Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMInformációink szerint Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője felmondott munkahelyén és januártól már a HírTV-n folytatja. Megkérdeztük erről Németh Szilárdot, az ATV vezérigazgató-helyettesét/hírigazgatóját, aki megerősítette információnkat, annyit téve hozzá, hogy
A felmondás okairól nem kívánt nyilatkozni, csak annyit árult el, hogy civilizált körülmények között váltak egy egymástól. Az Egyenes beszéd, aminek Kálmán Olga volt a műsorvezetője, folytatódik, sőt, hétfőtől péntekig lesz látható. A változásról Németh Szilárd szerint Kálmán Olgát jóval a felmondása előtt tájékoztatták, de ezek szerint ez sem volt rá hatással.
Kálmán Olgát is megkerestük az ügyben, ő egyelőre nem kívánt a fentiekhez hozzátenni semmi továbbit. Kálmán Olga több mint egy évtizede dolgozik az ATV-nél, 2003-ban vezette először az Egyenes Beszédet. Korábban többek közt vezette az MTV Híradóját, A Hét című műsort, és 2000-ben alapító tagja volt az Info Rádiónak. Televíziós riporteri, szerkesztői és műsorvezetői tevékenységéért 2013-ban Pulitzer-emlékdíjat kapott.
Információink szerint Kálmán Olga a cég karácsonyi bulija után mondott fel, és mivel kész helyzet elé állította munkaadóit, egyértelmű, hogy a HírTV-vel már sokkal régebb óta tárgyalt. Ezzel kapcsolatban egy másik forrásunk azt mondta, hogy korábban más tévékkel is felvette a kapcsolatot, így távozása nem kellett volna, hogy meglepetésként érje az ATV-t, de így volt, nem voltak felkészülve arra, hogy az egyik legnagyobb becsben tartott és kiemelten jól kereső műsorvezető csak úgy lelép. Úgy tudjuk, a távozás oka nem anyagi jellegű volt.
Egy másik műsor, a Szabad szemmel viszont megszűnik az ATV-n. Mészáros Antónia a hírháttérműsor után is marad a csatornánál és ha minden igaz, még több műsort bíznak rá. Nem lehet persze nem észrevenni, hogy az inkább ellenzéki, de kormánypropagandát hirdetések formájában azért befogadó ATV-ről távozik egy olyan újságíró, aki elég sok borsot tört a kormánypárti politikusok orra alá, és megszűnik egy politikai-közéleti hírháttérműsor is, amiben szintén kapott a kormány hideget-meleget -igaz, az Egyenes beszéd folytatódik, és a csatorna ígérete szerint nem fog változni a stílusa.