Távozott az MTI főszerkesztője
Május első napjával megszűnik az MTI hírszerkesztési központja, ahonnan már szerdán távozott Toót-Holló Tamás, az eddigi főszerkesztő, írta meg az MNO, majd az információt később ő maga is megerősítette a 24.hu-nak.
![Toót-Holló Tamás](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1680/16809/168098/16809892_3f3b383dcc35c5b1930ebfd005eb545a_wm.jpg)
Az MTVA közleménye szerint Toót-Holló Tamás közös megegyezéssel távozott, ő azonban a távozása körülményeiről, illetve arról, hogy hol folytatja pályáját, egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
A közleményből az is kiderül: igazgatói döntés értelmében, valamint a személyi költségek racionalizálása érdekében a főszerkesztői munkakört a jövőben nem töltik be az MTI-nél, a távirati irodát maga az igazgató, Galambos István felügyeli majd.
Toót-Holló Tamás korábban a Heti Válasz első főszerkesztője volt, 2013-ban pedig a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatói székéért is pályázott, ám végül nem őt, hanem Gazsó L. Ferencet választották meg.