Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Nagyon rég vártunk már egy ilyen sci-fi-sorozatra

TheExpanse gallery 201Recap 04
2017.04.22. 20:04
Véget ért az Expanse című sorozat második évada, ami a gyártó Syfy csatorna első olyan dobása lett, amivel a Battlestar Galactica óta az igazán keményvonalas sci-fi-rajongókat is sikerült megvennie. De mitől olyan jó a regényekből táplálkozó Expanse, és miért volt annyira kétséges, hogy lesz-e folytatása? Minimális spoilerekkel körbejártuk a doglot könyves és nem könyves szempontból is.

A sorozat James S.A Corey álnévű írópáros díjnyertes regényfolyamára épít, melynek hat kötete jelent meg, és kilencig nem lesz megállás, szóval alapanyag van bőven. Több száz évvel a jövőben járunk, de nincsenek csápos idegenek vagy hiperűrsebességgel galaxisok között ugráló űrhajók, csak a Naprendszert kolonizáló emberiség, ami egyvalamit még nem felejtett el: gyűlölködni.

A sorozatot gyártó Syfy nem véletlenül promózta egy időben úgy az Expanse-t, hogy gyakorlatilag egy Trónok harcát kapunk az űrben, ugyanis olyan szintű kavarások és árulások mennek, hogy azt nemhogy a Trónok harca, de még a House of Cards is megirigyelné. És ugyebár az sem mellékes, hogy a szerzőpáros egyik fele George R.R. Martin íróasszisztenseként dolgozott A tűz és jég dala-regénysorozaton. 

A 23. századi alaphelyzetről annyit érdemes tudni, hogy három nagy frakcióra szakadt az emberiség, és népesítette be a Naprendszert: 

  • a Földön és a Holdon maradt nagyhatalom, ami szentül hiszi, hogy a jót és az igazat képviseli a rendszerben, miközben mélységesen megveti a többi frakciót
  • A Marsot terraformálni próbáló militarista keményemberek, közülük már csak az öregek hisznek a nagy célban, hogy egyszer tényleg sikerül lakhatóvá tenni a bolygót, miközben a fiatalok már hatalmas dómok alatt élték le az életüket
  • és az aszteroidaövezetbe szakadt munkásemberek, akik rengeteg nyersanyaggal és termékkel járulnak hozzá, hogy az előző kettő életben maradjon. Közben mocskosul ki vannak használva: nyomorult körülmények között élnek, nincs elég vizük, levegőjük, kajájuk, ezért nagyon elegük van már. Nem is tart sokáig, amíg ezt kihasználva megjelenik egy szélsőséges szervezet, az OPA, hogy keltse a hangulatot a Föld és a Mars ellen. 

Vagyis mindenki rühell mindenkit, a totális háború szélén áll a rendszer, de hogy ne legyen ennyire egyszerű a helyzet, egy csoport felfedez egy idegen eredetű anyagot, a protomolekulát, amivel aztán vadul kísérletezni kezd. Az Alien óta tudjuk, hogy az ilyen kísérletek és idegen életformákkal ismerkedések milyen faszán szoktak elsülni, most sem nehéz kitalálni, hova vezet ez az egész. 

Naná, hogy az anyagot megtaláló Protogen-társaság és annak interplanetáris Soros Györgyeként szart keverő vezetője házalni kezd a nagyhatalmaknál, hogy van ez a biomassza, ami kis átalakítással fegyvernek is tökéletes.  

Ennek a nagy katyvasznak a közepén találja magát a főszereplő csapat, ami első blikkre egy rakás ellenszenves alaknak tűnhet, és annyira nem lesz egyszerű megkedvelni őket, pláne hogy egy-két kivétellel a színészi játék nem különösebben jó. A főszereplők eleinte fából faragott karaktereknek tűnnek, és csak a második idényben sikerül kibontani rendesen őket, de addig is ott van az HBO-s Hungból ismert Thomas Jane. Könnyedén és tökéletesen hozza az ilyen sorozatok elengedhetetlen kellékét: a totálisan kiégett, szerencsétlen figurát, aki még nyomozóként is teljesen jelentéktelennek tűnik, amíg jön az életét megváltoztató nagy fordulat. 

A könyvekbe pont akkor kezdtem bele, amikor megérkezett a sorozat, úgyhogy át is nyergeltem, szóval csak minimális elképzelésem van arról, hogy az olvasók mennyire másképp képzelték el a fontos karaktereket, de erről Sajó majd kifejti a véleményét. 

Ami tök jó még az Expanse-ben az a világépítés.

A hangulatot leginkább a Szárnyas fejvadász, a Battlestar Galactica és a Mass Effect-videojátékok ötvözeteként lehetne leírni,

és szerencsére viszonylag jól belőtték azt a tempót, amivel még meg tudják mutatni a hátteret, a viszonyokat, a sajátosságokat, amik szerethetővé teszik az Expanse-t. A nyomorult övbeliek mindennapjainak nyomorúságait és nyelvüket, amit egy nyelvész gyúrt össze különböző európai, afrikai és ázsiai nyelvekből. A marsiak motivációját és keménységét, amit az élhetetlen körülmények és a katonai rutin alakított ki. A földi vezetők pökhendisége és machinálása mögötti motivációt. És azt sem gondoltuk volna, hogy pont egy sci-fiben ábrázolnak majd úgy egy menekültválságot, hogy az ember húsába marnak a jelenetek. 

Bár eleinte nem tesz szívességet a sorozat, mert elsőre nehezen lekövethető, ami a képernyőn történik, és emiatt biztos lesznek olyanok, akik az érdeklődésüket is elveszítik. Ezért is van az, hogy az Expanse-t csak úgy érdemes nézni, hogy az elején kapcsolódik be valaki, és követi végig az eseményeket, különben nagyon nehezen kattannak majd helyére a dolgok. De a sorozattal szembeni türelem később aztán tényleg tökre megtérül, meg hát eleinte a Trónok Harcánál is sokan kapkodták a fejüket, hogy mégis hol járunk.

Ráadásul simán vannak olyan részei az Expanse-nek, melyek mozivásznon is megállták volna a helyüket. Kanyarodjunk is el egy kicsit a látványvilág felé, mert a keményvonalas sci-fi-rajongókat nyilván ezzel is vette meg a sorozat. Már az első évadban is abszolút rendben volt a dolog, szép, letisztult és stílusos a CG, de a második idényre feltekerték az effekteket és olyan űrhajós és akciójeleneteket kapunk, ami a tévében ritka. Oké, ne egy nagy költségvetésű Star Trek-filmet képzeljünk el, de ezen a szinten több mint rendben van a látvány. 

Ebből következik, hogy nyilván nem volt olcsó a dolog, az Expanse részei elég sokba kerültek a hírek szerint, ráadásul a nézettség nem verte az egeket, mert félmillilió körül mozgott a mérések szerint, ami nem túl szívderítő Amerikában. Olyannyira, hogy a második évadban hiába volt olyan rész, melyek az IMDB-n 9.6 volt az értékelése (a Rotting Tomatoeson jelenleg 85%-on áll a sorozat), egy darabig reális lehetőségnek tűnt, hogy a gyenge nézettség miatt elkaszálják a sorozatot, és ugyanúgy járunk, mint a Fireflyjal (a 2002-es kultstátuszba emelkedett sorozatot egyetlen évad után elkaszálta a Fox, hiába volt egy biztos és elkötelezett rajongótábora, bár akkoriban még a tévé is teljesen máshogy működött).

Szerencsére a Syfy vette a rajongók és a kritikusok jeleit, és nyilván ők is látták, hogy sok félrement próbálkozásuk után végre minőségi az eredmény, ezért a második évad vége felé berendelte a harmadikat, szóval megnyugodhatott mindenki.

A kérdés, hogyan lehetne ebből nézettebb sorozatot csinálni, mert hiába tekint majd a társaság presztízsként az Expanse-re, amely a Battlestar Galactica óta a legjobb hard sci-finek nevezhető, ez egy idő után nem lesz elég.  Sokan a csatorna nyakába varrták, hogy nem promózta be eléggé a második évadot, ezért sem volt akkora az érdeklődés, mindenesetre egy évadot most sikerült nyerni, a harmadikban már hátha nézőket is fognak. (lovas)

Az űr és ég dala

Nyilván elcsépelt, de tényleg nehéz elvonatkoztatni a Trónok harcától, amikor az Expanse-ről beszélünk. Ahogy az HBO-sorozat, úgy ez is képes ugyanolyan szórakoztató lenni a laikus nézőknek, mint azoknak, akik olvasták a könyveket. A sorozat élvezéséhez ez nem szükséges, és a sorozat azon kevés adaptációk egyike, ami bizonyos pontokon tökéletesen feldolgozza azt, amit a könyvekben is olvastunk. A könyvekben 4-5 karakter szemszögéből mesélik el a történéseket, ami segít abban, hogy a cselekmény tényleg grandiózus legyen, és ne csak egy űrhajó szedett-vedett legénységét lássuk végig, hanem megismerjük a Mars, a Föld és a övbéliek politikai csatározásait, kultúráját, társadalmát. Ez a fajta világépítés egyszerre szükséges és állati nehéz, hiszen közben valami olyan sztori is kell a nézőnek, olvasónak, ami végig ott tartja.

A tévésorozat most épp valahol a második könyv felénél ért véget, és sikerült az alkotóknak ügyesen átvariálni azt, hogy egyes szereplők mikor és hogyan bukkanjanak fel. Ezért nincs időnk megunni James Holden pofáját, hiszen közben láthatjuk az egyik földi politikus háttérmachinációit vagy éppen egy marsi katona tragikus életútját. Ez kell is, mert

az Expanse-ben egy-két kivételtől eltekintve borzalmas színészek játszanak.

Sokáig Thomas Jane volt az egyetlen, aki képes volt tényleg színészi munkát végezni, de aztán megérkezett a különböző sci-fi videójátékok hangjaként is ismert Shohreh Aghdashloo,  és voltaképpen ellopta a show-t. Iszonyatosan király látni, hogy végre itt egy sorozat, amiben egy idősebb nőnek rendkívül fontos szerepe van, és nem azért mert annyira szép és meg kell menteni, hanem mert politikailag mindenki másnál okosabb. Aghdashloo egyszer kedvesen anyáskodó, máskor meg keményen bazmegoló stílusa zseniális és rengeteg humort csempész a sorozatba. A baj csak akkor van, amikor nagy monológot vagy valami komolyabbat várnak tőle és látszik, hogy vagy csúnyán elrontották a színészvezetést, vagy Aghdashloo tényleg alkalmatlan arra, hogy vicces, kemény, súlyos párbeszédeken kívül bármi mást is csináljon.

Kicsit ez az Achillese a sorozatnak. Elképesztő pénzekbe került a díszlet, a látvány, a jelmezek, az egésznek a gyártása, és nyilván emiatt nem tudtak megfizetni jobb színészeket vagy akár csak egy erősebb promóciós kampányt. Vagyis a lenyűgöző űrhajók és helyszínek abba kerültek, hogy bizony elég sokat kell D-listás színészeket látni, ahogy a haveri dumálgatáson kívül nem igazán alkalmasak másra. De ez nem baj, mert ezek az arcok legtöbbször a könyvekben is csak átlag emberek, akik sok véletlen folytán fontosak lettek. Holden például konkrétan egy irritáló pöcs, az őt alakító Steven Strait pedig az egyik legrosszabb színész, akit valaha tévés főszerepben láttam, mégis működik az egész, mert annyira jól megvan írva minden mondat, minden párbeszéd, minden apró kis cselekményszál, hogy az ember megbocsátja még az arcmimika hiányát is.

Az meg már más kérdés, hogy emiatt felértékelődik Alex (Cas Anvar) és Amos (Wes Chatham) szerepe, a mindenbe belekeveredő Rocinante legénységének pilótája és ügyeletes keményfiúja. Egyikük sem fog Oscar-díjas drámában szerepelni, mégis jól működik a kémia a legapróbb poénoknál is, és az ember azon kapja magát, hogy nem Holden, hanem Holden társai miatt szurkol a csapatnak. Ilyet tényleg csak jó írással lehet elérni, és ez mindenképpen dicséri az Expanse-t.

Más kérdés, hogy egyébként a könyvekről üvölt, hogy ezeket már tudatosan tévés fejjel írták, különösen a harmadik kötettől. Egészen bizarr belegondolni, hogy ha valaki ezt a sorozatot könyv nélküli próbálja futtatni, akkor nem hogy a Syfy, de konkrétan senki az ég egy adta világon nem költött volna rá még fele ennyi pénzt sem. Úgy viszont, hogy sikeres regénysorozat lett, rögtön többet ér, és az a ritka helyzet áll elő, hogy ma már jobban megéri inkább kiadni egy könyvet, mint eredeti forgatókönyvvel házalni, mert előbbiből hamarabb lesz sorozat. Nem tudom, hogy ez mennyire jó irány, de az biztos, hogy a Trónok harcával ellentétben az Expanse szinte szóról szóra azt adja, mint a könyvekben, így a jövőben kérdéses, hogy van-e értelme olvasni a könyveket, ha ennyire jó a sorozat.

Az viszont biztos, hogy a Syfy nagyon hosszú idő után először iszonyatosan nagyot durrantott, méghozzá egy klasszikus sci-fivel. Ugyan berendelték a harmadik évadot, de még így is kérdéses, hogy ekkora gyártási költségekkel és nem túl acélos nézettséggel meddig bírja még a csatorna. Az Expanse-ben ugyanis simán benne van még 4-5 évad, és a költségek csak emelkedni fognak. Persze a legjobb az lenne, ha inkább átvenné mondjuk a Netflix a gyártást, és utána jobb színészekkel igazán kultikussá tehetné az Expanse-t, mert hosszú évek óta nem volt ennyire jó tévésorozat a műfajban. (sajó)