Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Fizethet a Daily Mail Trump feleségének, amiért leescortlányozták

2017.04.12. 15:56

Szerdán elnézést kért Melania Trumptól a brit Daily Mail bulvárlap, és sérelemdíjat fizetnek, amiért egy korábbi cikkükben azt sugallták, hogy Donald Trump amerikai elnök felesége korábban escortként dolgozott.

Melania Trump a cikk után beperelte az újságot és az online kiadást is ezért a cikkért. Végül sikerült peren kívül megegyezni, erről a két fél képviselői tájékoztatták a sajtó szerdán. A Daily Mail azóta eltávolította a cikket, és bevallották, hogy nem igaz, amit írtak, és elnézést kérnek Melania Trumptól minden ebből adódó hátrányért és sérelemért.

A megállapodás értelmében a Daily Mail sérelemdíjat és az ügy költségeit is kifizeti Trumpnak, de konkrét összegről nem tudni, azonban a Reuters egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva 3 millió dollár körüli összegről ír. Ez meglehetősen kevés pénz ahhoz képest, hogy Melania Trump eredetileg 150 millió dollárt szeretett volna.

Nincs túl jó formában az egyébként is sokszor erősen megkérdőjelezhető hátterű cikkeket közlő Daily Mail. Februárban a Wikipedia döntött úgy, hogy tilos bármelyik szócikkben is olyan információt közölni, ami bármilyen Daily Mail-írásra alapul, mivel azok között rengeteg szenzációhajhász vagy konkrétan kitalációt lehet olvasni.