került vezető pozícióba, hanem kissé szokatlan, vargabetűkkel bőven tarkított kerülőúton. Staller Ilona pornószínésznőből az olaszok nem csináltak miniszterelnököt, de a parlamentig eljutott, Ronald Reagan viszont az amerikai elnökségig vitte, Arnold Schwarzenegger pedig a kaliforniai kormányzóságig, szóval

A műsor a The Apprentice (A gyakornok/tanonc) címre hallgat, és egy üzleti reality, amiből sajnos magyar kiadás még nem készült, pedig nagy igény lenne rá, mondjuk Széles Gáborral a főszerepben. A műsor ötlete egy Mark Burnett nevű producer fejéből pattant ki, és tulajdonképen egy Survivor-parafrázis, csak nem egy szigeten játszódik, hanem egy nagyvárosban, a jelentkezőknek pedig nem 39 napon át kell nomád körülmények között bizonyítani, hogy túlélő típusok, hanem az üzleti világban. A főszereplő egy üzletember, akinél a jelentkezők egy állásra pályáznak – tizensokan ugyanarra az egyre. A 2004-ben bemutatkozó műsorban ez ez üzletember Donald Trump volt, és egészen a 2015-ös, 14. kiadásig ő is maradt. (Az új főszereplő Arnold Schwarzenegger lett.)

A műsorból több nemzetközi verzió készült, összesen húsz országban volt helyi kiadása, de az amerikai sikerét csak a brit tudta utánozni, pontosan azért, mert az ottani főszereplő, Sir Alan Sugar legalább olyan karizmatikus egyéniség, mint Trump, akitől ezt ugye nem nagyon lehet elvitatni. A műsor 13 héten át azt mutatja be, hogy a 16 jelentkező hogyan küzd meg egymással különböző feladatokban, melyek (elméletileg) azt hivatottak értékelni, mennyire rátermettek, milyen vezetői képességeik vannak és milyen esélyekkel indulhatnak az üzleti életben. A feladatokat minden héten két csapatba osztva végzik el, a vesztes csapatból pedig Trump valakit kirúg – a végén a nyertest pedig felveszi egyik cégéhez.

Trump előszeretettel színezi ki a saját teljesítményét, és a műsort minden idők egyik legsikeresebb realityjének nevezi, ami persze nem teljesen igaz. Az első évadot valóban sokan nézték, átlagosan 20,7 millió amerikai, amivel a hetedik legnézettebb műsor volt a 2003/04-es tévés évadban (és még csak nem is a legnézettebb reality, megelőzte a Survivor és az American Idol is). Ezt a sikert a többi évad nem tudta megismételni, az átlagnézettsége a hatodik kiadásra 7,5 millióra csökkent, és amikor az átlagemberek helyett celebritásokkal töltötték fel a jelentkezők sorát, sem ment fel 11 millió fölé.

A műsor sikere persze leginkább nem a jelentkezők bénaságán vagy ügyességén múlt, vagy azon, hogy 250 dolláros alaptőkéből elindulva melyik csapat tud több limonádét eladni Manhattanben, hanem Trumpon és a kiesésről szóló szegmenseken. A jövendőbeli elnök a műsorban kőkeményen fényezte magát, nem volt olyan pillanat, amiben nem saját magát helyezte volna előtérbe, és ne emlékeztette volna a jelentkezőket arra, hogy mekkora májer az üzleti világban. Trump az adások végén volt igazán elemében, amikor a vesztes csapat tagjai a tárgyalóteremben éppen egymást lökdösték a vonat elé, és a saját anyjukat is eladták volna, hogy bent maradhassanak. Itt hangzott el a drámai You’re fired! is, amit a Survivor „The tribe has spoken” azaz „a törzs döntött” mondatához hasonlóan a popkultúra menten beépített a szókincsébe.

Burnett imádta Trumpot, pont azért, mert a műsort simán eladta, és a heti feladatokban megjelenő termékekért nem nekik kellett kilincselni, a milliárdos üzletember neve elég garancia volt ahhoz, hogy mindenki hirdetni akarjon a The Apprentice-ben. Trump persze ebből is levette a saját sápját, producere is volt a műsornak, és saját cégeinek termékeit is előszeretettel szerepeltette benne. A műsor nagyon jót tett a médiában már évek óta előszeretettel megjelenő Trump imidzsének, az első évad után a legismertebb amerikai üzletember volt, akinek sikereit a közvélemény már nem is kérdőjelezte meg – ha valamit eleget sulykolnak a néző fejébe a tévében, azt előbb-utóbb tényként kezeli, márpedig Trumpról a The Apprentice-ben leginkább csak szuperlatívuszokban beszéltek.

Trump a 2004-es reality előtt sem számított ismeretlen embernek, New Yorkban helyi celebritás volt, akiről mindenki tudta, hogy sok pénze van és szereti a kelet-európai modelleket (három feleségéből kettő is ebből a régióból származik), de országos szinten csak a 2000-es évek realityboomja után vált igazán ismertté. Azt persze nem lehet róla elmondani, hogy ne tett volna meg mindent azért, hogy ismert embernek számítson: filmekben és tévéműsorokban 1985 óta szerepelt több-kevesebb rendszerességgel. A mai napig összesen egytucatnyi filmben és 14 tévéműsorban tűnt fel, és ugye 14 évadon át vezette a The Apprentice-t is. Az, hogy nagyjából annyi tehetsége van a színészethez, mint Klapka Györgynek, nem tartotta vissza a szerepléstől.

Az első tévés cameója (be nem jelentett szerep, a stáblistán sem tüntetik fel), a The Jeffersons című sitcom egyik epizódjában volt, amiben a címszereplő család Atlantic Citybe látogat, és egyik tagja celebekkel szeretne találkozni. 1989-ben egy Szellemképtelenség (Ghosts Can’t Do It) című filmben tűnt fel, amiben Bo Derek és Anthony Quinn (ne kérdezzék) társaságában vesz részt egy üzleti tárgyaláson.

Legismertebb filmszerepe kétségkívül a Reszkessetek betörők! második részében volt, amiben a Plaza hotelben igazítja útba Kevin McAllistert. Ez egyébként egy vakvéletlennek köszönhető: Trump beállított a forgatásra, és megkérdezte Chris Colombust, hogy szerepelhet-e a filmben, a rendező meg viccesnek tartotta a dolgot, és belement. Eredetileg csak annyi lett volna a szerepe, hogy elmondja az útbaigazítást, és elsétál Kevin mellett, de inkább rögtönzött. A felvételen jól látható, ahogy a kiskölyök után fordul, ami eredetileg nem lett volna benne a filmben. Colombus szerint Trump pontosan tudta, hol vannak a kamerák, hogy melyikbe érdemes és kell nézni, és ebből a szempontból született tehetség.

Láthattuk még a Kaliforniába jöttem (Fresh Prince of Bel Air) egyik részében akkori felesége, Martha Marples társaságában – ennek az volt a jelentősége, hogy itt hangzott el először országos tévében a The Donald becenév Trumppal kapcsolatban (első felesége nevezte így egy interjúban 1989-ben). 1995-ben a New York története című filmben többször is látható a háttérben, és szokása szerint itt is saját magát alakította – egy évvel korábban, a Kis gézengúzok remake-ben viszont szerepet játszott, a korabeli kritikák alapján pocsékul (de a forgatásra úgy érkezett meg, mint egy kiskirály).

A Szex és New Yorkból sem maradhatott ki, itt két epizódban is szerepelt, és feltűnt a Zoolanderben, az Eddie című filmben, A dadus és a Kerge város epizódjaiban, szóval nagyon sok helyen és nagyon sokszor láthattuk a jellegzetes hajat és narancssárgás arcbőrt. Mivel javarészt magát adta, és kvázi „hitelességet” kölcsönzött a fikciós univerzumoknak, színészi játékról kevés kivétellel nem nagyon lehet beszélni, de azt érdemes megjegyezni, hogy a tavaly óta ismert, harsány, bombasztikus bullshit-patronokat puffogtató Trumphoz képest a filmes-tévés Trump egy kifejezetten visszafogott, kedves fickónak tűnik.

A nőkről a nyilvánosság előtt meglehetősen lekezelően beszélő Trump a műsorban sem volt más: mellméret alapján rangsorolta a női szereplőket, és annak alapján osztotta be őket kategóriákba, hogy melyikükkel feküdt volna le, és kivel nem. Az Associated Press húsz egykori szereplővel és stábtaggal készített interjúkat, a megkérdezettek egymástól függetlenül meséltek el sztorikat, melyek azt erősítették, hogy Trump egy kiállhatatlan vadember volt a forgatáson. Egy alkalommal az epizódok végén sorra kerülő kirúgás alatt állította le a felvételt, és kérdezte meg az egyik játékost, hogy lefeküdne-e a mellette ülő nővel, aki közben majd elsüllyedt a szégyentől.

Trump imádta a tévés és filmes szerepléseket. Egy producer szerint olyan volt, mint a molylepke, ami mellett felkapcsolnak egy lámpát. Nemhogy győzködni vagy rábeszélni kellett egy-egy szerepre, kereste a lehetőséget, és bizonyos feltételekkel tulajdonképpen mindent bevállalt. Ragaszkodott ahhoz, hogy ha lehet, legyen említés arról, mennyire gazdag – de a milliomos kifejezést letiltatta, nála csak a milliárdos szerepelhetett. A Dadus című sitcom egyik alkotója be is kereteztette azt a forgatókönyvoldalt, amire Trump megjegyzésben (vastag fekete filcet használ ilyenkor, és mindent kézzel ír) azt írta oda, hogy

milliárdos vagyok, nem szaros milliomos.

Peter Tolan A meló című sitcom készítőjeként dolgozott Trumppal, és azt nyilatkozta róla, hogy nem nagy tehetség, sőt, képtelen eljátszani vagy elmondani semmit, így nem írtak neki sok dialógust.

Amit kellett, azt megcsinálta, de merev volt, mint egy darab fa.

Amikor Oliver Stone felkérte a Wall Street 2 egyik kis szerepére, elvállalta, de többoldalas igénylistája volt: kikötötte például, hogy a kamera a jobb profilját mutathatja csak, a haját balról pedig szigorúan tilos filmezni. A jelenetét Stone végül kivágta, de nem azért, mert nem volt jó, hanem mert túl hosszú volt. Az 54 nevű legendás diszkóról szóló film producere szerint Trump sztárként kezeltette magát a forgatáson, és folyamatosan beszólt a filmben szereplő modelleknek.

Trump újdonsült politikai karrierjének beindulása óta nem vállalt olyan cameókat, mint korábban, de 2004-hez hasonlóan 2015-ben is szerepelt a Saturday Night Live című szórakoztató műsorban, ahol a tavaly november 7-i adás vendég-műsorvezetője volt, és szerepelt is pár szkeccsben. Bár ne tette volna, mert kiderült, hogy az elmúlt harminc évben nem lett belőle semmivel sem jobb színész, mint amilyennek indult.