Ellépett a kamerától Erdő Péter, amikor rákérdeztek az őcsényi állapotokra

2017.10.01. 11:30

Erdő Péter Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke volt az egyik meghívott vendége az emberiség és a föld jövőjéről szóló, a Teremtés hetét lezáró budapesti konferenciának. Erdő a felelősségvállalásról beszélt, majd a rendezvény után a Hír Tv-nek is adott egy rövid interjút, amit egy kérdés után viharos sebességgel fejezett be.

Előbb a riporter arról kérdezte, hogy nem tartja-e szükségesnek az egyházi figyelemfelhívást a menekültek ügyében is, azt mondta, „természetes dolog, hogy minden közösségi cselekvésben ott rejlik valamilyen gazdasági motívum. Ennek nem szabad önzőnek lenni, ennek nem szabad pusztán egy évi nyereséget figyelnie, mert akkor kiderül, hogy ebben az évben a mérleg pozitív, de lehet, hogy az a természetben olyan károkat okoz, hogy egy generáció alatt nem lehet helyrehozni. Tehát ez a felelősségérzet biztosan hozzátartozik az egyház üzenetéhez.”

Ekkor a riporter pontosította a kérdést, hogy  az őcsényi településről kérdezte, amire Erdő azonban már nem válaszolt, hanem feltette a kezét, és távozott az interjúból, miközben annyit jegyzett meg, hogy 

Ezt nem tudom.

Őcsény az a település, ahova Magyarország által már menekültként elismert külföldiek mentek volna néhány napra nyaralni. Egy helyi panzióssal meg is állapodtak, de miután híre ment, hogy kik érkeznek, a falu lakossága felhorgadt ellene. Volt falugyűlés, és az önkormányzatnál közgyűlés, aminek a végén a falu polgármestere le is mondott.

Az erről szóló videónkat megnézheti.