Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Már ki is rúgták a Bors főszerkesztőjét, Vajna a többi lapot is lefejezte

2017.10.18. 10:46

Kirúgták a Bors főszerkesztőjét, Szekeres Tamást, valamint az Aktuális rovat vezetőjét, Sal Endrét – értesült az Index. Az új főszerkesztő Kovács Vince lesz, aki eddig szintén az Aktuális rovatban dolgozott. Helyettese Kövess László lesz, aki a Sztár rovatot vezette, és eddig is főszerkesztő-helyettes volt. Úgy tudjuk, ma még további személycserék várhatóak.

A Bors most eltávolított főszerkesztője, Szekeres Tamás megerősítette az értesüléseinket.

Szekeres Tamás
Szekeres Tamás

Nem sokkal később Nádori Péter, a Borsot is kiadó Lapcom tartalomért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozott. Nádori ezt akkor kezdeményezte, amikor kiderült, hogy a lapnak új tulajdonosa lesz.

A Lapcom azóta bejelentette: „A Lapcom stratégiai igazgatója novembertől Élő Gábor lesz, aki a Mediaworks stratégiai igazgatói székéből érkezik a céghez.” Élő Gábor 2005-ben az Echo TV hírigazgatója, majd a Lánchíd Rádió főszerkesztője volt. 2010-ben a Magyar Televízió hírigazgatója lett, majd az MTI Hírcentrum vezetőjeként dolgozott. 2011-ben  Lomnici Zoltán kitakarása után kirúgták a közmédiából. Élő ezután a G-napig a  Magyar Nemzet Online főszerkesztője volt, ahonnan lelkiismereti okokból távozott a Magyar Idők Online-hoz. 

A Délmagyarországnál szerda délelőtt egy értekezleten bejelentették, hogy távoznia kell a lap főszerkesztőjének és a helyettesének is. Az új főszerkesztő Bonifert Gábor, helyettese pedig Gidró Krisztina lesz. A lap eddigi főszerkesztője, kiadóvezetője, Kóti Zoltán és főszerkesztő-helyettese, Szögi Andrea közös megegyezéssel távozik a cégtől. 

De – persze közös megegyezéssel – kirúgták több másik Lapcom-lap vezetőit is. Közölték: a Kisalföld főszerkesztői, kiadóvezetői feladatait Garamvölgyi Imre látja el, aki több mint 20 éves újságírói tapasztalattal rendelkezik, dolgozott televíziós és rádiós szerkesztőként, a Kisalföld csapatát már ötödik éve erősíti szerkesztőként. Az eddigi főszerkesztő-kiadóvezető, Nyerges Csaba közös megegyezéssel távozik a Lapcomtól.

A Lapcomban, mint a cég elmondta, Andreas Merz vezérigazgató irányítása mellett a vállalat felső vezetésének az új szakember érkezésével továbbra is tagja marad Györke Zoltán marketing- és kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, Rigó Judit gazdasági igazgató, Kovács Tibor HR igazgató, valamint Szabady Balázs műszaki igazgató. A Bors lapigazgatói feladatait továbbra is Kiss Eleonóra látja el – közölték.

Még szeptemberben került Andy Vajna tulajdonába a Lapcom Zrt., amelynek olyan médiatermékek vannak a birtokában, mint a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld. Arról, hogy a filmbiztosként, producerként, kaszinómágnásként és tévétulajdonosként is ismert Vajna érdeklődik a cég iránt, még nyáron írt először a Magyar Nemzet, majd egy szeptember 11-i közlemény szerint a Lapcom Zrt. részvényeinek 100 százaléka az Avalue Befektetési Kft.-hez, az AV Investments leányvállalatához került. A tranzakció hivatalosan szeptember 25-én zárult le, amikor a Gazdasági és Versenyhivatal is engedélyt adott az üzletre.