Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A kereskedelmi korcsoportban a csodát váró, majd csalódott futballszurkolók is szép számban tévéztek, a Portugália-Magyarország vb-selejtezőt 323 100 ember látta szombaton este, 22,2 százalékos közönségaránnyal, ami az összesített toplista 3. helyére volt elég (a teljes lakosságban csak 11.-re, itt 769 161 nézőjük volt 20,6 százalékos közönségarány mellett). A köztévé 18-49-ben az idénynyitó Forma-1-es közvetítéssel is szépen szerepelt, már magához képest (az első 50-be nem szoktak bekerülni), vasárnap reggel fél hét és negyed tíz között 161 426 nézőjük volt 33,4 százalékos közönségarány mellett.
A 18-49-es toplistát a szokásoknak megfelelően az RTL uralja, az első 30 műsorból 24-et ők adnak, az MTVA egyet, a TV2 meg ötöt. Ebben az összevetésben nagyszerűen szerepelt a Keresem a családom a maga 20,7 százalékos közönségarányával és a Gyertek át! is feljött 18,2 százalékra. A TV2 két Tények-adás mellett a Jégkorszak 4 (12,4%) a Szépség és a szörnyeteg (15,3) és a Vigyázat, gyerekkel vagyok! (14,3) miatt örülhetett. Az Ötven milliós játszma helyére betolt Annyit ésszel, mint erővel című vetélkedő viszont jócskán elmaradt az elődtől, ami az Éjjel-nappal Budapestet is verte párszor, hiszen a legjobb adása, a hétfői első is csak 10 százalékot tudott és 140 188 nézőt.
A teljes lakosságban csak kicsivel árnyaltabb a kép, az első 30-ban 22 RTL-es produkció mellett egy MTVA-adás (a meccs) és hét TV2-es műsor kapott helyet, hat Tények-adás és Ördög Nóra vetélkedője, ami a tavasz egyik kellemes meglepetése a második számú kertévének, és minden bizonnyal kap majd folytatást is (644 487 néző és 16,4 százalékos közönségarány.) Tilla vetélkedője a teljes lakosságban 10 százalékos közönségarány körül mozog, ami a TV2-t elnézve nem is annyira tragikus.
A TV2 azt sulykolja, nekik a csatornacsoport a fontosabb, nem az anyacsatorna, nos, a múlt heti számokat sem fogják felírni a kéménybe krétával, hiszen 18-49-ben a teljes napot nézve az RTL-csoport 26,9 százalékos közönségarányával szemben csak 18,9-et tudnak felmutatni (a köztévét a Forma1 és a meccs 10,7 százalékig röpítette), a főműsoridőben pedig még nagyobb a különbség, 32,5% vs. 19,8%. A TV2 - atv vasárnapi különverseny eredménye ezen a héten 1-1: a TV2 a Jégkorszak 4 című animációs filmmel 372 526 nézőt tudott Sváby Naplója viszont csak 307 429-et, Hajdú Péter Frizbije azonban megint verte a TV2-t (357 642 vs. 325 205).
Jövő héten viszont tarolni fog a TV2, 18:50-től 22:00-ig (!!!) a Nagy Duett uralja majd a képernyőt, a 190 percnyi celebgajdolásnak vélhetően nem lesz majd ellenfele.