Egyszerre anyuka és kitartó harcos

Bemutatná a karakterét?

Egy Emily Bryne nevű FBI ügynököt alakítok, akit 6 évvel a sorozat kezdete előtt raboltak el. Mindenki halottnak hitte, és akkor kezdődik a sorozat, amikor előkerül és újra kell kezdenie az életét. Rá sem ismer az életére, annyi minden megváltozott. A férje egy másik nőt vett el feleségül, a gyermeke megnőtt és egy idegen nőt hív az édesanyjának, az apja egészsége megromlott. Ez a sorozat alapfelállása.

Fotó: Stephane Cardinale - Corbis / Getty Images Hungary

Ha jellemeznie kellene Emilyt, mit mondana: inkább túlélő vagy harcos?

Túlélő. Viszont ahhoz, hogy túlélő legyél muszáj harcosnak is lenned. És imádom a karakterben, hogy olyan extrém dolgokon ment keresztül, amiből nem lehet csak úgy visszatérni. Több dolog is húzza őt vissza folyamatosan, ő viszont csak megy előre.

Beszélt pszichológusokkal azzal kapcsolatban, hogy milyen érzés ilyen áldozatnak lenni?

Néhány emberrel beszéltem erről, igen. Az írók és a producerek egy olyan történetet szerettek volna elmesélni, ami hihető. Nem ez az egyetlen fókusza a sorozatunknak, de szerepel ez is a legfontosabbak között, hogy annyira hihető legyen, amennyire csak lehetséges.

Ha valaki olyasmin megy keresztül, mint Emily, az komoly stresszel jár. A felkészülés során beszéltem olyan szakemberekkel, akik foglalkoztak olyan áldozatokkal, akiket évekig tartottak fogva. Olvastam is ilyen esetekről. Ráadásul itt a Balkánon forgatjuk a sorozatot, ahol azt hiszem, hihetetlen történelme van az őrült körülmények túlélésének. Azt hiszem ez a képernyőn is átjön a részben helyi stábunk miatt. Szokatlan energiát biztosít ez a sorozatnak. Elnézést, ha kicsit túlfilozofálom ezt az egészet.

Mit kedvel a legjobban Emilyben?

Kedvelem az olyan embereket, akik mindent megtesznek a túlélésért és ő pont ilyen. Látni rajta, hogy ő egy harcos, aki nem adja fel csak úgy. Nem akartam egy olyan figurát játszani, aki csak egy áldozat és másoknak van kiszolgáltatva. Sok forgatókönyvet olvasok, és látom bennük a női szerepeket. A legtöbb közülük édesanya- és feleségszerep. Kevés olyan van, mint ez, amikor az ember egyszerre játszik egy édesanyát és egy igazi harcost. Mikor olvastam az jutott eszembe, hogy nahát, nem gondoltam, hogy ilyen szerepek is elérhetőek. Szerintem ez ilyen modern dolog. Itt van nekünk Katniss (Jennifer Lawrence karaktere az Éhezők vidalala filmekben) és egyre több hozzá hasonló karakter. A női harcos új prototípusa, aki ebben az esetben egyszerre valakinek az édesanyja, a húga meg valakinek az exfelesége. A sorozat megmutatja, hogy milyen különböző rétegei vannak egy erős női főhősnek.

Hogyan lehet elérni, hogy több szerep és egyenlő fizetés járjon a nőknek Hollywoodban?

Az embert azt gondolná, hogy a 21. századra ezt sikerül megoldani. Azt gondolom, hogy nagyon sok minden történik mostanában. Az Egyesült Államokban nők és férfiak fogtak össze azért, hogy hatékonyabban hívják fel a figyelmet ezekre a problémákra. Szerintem ez lehet a kulcs, hogy az egész ipar és saját magunk is elszámoltathatóak, felelősségre vonhatóak legyenek, és létrejöjjenek bizonyos sztenderdek, amik rögzítik az egyenlőséget mindenkinek.

A sorozatban most először próbálta ki magát producerként. Ez milyen élmény volt?

Érdekes. Producerként az a dolgom, hogy gondoskodjak a sorozat sikeréről, és mindent megtegyek azért, hogy a stáb rendelkezésére álljon minden, amire szükségük van. Továbbá ilyenkor sokkal jobban odafigyelek a részletekre, mintha csak színészként lennék jelen.

A szerepem mellett pedig azért volt még különleges számomra ez a munka, mert tulajdonképpen egy független filmet készítünk, amit a televízióban fognak majd bemutatni. Ez nagyon izgalmasnak tűnt nekem, és szerintem a független filmek nagyon fontosak, mert ott lehet megtalálni olyan kockázatosabb projekteket is, amiket a nagyobb stúdiók nem biztos, hogy bevállalnak. Producerként azért küzdök, hogy az első forgatási naptól az utolsóig, ugyanazon a magas színvonalon készüljenek a felvételek. Jelenleg több mint 50 napja tart a forgatás, érthető, hogy az embereknek kezd elegük lenni belőle. Ráadásul a sorozat története sem a legvidámabb. Én is a saját bőrömön tapasztalom ezt,

Castle után hogyan került hozzá a szerep?

A leghagyományosabb módon. Az ügynököm küldte a forgatókönyvet, mint ahogy általában. Korábbról már megvolt a Sony csapatával kialakított remek kapcsolat, akik ekkor már elkezdték a fejlesztést. Ahogy haladt előre a dolog, úgy került a látókörömbe, és mondta az ügynököm, mert érdekesnek találta, és szerinte megvan benne minden, amit kerestem a következő munkámhoz. 

A Castle egy nagyszerű élmény volt és szerencsésnek tartom magam, amiért 8 évadon keresztül szerepelhettem egy ilyen sikeres sorozatban. Ez egy nagyszerű alapot adott, miután véget ért pedig elgondolkodhattam rajta, hogy mire van szükségem ahhoz, hogy felrázzam kicsit a karrierem, és mi az az új és eddig még fel nem fedezett, ki nem próbált dolog, amire szükségem van, mint színész.

Az is újdonságot jelentett, hogy vezető producerként is részt veszek a projektben. Ez egy olyan szelete a kreatív munkának, amiben eddig még nem volt részem. Az volt a legfontosabb, hogy valami olyanba vágjak, ami kreatívként a legnagyobb kihívást jelenti. 

Fotó: Elena Nenkova

Milyen volt a rendezővel közös munka?

Színészként olyan ez, mintha filmet forgatnék. Nem kronológiai sorrendben forgatunk, hanem helyszínek szerint. Tegnap vagy tegnapelőtt, ha jól emlékszem, öt különböző epizódhoz forgattunk jeleneteket. Ez elég szokatlan az amerikai sorozatoknál. A forgatás kezdetén, mi színészek csak néztünk egymásra, hogy megkaptunk 10 epizódot és az egészet betéve kell tudnunk, mert onnantól kezdve, hogy először elhangzott, hogy "Tessék!" bármelyik epizódból jöhet bármelyik jelenet. És minden karakternek megvan a saját útja, amit tudatosan kell építeni és megjeleníteni.

A rendező és az operatőr ráadásul úgy dolgozik együtt, mintha egyetlen közös agyuk lenne. Kiváló érzékük van ahhoz, hogy megtalálják egy-egy jelenet érzelmi középpontját. Néha azzal, ahogy a színészek adják elő a szövegüket, máskor pedig a technikai megoldásaikkal sikerül új szintre emelniük az alapanyagot. 

Egyébként nagyon laza a hangulat és menet közben próbálunk rájönni a legjobb megoldásokra. Kicsit olyan, mint mikor egy ködön sétál át az ember, és akkor fedezi fel magának a szobrokat meg minden mást, mikor már beleütközött. Ilyenkor döntjük el, hogy mit lehet vele kezdeni. Remélem, hogy van ennek bármi értelme és érthető, hogy mire gondolok.

A skandináv noirért elég Bulgáriáig elmenni

Az első dolog, ami egy negyvenes-ötvenes magyarnak eszébe jut Bulgáriáról az a szocializmus végnapjainak egyik boldog hozadéka, az az embertelen olcsóság, aminek áldásos hozadéka az volt, hogy a Napospart kempingjeiben a nyolcvanas évek végén több volt a hullarészeg magyar, mint az abádszalóki parton. Ha valami nemigen jut eszébe róla, az Skandinávia és az északi országok elmúlt években elég felkapottá vált tévés noir-kínálata, pedig a Sony új, saját gyártású sorozata, az Elfeledve (Absentia) simán készülhetett volna Koppenhágában is. 

De nem ott forgott, hanem Szófia környékén, ami nem Stockholmot alakítja a tévében, hanem Bostont és a keleti partot. A sztori annyi, hogy van egy FBI-ügynöknő, Emily, aki egy olyan sorozatgyilkos után nyomoz, aki nőket rabol el és gyilkol meg. Aztán eltűnik. Nyomtalanul. Halottá nyilvánítják, a sorozatgyilkost elítélik, de az nem árulja el, hogy mi lett a csajjal, csak mindent tudó mosollyal az arcán néz körbe a tárgyalóteremben (melyik sorozatgyilkos NEM így néz körbe???), és sittre megy. Aztán eltelik hat év, és itt indul a sorozat, Emilyre ugyanis rálelnek egy erdő közepén álló kunyhóban, egy bazinagy akváriumban úszkálva (hogy pontosan mi vezeti el a nyomozókat hozzá, az legyen titok), olyan amnéziásan, hogy az elmúlt hat évből semmire nem emlékszik. Vagy nem mondja. Vagy csak PTSD-s. 

A pilot ebből kiindulva építkezik, van egy nő, akinek az élete darabokra hullott, de úgy, baszki, hogy a kisfia közben iskolás lett, és anyának szólítja az apja csaját, és mindenki sajnálja, de közben úgy néz rá, mit a kétfejű birkecsre, ne, Emily, ne akarjál már nyomozni rögvest, baszki. A két szál, a magánéleti és nyomozós párhuzamosan megy majd, az nyilvánvaló, és mindkettő egyszerre érdekes, mert ugye majd flashbackekben úgyis megtudjuk, mi lett Emilyvel, és az első évad végére tuti kinyomozza, hogy a sitten ülő sorozatgyilkos hogyan tolhatott ki vele ennyire, a másik oldal meg lehetőséget ad a színészi játékra is Katicnak, mert ugye az, hogy fegyverrel a kezedben rohangálsz, az annyira nem nagy truváj. 

A pilot feszes és tempós, nagyon depressziós és sötét, a hangulata tényleg az északi noirokra hajaz, de azoknál két sebességi fokozattal jobban pörög. A magánéleti szál, amit általában a szerializált krimikben nem nagyon szoktam szeretni, itt elég érdekes, jók a színészek és a szituáció is, arra pedig mérget veszek, hogy Emily exférjének új csaja vagy nyakig benne van az elrablásában vagy ő lesz a következő áldozat. A sorozatot egyértelműen Katic köré építették, aki élt is a lehetőséggel, és elviszi a hátán a sztorit, és ugyan a mellé pakolt színészek szinte mind a "ja, ő volt az a faszi a hogyishívjákban, mondjad már" kategóriába tartoznak, (Patrick Heusinger, Cara Theobold, Patrick McAuley, Neil Jackson, Bruno Bichir, Angel Bonanni, Paul Freeman és Ralph Ineson) rendesen megcsinálják, amit meg kell.

A Sony első közép-kelet európai gyártásaként a minőségre nincs panasz, csak apróságok, például a bostoni városkép fájóan látványos díszlet és matte painting keveréke, és az olyan idióták, mint én, arra is felfigyelhetnek, hogy egy Bostonban játszódó sorozatban senki nem beszéli azt a jellegzetes akcentust, amit egyébként ezer közül ki lehet szúrni, de ez semmit nem von le a műélvezetből, úgy meg pláne nem, hogy itthon magyar szinkronnal kerül adásba a sorozat.

A világpremier kedd este 10-kor lesz az AXN-en, megelőzve az amerikaiakat, helló.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!