Az Aranyélet még egyszer utoljára odaszúr egyet

DSC 6493
2018.07.23. 21:57

Az Aranyélet utolsó, befejező évadára a szokottnál többet kellett várni. Ez részben annak köszönhető, hogy a készítők szerettek volna valami újat hozni a sorozatba. Az eddigi évadok forgatása főleg nyáron zajlottak, így jó idő volt, de a sorozat befejező évadának stílusához passzolt a hideg, esetleg havas táj, így csúsztattak kicsit a szokásos menetrenden, két etapra bontották a forgatást. Az Index még január első heteiben nézett be az HBO sorozatának kulisszái mögé, néhány nappal azután, hogy a stáb újrakezdte a munkát.

Visszatérés az első évados hangulathoz

A helyszín Mogyoród, a Hungaroring szomszédsága, ahol a munkálatok kedvéért lezártak egy mellékutat. A második évadban több, komolyabb akciójelenet is volt, az egyiknek a forgatásán ott is voltunk, a harmadik évadban viszont más koncepciók mentén indultak el az alkotók. 

Krigler Gábor showrunner vezetésével úgy döntöttek, hogy

EZ AZ EGYETLEN KOMOLYABB AKCIÓ-JELENET, AHOL aROBBANTÁS ÉS a FEGYVERROPOGÁS a főszereplő.

A második évad után ők is úgy érezték, hogy kicsit túlságosan akcióközpontú lett a történet, így az írókkal megbeszélték, hogy a fegyvereknek ezúttal kisebb szerep jut. A másik, amiben megegyeztek, hogy a családi szálak jobban összefüggenek egymással. Ez szintén eltérés az előző évadhoz képest, ahol a Miklósi család mindegyik tagja kicsit a saját útját járta és a maga módján próbált meg boldogulni. 

A forgatáson a család egyetlen tagjával, Miklósi Márkkal találkoztunk, akit Olasz Renátó alakít. Neki a sorozat folyamán többször volt már lehetősége komoly akciójelenetekben részt vennie, ezúttal egy autóból kellett kiugrania, majd elrohannia, miközben rossz arcú maffiózók lőnek rá automata fegyverekkel. 

Olasz Renátó szerint az ő karaktere volt a sorozatban az, aki mindig hülyeséget csinál, és ezzel sokszor nem csak saját magának, de másoknak is bajt okoz. Arról, hogy pontosan hogyan kerül ebbe a helyzetbe, túl sokat nem írhatunk, mert ez a jelenet csak az évad végén kerül majd adásba, de Olasz garantálta, hogy meg fogunk lepődni. Az évadban szerinte sikerült megmutatni a karakterének egy új oldalát, és bár titkon valami olyasmiben reménykedett, hogy Márkból pap vagy esetleg férfi prosti lesz, amit végül az írók kitaláltak, az is nagyon meglepő és váratlan lesz.

Az apja iránt érzett utálata lesz még az, ami meghatározza Márk cselekedeteit az évadban és sokkal komolyabban oda fog szúrni, mint eddig.

Szerinte ez lesz az a fejezet a sorozat történetében, ahol a karaktere annyi pofont kap, hogy nem lesz más választása, mint felnőni. A jelenet, amit láttunk nagyon komplex és a cselekmény szempontjából is kiemelt jelentőségű lesz. Ezt már nem Olasz mondja, hanem Benyó Zoltán VFX supervisor. Ő az, akinek a feladata, hogy az a bizonyos robbanás és Márk menekülése kifogástalanul nézzen ki a tévében. 

Benyónak több folyamatot kell összehangolnia. Gondoskodnia kell arról, hogy a szükséges akció pont úgy nézzen ki, ahogy a forgatókönyvírók és a rendező elképzelte, de az is az ő felelőssége, hogy ez megvalósítható legyen megfelelő idő alatt, vállalható költségek mellett. Ő készítette a korábban már említett, második évadban látott utcai lövöldözés vizuális trükkjeit és koreográfiáját is. Saját bevallása szerint az egy sokkal komplexebb munka volt ehhez képest. Ahhoz, hogy a jelenetet össze tudják rakni az utómunkában, három különböző felvételre volt szükség.

Az egész mindössze majd 6 másodperc lesz az egyik epizódban, mégis nagyon sok ember munkaórája van abban, hogy az kifogástalan minőségben kerüljön a képernyőre.

Az egyik felvételen csak a robbanást vették fel, a másodikon rögzítették a kaszkadőrt, végül ehhez vették hozzá azt, amikor a színész fut. Ezt vették fel először, Olasz Renátóval, mert később ehhez kell igazodni a kaszkadőrrel. A kaszkadőr becsapódását legalább nyolcszor rögzítették, Renátónak is legalább ennyiszer kellett elszántan kipattannia az autóból, majd rohanni néhány métert. 

Az egészet az nehezíti meg, hogy mozgó kamerával rögzítették a jelenetet, így pontosan tudniuk kellett, hogy melyik pozícióból indul az adott felvétel, hogy aztán a különböző felvételeket össze tudják hangolni. Ha egy picit is arrébb van valami, akkor mikor megpróbálják összeilleszteni, akkor előfordulhat, hogy a robbanás előbb történik meg, mint ahogy repül a Márk helyett látható kaszkadőr. Ez jelenti az igazi kihívást a jelenetben - mondta el Benyó az Indexnek.

Megint beletenyerelnek a magyar valóságba

Októberben érkezik a sorozat utolsó évada, ami ismét a magyar valóságra koncentrál majd, olyannyira, hogy a készítők is meglepődtek rajta, hogy amit kitaláltak az írószobában, az később különböző, ám valós újságcikkekből köszön vissza. Korábban is volt már hasonló élményük az első évad ingatlanos mutyijával, vagy cigaretta csempészetével, de ami a harmadik évadban előkerülő szállodaüzlettel történik, az őket is meglepte. 

Szerették volna a történetet kimozdítani Budapestről, sokáig úgy volt, hogy a Balatonon fognak forgatni, ám főleg a vizes világbajnokság és a távolságból eredő plusz költségek (szállás, utazás, stb.) miatt ez annyira drága lett volna, hogy inkább lemondtak róla, hiszen a készítők számára az a legfontosabb, hogy minden elköltött forint elsősorban a képernyőn látszódjon meg. Így került képbe a Dunakanyar.

A helyszín végül minden várakozásukat felülmúlta, Magyarország egyik legszebb tájáról van szó, amit filmekben vagy sorozatokban csak elvétve lehetett látni.  Az itteni szál egy luxusszálloda körül bonyolódik, aminek a sorozatban szereplő látványterve ráadásul kísértetiesen emlékeztet a Hotel Vsgrd nevű cég hoteljére, aminek tulajdonosa nem más, mint Tiborcz István.  Az ilyen történetek miatt várjuk a befejező epizódokat, amik októberben indulnak majd az HBO GO-n. Az első kedvcsinálót itt lehet megnézi.