Jó, hogy olyan sorozatban szerepelhetek, amit én is néznék

2017.10.30. 20:13
Malin Akerman a Watchmen- Az Őrzők egyik kezeslábasos képeregényhősnője miatt lehet ismerős a magyar nézőknek, pedig a színésznő 1997 óta aktív, ekkor A bolygó neve: Föld című sci-fi-sorozat egyik epizódjában szerepelt. Svéd származású, de kanadai állampolgár, a moziban főleg vicces filmekben láthattuk, két éve viszont abban a Milliárdok nyomában (Billions) című drámasorozatban szerepel, amit az HBO GO-n már most meg lehet nézni, az HBO-ra pedig majd november első hetében érkezik. Monte-Carlóban beszélgethettünk vele 8 percet.

Inkább svédnek vagy kanadainak tartja magát?

Vicces kérdés, mert a különböző rajongók mindkét helyen a magukénak éreznek, én viszont örömmel képviselem mindkét országot. Elég diplomatikus voltam? A svédeknél jobban odafigyelnek rám, olyan szempontból, hogy amikor megkaptam a szerepet, akkor abból hír lett, hiszen a Milliárdok nyomában egy presztízssorozat, és erre nagyon büszkék voltak. Imádok Svédországban lenni, a szüleim mindketten svédek, ott a kiterjedt családom, az a 3 hónap, amit évente ott töltök, nagyon hamar eltelik, viszont már kívülállónak érzem magam, nem tudom azt mondani őszintén, hogy svéd vagyok, vagy hogy Svédország lenne a hazám. Kanadában nőttem fel, szintén kívülállóként, ez van. A fiam miatt nagyon fontos viszont, hogy rendszeresen járjunk Svédországban.

A karakterében nincs svéd beütés?

Egészen apró sem, Lara full New York-i csaj, kőkemény melóscsaládból, akinek mindig mindenért meg kellett dolgoznia, és ez tükröződik a viselkedésén is. Nagyon más a hátterünk és az ebből (is) fakadü személyiségünk, ő nagyon hideg és számító, én pedig ennek az ellenkezője vagyok. Viszont rajta keresztül kiélhetek olyan dolgokat, amik távol állnak tőlem, szóval így oké a dolog. Van Larának kedvesebb, melegebb oldala is, de azt csak akkor látjuk, amikor a családjával van, akikért  mindenre képes, és ha keresztbe teszel neki, akkor cápaként szed szét. Ezt nagyon bírom benne, mert én is ilyen vagyok, de szerintem minden anyában benne van az, hogy ha a gyerekét bántják, akkor elpattan benne valami és akár ölni is tudna.

Mi az, amit a legjobban becsül benne?

A tökösségét. Azt, hogy azonnal reagál, és nem fél senkitől. Én sokkal inkább a diplomáciához nyúlok konfliktus esetén. Ő bezzeg kiáll saját magáért és az elveiért bárkivel szemben.

Mi az, amit hozzátett Larához?

 

A legszórakoztatóbb pöcsméregetés a tévében

A Milliárdok nyomában az a sorozat, amiben két ember olyan zsigeri szinten beütő, egymás iránt érzett gyűlölete hajt, amilyet még nem láttam a tévében. 

Axe (Damian Lewis) egy sikeres befektető, aki az USA egyik legvagányabb pénzügyi cégét viszi, ahol minden csupa fehér meg üveg, és az is simán belefér a pénzcsinálásba, hogy a 12 000 dolláros whiskeytől és két kiló kokótól másnap reggelre nagyon randán kinéző alkalmazottakat az asztaluk mellett térítik észhez dögös nővérkék valami infúziós csudakoktéllal, és ahol csak az számít, hogy pénzt, sok pénzt keress, közben csalj, lopj, hazudj, de maradj hű Axe-hez, és ha lebuksz, tartsd a pofád.

A másik oldalon meg ott van Chuck Rhodes (Paul Giamatti), aki milliomos apja árnyékából kitörve igyekszik bizonyítani a világnak és saját magának, hogy ő a törvénytisztelet élő szobra, aki saját lábán is megáll, és akinek nem kell a fater pénze. Chuck a pénzügyi felügyelet kérésére esik neki Axe-nek, és mivel neki nem leget gyengének mutatkoznia, és eleve rühelli a faszit, mert a felesége, Wendy (Maggie Siff a Sons of Abarchyból) nála dolgozik, és vagy hatvanszor annyit keres, mint ő, szóval minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy bíróság elé állítsa a palit.

A sztorinak van valóságalapja: egy Preet Bharara nevű államügyész és Steve Cohen, az SAC Capital tulajdonosa közti, igen elmérgesedett cicaharc. A sorozatnak ez az ügy adja a keretet, a vászonra viszont felfér sok minden: belenézhetünk a hivatal és a pénzügyi cég működésébe, néhány ismertebb és híres stiklit is megénekelnek benne. 

Az életből vett sztorik, a kezdő brókerek éjszakai magömléssel felérő hagymázas álmait bemutató, a pénzügyi világ kulisszái mögé benéző jelenetek és a kontraszt, az igazságszolgáltatás cseppet sem őszintébb vagy éppen becsületesebb világa nagyszerű hátteret ad a két kiváló színésznek, akik úgy eljátsszák, hogy rühellik egymást, hogy simán elhiszem nekik, hogy amikor a kamera nem forog, akkor is megfojtanák egymást egy kanál vízben.

Amikor elolvassuk a forgatókönyvet, automatikusan kialakul bennünk egy kép a karaterekről, de ez azonnal megváltozik, amikor összeülünk, és összeolvassunk a jeleneteket. Ilyenkor az ember automatikusan alakítja a figurát, igyekszik megtalálni azokat a jellemzőket, kapaszkodókat, amik végigvezetik majd a szerepen. Biztos vagyok abban, hogy más színész másként fogná meg. Ami a szöveget illeti, az ebben a produkcióban szent, nem lehet rögtönözni, ami le van írva, azt kell elmondani. 

A sorozatban két nagyon erős női karakter is van, (Maggie Siff a másik) ahogy egyre több sorozatban is kiemelt szerepet kapnak a nők. Miért csak most?

Erre én itt nem tudok válaszolni, ez egy sokkal összetettebb kérdés. Az biztos, hogy nagyon jót tesz a tévéiparnak, hogy egyre több sorozatban tűnnek fel vezető szerepben a nők, én csak azon szoktam mulatni ezzel kapcsolatban, hogy a nézők és a sajtó rendesen rácsodálkozik arra, hogy jé, nő és erős? Mi, nők, nagyon régóta tudjuk, hogy erősek vagyunk, és végre ezt a képernyőn is láthatjuk. Remélem, hogy akik nézik a sorozatot, megértik, hogy a két főhős, Bobby és Charles sehol nem lenne Lara és Wendy nélkül, és tanulnak abból, ahogy a párok kezelik egymást, abból, hogy megvan a közös tisztelet egymás iránt. 

Mennyire előre látja a történetet? 

Az évad elején megkapjuk a forgatókönyveket, szóval azzal tisztában vagyunk, mi fog abban a 12 részben történni, de sem az első, sem a második vége után nem mondtak nekünk semmit az írók, főhettünk a saját levünkben forgatási szünetben. Ilyen szempontból különösen a második vége volt kemény, ott azért elég nagy a cliffhanger. Az első évadban Bobby és Lara egyfajta szuperpáros volt, a kapcsolatuk is inkább üzletinek tűnt, nem bensőségesnek. A másodikban Lara kénytelen saját kezébe venni a sorsát, viszont sokkal többet megtudunk a házasságukról, mint az első részekben, látjuk, hogy esendőek tudnak lenni, hogy emberi oldaluk is van. A harmadik évadban én drukkolok, hogy a házasság ne hulljon szét, hogy beszéljék meg a dolgokat. Az a jó a kapcsolatukban egyébként, hogy van köztük egy olyan szintű egymásra utaltság és kimondatlan, szinte mér üzleti jellegű kapcsolat, ami rém izgalmassá teszi a melót. Persze az, hogy Bobby úgy játszik a feleségével is, mint a többi sakkfigurájával a táblán, előbb utóbb Larában is le fog csapódni.

Hogy lett színész?

Tulajdonképpen így alakult - anyám modellkedett, és engem is bevitt a szakmába, kaptam pár lehetőséget gyerekként, tévéreklámokban is szerepeltem, de nagyon nem kötött le a dolog. Az egyetemen gyerekpszichológiát tanultam, a tandíjamat pedig reklámszerepekől és modellkedésből fedeztem, de egyre több szerepajánlatot kaptam, és egy ponton úgy döntöttem, hogy oké, akkor próbáljuk meg, mit veszthetek? Aztán főállású színész lettem, és az egyetemet nem is fejeztem be, 24 évesen LA-be költöztem, és azóta ezzel foglalkozom. 

Eddig főleg vígjátékokban szerepelt, milyen volt egy kőkemény drámasorozatban szerepelni?

Valóban leginkább könnyed szerepeim voltak, amiket nagyon élveztem, de a szabadidőmben én is Breaking Badet és House of Cardsot néztem, és eljött az a pont, amikor eltűnődtem, hogy ha ennyire szeretem ezeket, miért nem szerepelek is egy hasonlóban? Tudtam, hogy nagy kihívás lenne, és elég sokáig tépelődtem azon, hogy vajon vagyok-e elég jó hozzá, de amikor jött a Milliárdok nyomában, nem haboztam, és elvállaltam a melót. Féltem tőle, és a mai napig rettegek, hogy pont én fogom elrontani a jelenetet, de egyben izgalmas és szórakoztató is egy ilyen történet részének lenni. Nagyon sokat tanultam az első két évadból, főleg Damientől, akivel a legtöbb közös jelenetünk van. Rendkívül tehetséges színész, sokat tesz hozzá a karakterhez, és olyan természetesen viselkedik, hogy nekem szinte semmi dolgom nincs a jelenetekben. Mellette én is jobb színész lettem.

A rajongók hogy fogadták?

Lelkesen, sokan írtak, hogy hű, de jó, hogy végre ilyen szerepben is láthatnak. A forgatókönyveket nagyon dicsérik, amivel egyet is értek, mondtam is Brian Koppelmannak a sorozat egyik alkotójának, hogy azt imádom a melóban, hogy egy olyan sorozatban szerepelek, amit én is néznék. A lényeg egyébként, és ez a drámára és a komédiára is igaz, hogy a karakterek jól legyen megírva. Ha ez megvan, sínen vagy. Ez a sorozat ráadásul nagyon sok szállal kötődik a valósághoz, volt honnan, kikből meríteni szerintem. 

Ha felkínálnának egy újabb szuperhősös filmet, elvállalná?

Igen, azért, mert kifejezetten tetszik az irány, ahová haladnak. A Watchmen az egy külön sztori volt, mind az alapanyagot, mind a megvalósítást illetően, ma már nem ilyenek a szuperhősfilmek. Nem is találta meg a közönségét, az egzisztencialista történet keverve az önkéntes igazságtevők motívumával lehet sok volt a hagyományos képregényfilmekhez szokott nézőknek. De például a Wonder Womanre azonnal igent mondtam volna.

A kaszkadőrjeleneteket is bevállalná?

Persze, mindet, csak nem mindig engedik a színészeknek. Kivéve Tom Cruise-ot. Én a Watchmenben kikönyörögtem, hogy sokat én csinálhassak, de például a tüzes jeleneteket nem, azt a dublőrömre bízták. Összehasonlíthatatlanul érdekesebb és szórakoztatóbb a meló úgy, hogy ez ilyesmit eljátszhatja az ember.   

A sorozat első két évadét az HBO GO-n már most meg lehet tekinteni, ehhez ide kell kattintani. A tévében az HBO3 vetíti majd november 7-től, dupla részekkel, a két évadot egymás után.