Új nevet kap a Euronews hírcsatorna

2017.02.15. 12:42

Mindjárt 25 százalékos részesedést szerzett magának a Euronewsból az amerikai NBC, számolt be a hírről a New York Times. A hírt a páneurópai hírcsatorna magyar irodájának vezetője, Kert Attila is megerősítette az Indexnek.

Az NBC 30 millió dollárt költ a terjeszkedésre, amivel az észak-amerikai piacon túl Európába is betörhetnek, ami a nemzetközi porondon szintén jelenlévő CNN-nek fájhat a legjobban. A Euronews országonkénti nézettsége egyébként nem kiemelkedően magas, 277 millió háztartást érnek el Európa, Afrika és a Közel-Kelet kb. 150 országában. Ez a lefedettség, valamint a 13 nyelvű sugárzás tetszhetett meg tehát az NBC-nek olyannyira, hogy mindjárt negyedrészt szerezzenek a 400 újságíróval dolgozó Euronewsból.

Kert az Indexnek elmondta, hogy tavaly ősztől volt napirenden az összeolvadás lehetősége, azóta folytak a tárgyalások az ügyben. A nézőket érintő legfontosabb változás, hogy a Euronews új nevet kap, a jövőben Euronews NBC néven kell majd keresni. A magyar iroda vezetője arról is beszélt, hogy számos változtatásra készültek az NBC-től függetlenül is, a fúzióval azonban újabb kapuk nyílnak meg, aminek hónapokon belül látható nyomai lesznek.