Bence
10 °C
25 °C

Debrecent is beveszi a Vajna-rádió

2017.04.11. 17:47

Június első napjától már a debreceniek is Sebestyén Balázzsal és csapatával kezdhetik a napot, miután a Debrecen Rádió frekvenciájával bővül a Rádió 1 hálózata, írja a Radiosite.hu a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. közleményére hivatkozva.

A keddi közlemény szerint az együttműködés kölcsönösen előnyös mindkét fél számára, a Rádió 1 ugyanis a debreceniek egyik legnépszerűbb adójára költözhet, míg a debreceni rádió országosan ismert műsorokat sugározhat.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a város lakói helyi infók nélkül maradnának, reggelente félóránként jelentkeznek majd helyi hírekkel, délelőtt tíz óra és dél között pedig a már ismert helyi műsorokat és műsorvezetőket hallhatják majd a debreceniek.

A Rádió 1 hálózata ezzel 11 tagúra bővül majd, Budapest mellett elérhető lesz Miskolcon, Nyíregyházán, Győrött, a Balatonnál, Szekszárdon, Pakson, Dunaföldváron, Baján, Hevesen, és immár Debrecenben is.

A 24.hu egyébként épp a közlemény kiadásának napján írta meg, hogy az Inspira Media Research adatai alapján jelenleg a Debrecen Rádió a második leghallgatottabb debreceni rádió, 26,9 százalékos közönségaránnyal.