Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

A Netflix énekelheti a mozik siratóját

bright-will-smith
2017.04.26. 16:19
2015 október 16-án az 1997-ben indult videókölcsönzőből magát a 2014-re a médiaipar egyik legbefolyásosabb szereplőjévé kinövő Netflix úgy harapott bele az őt addig etető egyik kézbe, hogy filmipar a mai napig emlegeti. Ez volt az a nap, amikor bemutatták a Beasts of No Nation című filmüket, és tulajdonképpen páros lábbal rúgták rá a pajtaajtót a kissé elkényelmesedő és a mozi jövőjét a parasztvakításban látó Hollywoodra.

A Netflix bűne, mármint Hollywood szemszögéből az volt, hogy nem tartották be a hagyományoknak megfelelő, évtizedek óta becsontosodott, 90 napos ökölszabályt, azaz egy mozifilmet először a mozikban mutatnak be, minden más forgalmazásra (VOD, DVD, Blu-ray) csak a három hónapos ablak bezárása után kerül sor. Ez persze a mozik abszolút érdekeit szolgáló lépés volt, menjen csak el szépen a polgár az intézménybe, vegye meg a 12 dolláros mozijegyet, mellé a rémesen túlárazott popcornt és gépi kólát, és mire felocsúdott, két emberre már 50 dollárnál tartott. A 90 nap leteltével, aztán szabad volt a vásár, jöhettek ki az extrákkal zsúfolt DVD-k és Blu-ray-pakkok, 14-20 dolláros áron, de legalább a popcornt megúszta az ember olcsón.

A Netflix azzal, hogy 12 millió dollár körüli összegért megvette Cary Fukunaga afrikai gyerekkatonákról szóló háborús drámáját, jelezte, hogy ez az üzlet nekik többé már nem elfogadható. A filmet az akkori piacukon, azaz potenciálisan 75 millió előfizetőnek (ebből 42 millió amerikainak) akarták bemutatni, és ugyan nyitottak voltak arra, hogy mozikban is látható legyen, de ragaszkodtak ahhoz, hogy mindez egyszerre történjen meg. A négy legnagyobb amerikai mozihálózat (az AMC Cinemas, a Carmike Cinemas, a Cinemark és a Regal Entertainment Group) azonnal bojkottálta őket, a film forgalmazását egy kis, független cég vállalta csak el. Mint később kiderült, ennek is csak annyi értelme volt, hogy a filmet így lehetett nevezni az Oscar-díjra, bevételük a független mozikból nem volt. Igaz, nem is hiányzott nekik.

Ugorjunk most 2017-re, amikor is a Netflix már 200 országban van jelen és 93 millió előfizetővel bír. Idén a cég minimum 36 film kizárólagos jogaival rendelkezik, melyeket nem fognak bemutatni egy moziban sem, csak a neten lesznek elérhetők, a Netflix applikáción, vagy böngészőn keresztül. Hogy ezt a számot kontextusba helyezzük, nézzük meg, hány filmet mutattak be a nagy stúdiók 2016-ban:

  • Warner - 35
  • Lionsgate - 27
  • Sony/Columbia - 26
  • 20th Century Fox - 22
  • Universal - 20
  • Paramount - 18
  • Disney - 16

Fejlesztés alatt van még legalább 40 további film (mai állás szerint) köztük Martin Scorsese The Irishman című maffiafilmje Robert De Niro, Al Pacino és Harvey Keitel főszereplésével. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen rendezővel és színészekkel készülő, sima kasszasikernek ígérkező filmet ne a mozikban mutassanak be. Aki ezek után a Netflixet nem tartja veszélyesnek a hagyományos mozira, az pont úgy fog járni, mint azok, akik annak idején kiröhögték az USA területén kívül akkor még ismeretlen cég bejelentését, miszerint 150 millió dollárt költenek majd el egy House of Cards című sorozatra.

A Netflix 2015 októberében rálépett egy útra, amit nagyon gondosan előkészítettek, pont úgy, ahogy az önálló sorozatgyártásukat is. Azt egy Lilyhammer című amerikai-norvég koprodukciós szériával indították be. A Maffiózókból és Bruce Springsteen E Street Band nevű zenekarából ismert Steven Van Zandt főszereplésével forgatott sorozat célja csak az volt, hogy leteszteljék rajta a nézői szokásokat, finomítsanak az algoritmuson, és megtudják, mennyire tartják fontosnak az előfizetők, hogy a havi 8 dolláros díjért ne csak máshol is látható filmeket és sorozatokat kapjanak, hanem eredeti, máshol ne látható tartalmat. Az ötlet persze nem új keletű, sőt, az HBO és a Showtime erre épített fel egy egész üzleti modellt, viszont a Netflix előfizetői bázisa olyan elképesztő tempójú fejlesztést tett lehetővé, amivel sorozatszinten nagyon kevesen tudják felvenni a versenyt. 

Csak két szám: 2016-ban a Netflix 600 órányi saját tartalmat gyártott, 2017-re ez meg fogja haladni az 1000 órát.

A Beasts of No Nation után, még 2015-ben jött két komédia, egy Bill Murray, egy pedig Adam Sandlertől, majd 2016-ban indult be igazán a filmes biznisz. Ez volt az az év, amikor Ted Sarandos, a cég igazgatója bejelentette, hogy ötmilliárd dollárt költenek tartalomfejlesztésre, mármint abban az egy naptári évben. (Ez 2017-re hatmilliárdra emelkedett.) A sorozatok mellett 18 filmet gyártottak vagy vettek meg kizárólagos forgalmazásra, köztük akciófilmeket, háborús drámákat, de független művészfilmeket is találunk. Az idei év az, ami a nagy áttörést hozza meg neki, bemutatnak majd egy War Machine című filmet Brad Pitt főszereplésével, náluk lesz a Mute című sci-fi, amit a Hold rendezője, Duncan Jones forgatott, már látható a The Discovery, amiben a független filmes Sundance fesztivál atyja, Robert Redford is szerepel.

Martin Scorsese leigazolása és Will Smith következő látványos sci-fijének megszerzése viszont azt jelzi, hogy a korábban inkább niche tartalmakra hajtó Netflix a mainstreambe igyekszik, és nem elég nekik csak az olyan presztízsfilmek bemutatása, mint Ava DuVernay 13th című dokumentumfilmje, ami a mozikban a Csillagok háborúja-filmek és a pizsamás szuperhősök ellen tuti elbukott volna. A Netflix azt akarja, hogy amikor egy rendező vagy színész a következő projektjét fontolgatja, akkor ne csak a hagyományos stúdiókban gondolkodjon, hanem a streamingcégre is opcióként tekintsen. A Netflix Scorsese filmjét 105 millió dollárért vette meg, ők lesznek a gyártói is természetesen, és egy fillérrel sem fizettek érte kevesebbet, mint egy Warner vagy Universal tette volna. Ha nagyon cinikusak akarunk lenni, azt is mondhatnánk, hogy az alkotók megkapják a pénzüket, és onnantól ugyan mindegy nekik, hogy a kész alkotás hol látható, de ez nem igaz.

Ahhoz, hogy a Netflix ide eljuthasson nemcsak pénz kellett, hanem az is, hogy a mozilátogatások száma visszaessen. 2016-ban Nagy-Britanniában összesen 168 millió mozijegyet váltottak egy év alatt (tíz százalékos visszaesés), miközben, ha nagyon demagógok akarunk lenni, a Netflix minden egyes bemutatójának 90 milliós a potenciális közönsége. A technika fejlődésével együtt járt, hogy a korábban csak marketingfogásként hazudott otthoni moziélmény kompromisszumokkal ugyan, de cseppet sem megfizethetetlen. Egy gyors internetkapcsolattal, átlagos méretű lapostévével és alapszintű hangrendszerrel is megteremthető az illúzió, ráadásul nem csámcsognak az ember fülébe, miközben a vásznon éppen Casey Affleck néz szomorúan maga elé. És ugye mindezt havi 9-10 dollárért, amennyiért legfeljebb egy filmet lehet a moziban megnézni. Scorsese példáját minden bizonnyal sokan követik majd, és ahogy a tévésorozatokat is feltöltötték az A-lista tagjai, a Netflix-filmek alkotói között is egyre több olyan név fordul majd elő, akiket eddig csak mozikban láthattunk viszont.

A mozi mellett szóló ellenérvek közül a legerősebb, pontosabban az egyetlen, hogy azt a minőséget, amit képben és hangban egy nagy vászon, vagy egy IMAX-terem tud nyújtani, még nagyon sokáig nem lehet otthon megteremteni. Saját vetítőterme nem sok embernek van, ugye. Szintén érvként szokták felsorakoztatni a közösségi élményt is, azaz annál hatásosabb a film, minél többen szisszennek fel vagy nevetnek egyszerre egy-egy jelenet láttán, de ez éppúgy lehet ellenérv is, mert akit zavar a mások szuszogása vagy csámcsogása, az inkább otthon nézi meg az Alien: Covenantot. Egyelőre az nem fenyeget, legalábbis nem a legközelebbi jövőben, hogy a mozik bezárjanak a streamingszolgáltatók miatt, de az igen valószínű, hogy szépen lassan el fognak egymástól válni a tipikusan mozikba szánt blockbusterek és a nem feltétlenül csak nagy vásznon, nagy hanggal élvezhető filmek, előbbiért bemegyünk a moziba, utóbbiért meg bekapcsoljuk a Netflixet.

Ami a jövőt illeti, a Netflix rendületlenül megy előre. Brad Pitt hamarosan látható War Machine-ja 80 millióba került, Will Smith Bright című filmjéért 90 milliót fizettek, a Mudbound című, máris Oscar-esélyesnek tartott Sundance-filmért 12,5 milliót. A saját gyártásuk, mármint az, amivel a nagy stúdiók is rendelkeznek, stagnált, abból a szempontból mindenképpen, hogy eredeti filmtervet, vagy forgatókönyvet nem igazán találni a sok sorozat között, ezért is léptek egy nagyot, és igazolták le azt a Scott Stubert, aki korábban a Universal stúdió alelnöke volt, és saját produkciós cégén keresztül olyan filmek gyártásába szállt be, mint a Ted vagy a Központi hírszerzés, de az ő regnálása alatt lett sikeres a Jason Bourne- és a Halálos iramban-franchise is. Stuber dolga az lesz, hogy olyan rendezőket és színészeket nyerjen meg a Netflixnek, akik hallatán az előfizetői bázis nőhet, akik képesek a szolgáltatóhoz kötni a nézőket.

A mozik egyébként váratlan szövetségesre találtak a Netflix elleni küzdelemben, mégpedig a streamingpiacon a legnagyobb ellenfelüknek számító Amazon képében. Az online könyvesboltból a nyugati világ legnagyobb kereskedőjévé kinövő Amazon pár hónapja már 120 országban kínálja Instant video nevű streamingszolgáltatását, amin keresztül a szerencsésebb országokban a Netflix kínálatának a kétszeresét érhetik el az előfizetők. Nem mindenütt, a magyar nézőknek kínált tartalom például bőven elmarad a Netflix amerikai kínálata mellett. Az Amazont sem csak a sorozatipar érdekli, ők is beszálltak a filmbizniszbe, de a riválissal ellentétben ők igyekeznek nem lötyögtetni a bilit, és egyelőre kisebb volumenben gondolkodnak.

Az Amazon évi 16 film kiadását tervezi, amiket először nem online, hanem rendes mozis disztibúcióban tesznek elérhetővé. Ők mutatták be az USA-ban Woody Allen legutóbbi filmjét, amiért 20 millió dollárt fizettek, de nekik köszönheti a friss Oscar-díjas Casey Affleck is, hogy a Régi város című független filmje a nagyközönség elé került. Azzal, hogy az Amazon a filmeket a mozikban mutatja be, egy teljesen más stratégiát követ, olyat, amit a Netflix vezetői ódivatúnak neveztek. Red Hastings, a Netflix elnöke szerint az Amazon bármennyire is innovatív cégnek állítja be magát, pontosan olyan régimódi, mint a stúdiók és a mozik maguk, akiket a fejlődés korlátainak nevezett.

30 éve nem történt lényegi változás a filmiparban, A 3D csak korlátozottan működik, a 4DX-ről bebizonyosodott, hogy nem a jövő. Moziba azért érdemes elmenni, mert jobb a popcorn, mint otthon.

Hogy ki fog jobban kijönni a küzdelemből, az most még nem látszik, de ha tippelni kellene, érdemesebb a Netflixre tenni, hiszen a sorozatok terén már bebizonyították, hogy a korábban elképzelhetetlennek tartott irány igenis járható út, sőt, az visz a jövőbe.

UPDATE: cikkünk megírása után jelentette be a Netflix, hogy Will Smith sci-fi-jét az online premierrel egyidőben mozikban is bemutatják, már ha lesz érdeklődő mozilánc. Ha van egy csepp eszük, most nem hepciáskodnak, mert hosszú távon a mozi jövőjéről van szó.