Menyhért, Mirjam
12 °C
24 °C

A sárkány közbelépne, csak kicsit elfáradt

2017.04.05. 20:08

Mióta a Disney megvette a Marvelt, és brutális terjeszkedésbe kezdett mind a tévés, mind a mozis piacon, a legrosszabb produkciójukról is maximum annyit lehetett írni, hogy erős közepes. A cég egyszerűen rájött arra, hogyan lehet bármiből vállalható sorozatot vagy filmet készíteni úgy, hogy a rajongók se érezzék magukat annyira átverve, mint valamelyik Zack Snyder-agymenésnél a konkurenciánál.

Az eddigi remek sorozatnak viszont az Iron Fistnek köszönhetően vége, de ha a stúdió is belátja a hibákat, akkor nem lesz ok a pánikra.

Szóval az Iron Fist az utolsó hős abból a négyből, akik a saját Netflix-sorozatuk után kapnak egy közös tévés Bosszúállókat, Defenders néven. Először jött a Daredevil, ami a földhözragadtságával, reális karakterábrázolásával, élethű verekedéseivel és egy-egy kiemelkedő színészi alakításával óriási siker lett. Ezt követte a Jessica Jones, aki talán a négyes legkevésbé ismert tagja, de a készítőknek sikerült egy marginális karakter köré felhúzni egy kifejezetten izgalmas történetet, egy nagyon is emberi főhőst és ismét egy remek főgonoszt. A Daredevil második évada után aztán Luke Cage is bemutatkozott, és itt már érezni lehetett, hogy kezd elfáradni a formula. Azonban a remek zeneválasztás, a nagyon erős társadalmi reflektálás és az ismét erős főgonoszok bőven elvitték a show-t. Az utolsó defender, Iron Fist azonban ennek a formulának az elfáradása, amit egy olyan sorozat sínylett meg, amiben bőven van potenciál.

Munkásököl, vasököl, bla bla bla

Az alaphelyzet annyi, hogy az ifjú Danny Randről mindenki úgy tudja, hogy a szüleivel együtt meghalt egy repülőgép-balesetben a Himalájánál. A Randek egy befolyásos amerikai család hatalmas céghálózattal, amit a haláluk miatt a Meachumok vettek át.

Igen ám, de 15 év után egyszer csak megjelenik a cég recepcióján egy mezítlábas, csöves hippi, hogy ő Danny Rand. Dannyről ugyanis kiderül, hogy túlélte a balesetet és harcos szerzetesek nevelték fel egy olyan kolostorban, ami a mágikus K'un-lunban, egy normális körülmények között megközelíthetetlen városban található. Danny ott megkapta a megfelelő nevelést, megtanult ázsiai nyelveket, megtanult faszán verekedni, sőt, annyira faszán, hogy ő lett a város vasökle, akinek K'un-lun védelme és a korábbi Netflix-sorozatokban felbukkant Kéz bűnszervezet elpusztítása a célja. A sorozat erre a két vonalra fókuszál, hogy Danny miként illeszkedik vissza a szülei cégén keresztül a modern társadalomba (sehogy), illetve hogyan próbál helytállni távol-keleti harcosként különböző helyzetekben.

A problémák ugyebár valahol ott kezdődtek, hogy a rajongók még a sorozat előtt elkezdtek a whitewashing miatt nyavalyogni. Az emberek azon akadtak ki, hogy ennyire ázsiai tematikájú sorozatban miért nem egy ázsiai színész alakítja Danny Randet, miközben az alapként szolgáló képregényekben Danny Rand egy fehér bőrű, szőke csávó.

Szóval alapból hátrányból indult a sorozat, és rengeteg tévés oldal – iszonyatosan nagyot mellé lőve – annak tulajdonítja az Iron Fist gyengeségét, hogy Finn Jones helyett mondjuk nem Daniel Wu lett a főhős. Ez viszont baromság, és ez az egyetlen pont, ahol igazán védeni lehet az Iron Fistet. 

landscape-1486487330-danny-rand-iron-fist-netflix

A Marvel-filmek és -sorozatok annyiban jobbak a DC-nél, hogy kínosan ügyelnek a karakterhűségre. Ezért volt sikeres szinte minden, amit csináltak eddig, mert miközben az új nézők tanulgatták az újabbnál újabb szuperhősök neveit, addig a rajongók tapsoltak magukban, hogy Tony Stark tényleg egy ripacs, hogy Thor tényleg így beszél, hogy egy vak szuperhős tényleg pont olyan lehetne a való életben, mint Daredevil.

És ebben a tekintetben Iron Fist karakterének tévés adaptálása majdnem hibátlan.

Az eredeti karakter egy naiv hülye gyerek, akinek kimaradt a legfontosabb 15 éve, amikor az embernek kialakul a saját személyisége és hasznos tagja kezd lenni a társadalomnak. Igen, állati jól tud karatézni meg minden, de alapvetően olyan, mint azok a régi iskolai haverok, akik mindig benne voltak minden balhéban, mindig megbuktak mindenből és mindig elsőként jelentkeztek, ha a kútba kellett ugrani.

Danny Rand nem egy komplex személyiség, és pont ez adta a pluszt a képregényekben, hogy végre egy Vasököl nevű figura nem állandóan filozofálgat magában, meg mereng maga elé lótuszülésben, hanem ugyanúgy eljár piálni, imádja a rossz vicceket és halvány lila gőze sincs arról, hogyan kéne irányítani egy milliárdokat érő multit. Ezt próbálta meg feldolgozni a Netflix, és ebből a szempontból hűek maradtak a karakterhez, mert Finn Jones tényleg annyira naiv, butácska, de közben kedves és jóindulatú, mint képregényes elődje. Sajnos ez a legpozitívabb dolog, amit erről az egészről el lehet mondani.

A probléma ott kezdődik, hogy az Iron Fist egyszerűen nem tudja eldönteni, hogy mi akar lenni. Érezni, hogy igazán komoly sztori az üzleti résznél van, ahol Danny Rand harcol egyszerre a cég örököseivel, a Meachum testvérekkel, a vállalatba beférkőzött Kézzel, a médiával és kizárólag csak profitra hajtó fehérgallérosokkal. Ezek a részek azonban annyira egyszerűen, részletmentesen vannak elénk vetve, hogy nem is értjük, minket miért érdekeljen a Rand-vállalat, ha a névadó egyetlen örököse sem akar mást csinálni, mint naiv idiótaként elgáncsolni minden intézkedést. A másik vonal a Kéz és K'un-lun kapcsolata, ami ezerszer izgalmasabbnak tűnik, de csak részleteket kapunk belőle. Lehet túl sok mindent akartak egyszerre, de még így is elmenne a sorozat, ha többi részt rendesen megcsinálják.

Kung-fu banda

Erről azonban szó sincs, ugyanis az évad első része elmegy azzal, hogy senki sem akarja elhinni Dannynek, hogy ő tényleg Danny Rand. Ez a konfliktus egész izgalmas csavarokat hoz a sztoriban, de sikerül annyira hosszúra elhúzni, hogy az már egy idő után beleesik a vicc kategóriába. Ezután még próbálnak négy-öt különböző történetszálat elindítani egyszerre, de a nézőnek még az is nehezére esik, hogy egyáltalán szimpatizáljon a szereplőkkel.

Danny egy jószívű csávó, akiben megvan minden klasszikus tulajdonság, ami egy kezdő szuperhősnél ajánlott, de nem több, Nincs humora, nincs védjegye, még azt az átkozott vasöklét is alig-alig használja. A mellére tetovált vérgagyi sárkányról és szándékosan infantilisnek szánt, de ettől röhejessé váló fehér edzőcipőről nem is beszélve, amit az öltönyéhez hord. 

Egyszerűen nem lehet szimpatizálni a főhőssel, mert miután mindenki belátja, hogy ő az igazi Danny Rand, az élete közel sem tűnik annyira nyomasztónak, mint Daredevil, Jessica Jones vagy Luke Cage esetében.

Pedig szegény Finn Jones láthatóan nagyon igyekezett, megtanult karatézni is a szerep kedvéért, aminek köszönhetően az Iron Fist még csak nem is látványos. Maszk híján sokkal kevesebb a dublőr, ezért sokszor szó szerint rozmár tempóban kell végignézni, ahogy Finn Jones előadja az előre betanult mozdulatsorokat. Tényleg úgy kell elképzelni, mint Fankedeli, neves szélsőjobbos rapper legendás videóját, amiben Simicskó István honvédelmi miniszter nyomja lassított tempóban a wing tsun kung-fut.

Szóval a verekedések nagy része bántóan ötlettelen, hiteltelen és egyáltalán nem szórakoztató, ami egy Iron Fist nevű sorozatban azért elég nagy gáz. De mit számít ez, ha a párbeszédek rém buták, a motivációja egyes karaktereknek teljesen érthetetlen, és nézőként minden rész végén azt a kérdést ismételgettem csak, hogy tényleg kell ez nekem?

Tényleg meg akarok nézni ebből a lassú, elnyújtott, totálisan ötlettelen szenvedésből 13-szor egy órát?

Részben ezért is készült el ilyen későn ez a cikk, mert 1-2 résznél többet képtelenség megnézni ebből vad szitkozódás vagy hajtépés nélkül.

Ez a másik óriási probléma, ami eddig nem jelentkezett. Ha unalmas a főhős, akkor legalább a mellékszereplők talán feldobják a sztorit, de hiába Rosario Dawson és Carrie-Anne Moss vendégszereplése, hiába lopja el a show-t Jessica Henwick Colleen Wingként, ha saját maguk sem értik, mit és miért csinálnak.

Az egyetlen tényleg erős része a sorozatnak Ward és Harold Meachum bizarr, teljesen egészségtelen kapcsolata, aminek köszönhetően legalább a Wardot játszó Tom Pelphrey tud rendesen színészkedni. Magasan ő a legjobb az egész szériában, vagyis ismét bebizonyosodott, hogy amíg moziban a Marvel képtelen rendes gonoszokat írni, addig tévében pont ellenkezőleg, a hőseik egy rész unalmas, miközben sokkal komplexebbek az ellenfelek.

Még idén érkezik a Defenders a Netflixre, ami összeengedi a négy hőst, és ez azért pár problémát előrevetít. Luke Cage és Iron Fist nem túl izgalmas személyiségek, Jessica Jones inkább emberként, mint szuperhősként szórakoztató, egyedül Daredevil az, aki hozza a köpenyes alapokat. Ők így négyen kevesek lesznek a nagy dobásra, és hiába ugrik be esetleg a Jon Bernthal a Megtorló szerepében, ha nem rángatnak elő olyan arcokat, mint Vincent D'Onofrio, és nem kezdik el ténylegesen összekötni a tévés univerzumot a mozissal, akkor komoly színvonal- és érdeklődés-csökkenés várható. És valljuk be, kár lenne érte, mert a Netflix-Marvel kombó bebizonyította, hogy bármilyen C-listás hősből képes tisztességes sorozatot csinálni. Egyszer mindenki hibázhat, de olyan is ritkán történik, hogy valaki 10 nyert meccs után 60 ponttal kapjon ki az ellenfelétől.