Kristóf, Jakab
17 °C
24 °C

A jelmezzel Cooper ügynök is a forgatáson marad

2017.07.10. 19:56 Módosítva: 2017-07-10 20:39:43
Ha azt kérdezem egy harmincas-negyvenes járókelőtől, hogy Kyle MacLachlan neve mit mond neki, nem hiszem hogy tízből kettőnél többen tudják, miről beszélek. Ha azt kérdezem, Cooper ügynökről hallott-e, akkor menten jobb lenne az arány. Vannak olyan, ikonikus szerepek, amik végigkísérnek egy-egy színészt a karrierjén, hiába akadnak előtte vagy utána is olyan alakításai, amik ne adj isten sokkal jobbak, mint az a bizonyos szerep. Kyle MacLachlan esetében ez a Twin Peaks cseresznyés pite- és átkozottul jó kávé-rajongó FBI-ügynöke, Dale Cooper az. A sorozat harmadik évada kapcsán az HBO jóvoltából beszélgethettünk vele a monte-carlói tévéfesztiválon.

Egyszer azt nyilatkozta, hogy David Lynch nélkül nem lenne karrierje. Ennyire szorosan összefügg a sorsuk?

Egy kicsit korábbról érdemes elkezdeni a választ. Egy kisvárosban nőttem fel Washington államban, és igen korán elkezdett foglalkoztatni a színjátszás - anyám egy helyi színjátszókörben szerepelt, egy átalakított almaraktárban próbáltak és adtak elő darabokat, én pedig állandóan ott lógtam, néha kaptam kisebb melókat, világíthattam, üdítőt árultam, ilyesmi. David Lynch szintén az USA északnyugati részéről származik (Montanában született), ugyanazt a levegőt szívtuk, ugyanabban a miliőben nőttünk fel, talán ezért is értjük meg egymást ilyen jól, 1982-ben dolgoztunk először együtt, a Dűnében, és a kapcsolatunk azóta, 35. éve tart.

Ami a karrieremet illeti, én 1982-ben a Tartuffe-ben szerepeltem Seattle-ben, és ha nem megyek el a Dűne-meghallgatásra - amire egy apróhirdetésben kerestek színészeket, és tök véletlenül szúrtam ki a helyi lapban - akkor a filmes-tévés karrierem nem úgy alakult volna, ahogy, sőt, igazság szerint szerintem sehogy se, mert nem vágytam rá, kifejezetten jól éreztem magam a színházban. A gimnáziumban kezdődött az egész, és nem kellett hozzá sok próba és előadás, hogy legbelül tudjam, hogy jól csinálom, hogy tényleg van hozzá tehetségem.

Hol találkoztak először?

Los Angelesben, a meghallgatáson. Egy videókazettát küldtem el neki, és annak alapján hívtak be a Universal Studiosba. Nem tudom, mit vártam, hogy milyen lesz majd egy hollywoodi rendező, de azt igen, hogy ő nem olyan volt, bejött egy tök átlag pali, semmi sztárallűr, semmi slepp, leült, és beszélgettünk. Mindenről. Borokról. A kisvárosi gyerekkorról. A szerepről és a filmről sokáig egy büdös szót sem, pedig nagyon rákészültem,  minden tudtam Herbert regényéről és a karakterről. A végén adott pár oldalt a forgatókönyvből és visszahívott 3 nappal későbbre, kamerapróbára.

Akkor ez első válogatója kifejezettem pozitív volt. Volt negatív is?

Ajaj, sokkal több, mint pozitív. És ezek nagyon rossz hatással vannak az ember önbecsülésére, még akkor is, ha esetleg elrontja, mert hiába olvassa a sorokat a papíron, egyszerűen nincs ott fejben, amikor kellene. Aztán olvastam egy Tom Hanks-interjúban, hogy neki az a módszere, vagyis, gondolom, inkább csak volt, hogy minden válogatót melónak vesz, és nem meghallgatásnak. És az adott napon az a munkája, hogy egy filmből vagy sorozatepizódból egy jelenetet előad, és ennek kifejezetten örül is. Amikor vége a meghallgatásnak, az a munkanap vége is, elégedett volt, és készült a következő napra - a visszautasítás meg sem fordult a fejében. Ha visszahívták, akkor pedig örült, hiszen volt még egy napi melója. Ez bennem is megváltoztatott valamit, sokkal kevésbé rettegtem az egésztől. Szóval, kösz, Tom!

A Dűne nagy bukás volt annak idején, azt hogy élte meg?

Az első filmem volt, és nagyon büszke voltam rá. Amit lehetett, úgy érzem, kihoztam belőle, és David is – az idő minket igazolt, hiszen kultuszfilm lett belőle. Ami mindenképpen pozitív volt, az, hogy utána többször is dolgoztunk együtt, és a karrierem a kritikusi közöny miatt sem állt bele a földbe. A Showgirls miatt majdnem, de valahogy azt is megúsztam.

Az egy káprázatosan rossz film volt. Végignézte?

Egyszer. Rémes volt, egészen elképesztően rossz film. Amikor forgattuk, akkor is éreztem, hogy ezek a jelenetek nem igazán jók, vagy értelmesek, vagy szólnak valamiről, de leszerződtem, kényszerhelyzetben voltam. A készterméket látva viszont úgy döntöttem, hogy a promóciójában nem veszek részt, mert mindennek van határa. Elbujdokoltam, nagyon kínosan éreztem magam miatta.

Ha már az értelemnél tartunk: érti mi történik a Twin Peaks harmadik évadában?

Egy kicsivel jobban, mint az egyszeri néző. Egyébként kvázi együtt nézzük a sorozatot, a hetedik részt most fejeztem be. Kár, hogy nem a nyolcadik után beszélgetünk, arról biztos lennének kérdései.

Miért?

Majd nézze meg, és rájön. Ilyet még nem látott a tévében, azt garantálom.

Mit szól az új részek fogadtatásához?

A sajtó előre három részt kapott meg, ha jól tudom – ennek alapján nagyon nehéz megítélni egy 18 részes, összetett történetet. Szerencsére figyelembe vették ezt is, és nem azt írták róla, hogy ugyan, hagyjuk már, hanem azt, hogy ha az ilyesmit szereti, akkor ennél jobbat nem talál magának. Látta az első részeket?

Igen, hármat.

Hogy tetszett? Lehet őszinte nyugodtan, nem hagyom itt.

Nekem kicsit sok volt, úgy pláne, hogy direkt nem néztem meg az első két évadot, és 10-12 éves, megszépült emlékeim vannak csak. Érdekel, az biztos, csak nem tudom, mennyi furcsaságot tudok egy adagban elviselni.

Higgye el, hagyni kell, hadd vigye magával. Egyébként óriási élmény hétről hétre követni az eseményeket, teljesen más lenne egy ültő helyemben megnézni. David erről azt mondta, hogy ez a sorozat nem arra való, hogy egyben ledarálja az ember, vagy hogy mondják ezt. Igaz, én annyival beljebb vagyok, hogy olvastam a teljes forgatókönyvet, és tudom, hova tartanak az események, de így is lenyűgöz az a képi világ, az a vízió, amit látok, és az, ahogy David elmeséli ezt a történetet. A képi világot nem tudom eleget dicsérni, zsigerekig ható élmény, és mindennek jelentősége van, ezt nem szabad elfelejteni. David pontosan tudja, mit akar elmondani és hogy, és ha esetleg lesznek olyan időszakok, amikor nem értenek semmit abból, amit látnak, nyugi, időt kell adni a történetnek, mert összeáll.

Melyik Cooper-variánst vagy karaktert élvezte a legjobban játszani? (MacLachlan három karaktert alakít a sorozatban, legalábbis az első kilenc részben.)

Őszintén szólva az, ahogy a gonosz Cooperbe, vagy doppelgangerbe, Mr. C-be átalakultam, az nagyon érdekes, de egyben megterhelő is volt számomra. Voltak fenntartásaim vele kapcsolatban, mert tudtam, David mit vár el tőlem, mit akar a karakterrel, és csak remélni tudtam, hogy meg tudok felelni az elvárásainak. Azt is tudtam viszont, hogy azt, amit David akar tőlem, csak az ő segítségével érhetem el, így teljesen megbíztam benne. Ő volt a túravezetőm, hogy ilyen zavaros képpel éljek, de erről volt szó, átvezetett a nehéz szakaszokon és mutatta az utat. Mr. C. külseje egyébként nem mindig olyan volt, mit amit látunk, sokat kísérleteztünk, próbálgattuk, hogy lesz jobb. De ilyen szörnyű alakot még soha nem játszottam, és ezt valahol rém izgalmasnak találtam.

Dougie más tészta volt, ő egy mókás szerep volt, de éppen annyira nagy kihívásnak tekintettem, mint Mr. C.-t. Neki több időre volt szüksége, hogy tisztába jöjjön a világgal, de hálistennek erre volt időnk, mert David hagyta, hogy próbálkozzak. Színészként az ember, különösen a tévében úgy áll a szerephez, hogy takk-takk-takk, csináljuk, menjünk tovább, jöhet a következő snitt, de David ebben sem olyan mint a többi művész, ő hagyta, hogy annyi időt töltsek el Dougie kidolgozásával amennyire szükségem volt.

Hogyan dolgozik Lynch rendezőként?

Többféleképpen. Előfordult, hogy megnézett egy jelenetet, és csak annyit mondott utána, hogy az a dolog, amit a száddal csinálsz, na az szar, és ne csináld. Ilyenkor csak a testbeszédre, a gesztusokra, a mimikára figyel. Máskor odamegy az emberhez, és úgy instruálja, hogy érzéseket keltsen benne, például azt mondja, hogy oké, akkor most úgy érzed, mintha oldalról egy szellő megérintené az arcod, nem szél, csak szellő, selymesen, finoman, és legszívesebben odafordulnál, mert hívogató és kellemes, de nem teszed, csak nézel előre. Ez így nagyon hülyén hangzik, de elképesztően sokat segít.

Időszerű volt egyébként a Twin Peaks feltámasztása?

Ez David döntése volt, mármint az, hogy belevág, és az én szereplésem is ezen múlt. Arról szó sem lehetett, hogy aláírjak, ha nem ő a sorozat showrunnerje, ezt megtanultam az eredeti sorozat második évada alatt történtek nyomán, hiszen minden akkor esett szét, amikor már sem ő, sem Mark (Mark Frost, a sorozat társalkotója és társírója) nem volt nyeregben. Időszerűnek szerintem időszerű volt, a rajongók nagyon régóta várták, és remélték is egyben, hogy a “25 év múlva találkozunk” igaznak bizonyuljon, és nem győzöm eleget hangsúlyozni azt a teóriámat, hogy ha a közösségi médiában nem lett volna ekkora hangja és visszhangja a sorozatnak a 25. évfordulóhoz közeledve, akkor David sem foglalkozott volna vele komolyan. Így viszont ő, Mark és a csatorna is látta, hogy van rá igény. Szóval ezúton is köszönöm nekik.

Kapott egy emailt, hogy feltámasztjuk Coopert?

Nem egészen, de valami hasonló történt, David felhívott, hogy lesz Twin Peaks, és kell egy Cooper, benne vagyok? Mondom, persze, hogyne lennék. Erre ő: “Lesz egy pár dolog még, majd elmondom.” Hát lett.

Mi az, amit egyértelműen a Twin Peaksnek köszönhetünk?

A lynchi látásmódot mindenképpen. Amikor az eredeti sorozat képernyőn volt, semmi hozzá fogható sem volt a tévében. Nem is nagyon tudtak mit kezdeni vele. Abban is úttörő volt, hogy ráébresztette a stúdiókat, hogy igenis van létjogosultsága egy alkotóközpontú, egyéni látásmódot közvetítő sorozatnak, és ha hagyják dolgozni az írókat, rendezőket, akkor valami kivételesen jó sül ki belőle. Jó, ez nem minden esetben igaz, de a Twin Peaks nélkül nem tartana ott a televíziós történetmesélés, ahol.

Az eredeti Twin Peaks jó régen volt, az utcán még mindig Cooper ügynökként ismerik fel, vagy más filmek, sorozatok miatt?

New Yorkban leginkább a Szex és New York miatt, de kértek már autogramot a Született feleségek és az Így jártam anyátokkal rajongói is. Mostanában azért ismét a Twin Peaks miatt, hiszen az új évad sokakat foglalkoztat szerencsére. Azért azt még a mai napig megkapom néha az utcán - mert a tipikus New York-i sok minden, csak nem visszafogott - hogy “remélem, most már feláll, haver!” utalva a Szex és New Yorkban alakított karakteremre. Ilyenkor hangosan röhögök. Imádom azt a várost.

Hogyan forgatták az új évadot? Egyik epizódot a másik után?

Nem, hanem úgy, ahogy egy filmet szokás, csak ez éppen 18 órás lett. A forgatás előtt készen volt a teljes, 500 oldalnál is hosszabb forgatókönyv, és úgy álltunk neki, azaz ha volt külső helyszínünk, ott leforgattunk mindent, amire szükségünk volt, legyen az az évad első vagy utolsó része. Nem is ez volt benne a kihívás, mert a filmeket is forgatja az ember, hanem az, hogy három szereplő bőrébe kellett belebújnom. És nem sokszor ugyan, de előfordult, hogy ugyanazon a forgatási napon kettőnek is volt jelenete, ami az átlényegülés miatt elég megterhelő volt. Ilyenkor Davidre támaszkodtam, aki pontosan tudta, hogy éppen milyen lelkiállapotban van a karakterem, és hamar képbe hozott.

Egy-egy ilyen nap után sokáig tart, mire leereszt?

Nem igazán, nem tartozom azok közé a színészek közé, akik együtt élnek a karakterrel 0-24-ben. A nap végén, amikor leveszem az öltönyt, azzal Cooper ügynök is ott marad a díszletben, és Kyle megy haza a családhoz. Nem viszem haza a melót, soha nem tettem, egy olyan karaktert, mint Mr. C., pedig pláne nem fogok.

A Twin Peaks új évadának új epizódjait az HBO-n hétfő esténként 10-től láthatjuk, az eddig leadott részek az HBO GO-n, és HBO On Demandon is elérhetők.