Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMŐk voltak az első szuperhősök
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
25 perc. Ennyi kellett ahhoz, hogy tavaly, egy forró augusztusi napon megsemmisüljön a Templomosok című amerikai sorozat díszletének több mint fele. Az eset a prágai Barrandov filmstúdió hátsó részében, a „backlot”-ban történt, ahol a készítők komplett utcarészleteket építettek meg a középkori Párizsból. Ide látogathatott el a sorozatot idehaza bemutató HBO meghívására az Index is.
Megnéztük, mennyit építettek fel újra a díszletekből, és hogyan reprodukálják a középkort – a készítők pedig elmondták, miért nem dolgozta fel még senki a templomosok életét egy sorozatban.
A sorozatot Amerikában a History Channel mutatja be, ők eddig olyan drámasorozatokat készítettek, mint a Vikingek. Ami hamarosan véget ér, a csatornának viszont kellett egy újabb erős cím: ehhez egy tévében kevéssé feldolgozott, viszont történelmileg annál jobban feltárt témát választottak, a templomos lovagok legendáját.
Richard Rayner és Don Handfield, a sorozat két vezető producere az Indexnek elmondta:
A sorozattervet szabadúszó forgatókönyvírókként adták el a csatornának, és mint elmondták, azért választották ezt a témát, mert közel áll a szívükhöz. Ilyen helyzetben elég nagy szabadságuk, hogy mivel foglalkoznak, de ahhoz szerencse kell, hogy ebben valaki is fantáziát lásson. Mikor megírták a forgatókönyvet, az ügynökük jelezte is, hogy remek sztori, viszont kizártnak tartotta, hogy bárkinek el tudja majd adni.
Hiszen egy középkori sorozat különösen drága műfaj, a készítők szerint a Trónok harca hihetetlen sikere nélkül esélyük sem lett volna arra, hogy vevőt találjanak. Így viszont a History és az Amazon is versengett érte.
A sikerben az is szerepet játszott, hogy a készítők rájöttek, hogyan tudják úgy megfogni a témát, hogy tévés keretek között elmesélhető legyen. Korábban mások is írtak már forgatókönyveket a templomos lovagokról, de a legtöbben a keresztes háborúk idejére tették a sztorit, ám azt nagyon nehéz tévés keretek között megvalósítani. Ezért a Templomosok ott kezdődik, amikor kiűzik őket a Szentföldről, utolsó táborukból, Akkóból. Ezeket az első epizódban látható csatajeleneteket Horvátországban rögzítette a stáb, itt találtak ugyanis olyan várat, ami követlenül a tenger mellett fekszik, és így könnyebben fel tudták öltöztetni számítógépes technikával, hogy a Szentföldre hasonlítson. (Horvátországban a Trónok harca is többször forgatott.)
A történet arról szól, hogy mihez kezdenek magukkal a lovagok azok után, hogy kiűzték őket a Szentföldről, és rengeteget veszítettek a hatalmukból. Persze volt honnan bukniuk, előtte ugyanis a készítők szerint
Az 1200-as években rengeteg minden összpontosult a kezükben, de részben ez is vezetett a bukásukhoz, ahhoz a bizonyos péntek tizenharmadikai naphoz, amikor IV. Fülöp több száz templomos lovagot tartóztatott le. Részben ez is az egyik oka, amiért babona veszi körül péntek 13-at.
A sorozat főszerepét a Downton Abbey-ből ismert Tom Culleen alakítja. Az általa megformált Landry lovag a templomosok kiűzése után visszatér Párizsba, ám az évek múlásával kezdi mind jobban unni, hogy nem történik vele semmi. Mikor azonban új információk derülnek ki az elveszettnek hitt Szent Grálról, újra lesz célja az életének. A Grál utáni hajsza adja az évad egyik központi szálát.
A készítők azt is elmondták, hogy a sorozat nem épülhet csak és kizárólag lovagokra, szükség van erős női karakterekre is. Így lett a történet másik főszereplője Fülöp király Izabella nevű lánya, akinek meg kell házasodnia, viszont nem egyértelmű, hogy a katalóniai vagy az angol herceg legyen a párja. Ezt a konfliktust ismerjük meg az első részben, amiből az is kiderül, hogy Landrynek közeli kapcsolata van a királlyal, mert ő tanítja vívni, és titkos viszonya van a királynővel.
Az állam és egyház viszonya is elmérgesedik ebben az időszakban – a készítők ígérik, hogy ettől lesz változatos a sorozat, hogy különböző, de napjainkban aktuális témákat dolgoznak fel egy másik, izgalmas, de nem sokszor feldolgozott korban.
Ahhoz, hogy a sorozat látványos lehessen, komoly befektetésre volt szükség, mindent fel kellett húzni azért a prágai stúdióban, hogy a külső és belső felvételek is hitelesek legyenek. A készítők olyan, 360 fokos díszleteket építettek, amikben forgatva bármelyik szögbe is állítják be a kamerát, a díszleteket lehet látni. Ez az írásra is hatással volt. A készítők elmondták: új ötleteket kaptak azok után, hogy többször bejárták a díszletet, és látták, hogy a pusztán a háttérnek felállított boltok belsejét is milyen aprólékossággal készítették el – rögtön az jutott eszükbe, hogy valahogy bele kell venni egy ilyet is a történetbe.
A tűzeset után újraépített díszlet is hatalmas. Mikor az ember a saját szemével nézi meg, akkor érzékelheti igazán, hogy milyen sokak munkájára van szükség, hogy egy ilyen 10 részes sorozat elkészülhessen. A díszletek között könnyen kicsinek érezheti magát az ember, a hatalmas gépezetben, de ez mindez semmi ahhoz képest, amit egy csatajelenet forgatásához kell.
Alapesetben 175 ember dolgozik a sorozaton, ennyinek az étkezéséről kell például a produkciónak gondoskodnia. Mikor viszont egy nagy csatajelenetet rögzítenek, ez a szám 650-re is felugorhat. Ehhez jönnek még hozzá a lovak. Ahhoz, hogy ezt az egészet ki tudják szolgálni, 30 kamionra van szükség.
Mikor a díszlet jelentős része megsemmisült a tűzben, az átrajzolta az addigi forgatási terveket. Addig úgy nézett ki, hogy blokkokban, kronológiai sorrendben forgatják le a sorozatot, egy blokkhoz pedig két epizód tartozik. A tűzig még csak az első két epizód felvételével végeztek a készítők, vagyis rengeteg jelenet volt még hátra, és az összes hátralévő blokkban több olyan jelenet volt, amit a leégett részben kellett volna felépíteni. A line producerek általában nem azok az emberek, akikről sok újságcikk szól, de a forgatási látogatásokon általában hallani róluk. Ők felelősek ugyanis a gyártás megvalósításáért, azért, hogy amit a tervezők elkészítettek, és amibe a csatorna vezetői beleegyeztek, az olyan formában időre el is készüljön. Gideon Amirnak hatalmas kihívással kellett szembenéznie a tűz után.
Nemcsak azt kellett kitalálni, hogyan építik fel újra a díszletet, de magát a sorozatot is újra kellett gondolni, hiszen új tervre volt szükség, ami lehetővé teszi, hogy újra felépüljön a díszlet, de közben ne fussanak ki se az időből, se a pénzből. A forgatás ezután kevésbé kötötten működött, mert mindhárom rendezővel párhuzamosan kellett együtt dolgozni, hogy tartani tudják a tervet.
A díszletek újraépítése egyben lehetőséget is jelentett, hiszen volt, amit másodszor már jobban tudtak megépíteni, illetve igyekeztek csalni is. Tudták, hogy a teljes rekonstrukció csak a második évadra lehet reális. Persze ez még nem hivatalos, de a készítők arról beszéltek, hogy ha egy csatorna belevág egy ilyen drága sorozatba, akkor nem csak egyetlen évadot rendel be belőle, a költségeket megtérüléséhez több évadra van szükség.
A sorozat showrunnere Dominic Minghella, aki korábban például a Robin Hood-sorozatot készítette. Ő tartja kézben a produkciót, tartja a kapcsolatot a csatornával, és garantálja, hogy minden epizód időben és az előre meghatározott büdzséből elkészül. Ő azt mondta, hogy a tervek szerint négy évad készül majd a sorozatból.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen extra hatása volt annak, hogy a History Channelre készül a sorozat, azt mondta: más csatorna nem biztos, hogy költött volna arra, hogy teljes munkaidőben a csapat tagjaként dolgozzon egy történelmi szakértő a sorozaton. Ő elejétől végig részt vett a munkában, a díszletek és a jelmezek tervezésétől az epizódok leforgatásáig. Általában a történelmi szakértők csak egy fázisban vesznek részt a munkában, a Templomosok esetében viszont ennél nagyobb odafigyelés volt. Ettől függetlenül a készítők elmondták, hogy
Az eredeti terv szerint az első évad utolsó epizódjában történt volna meg az a bizonyos péntek 13., amelynek során nagyon sok templomost tartóztatott le a király. Közben azonban rájöttek, hogy akkor túl sok történetet használnának el, így azt elhalasztották egy valamikori későbbi évadra. Ezek a fix pontok, amikről tudják, hogy mindenképpen meg kell történniük – egyben segítik a készítőket, hogy jól fel tudják építeni közéjük a történetet. Ilyen volt például a zsidók kiűzése Párizsból, ami kapóra jön a készítőknek, hiszen emiatt szembe kell nézniük a templomosoknak azzal, hogy mi is lett belőlük, mióta kiűzték őket a Szentföldről.
A Vikingek hamarosan véget ér, a History pedig a Templomosokban látta meg a második sorozatát, amit egyébként Jeremy Renner produkciós cége készít. Renner, ha minden igaz, egy későbbi epizódban fel is tűnik majd színészként. A sorozatot elég sok piacon vette meg az HBO, ami így már eleve sokkal több nézőhöz jut el.
A Templomosok (Knightfall) című sorozat december 7-től elérhető az HBO GO-n, a tévében pedig december 8-tól látható, péntek esténként szinkronnal, 20:30-tól.