A szolgálólány mindent vihet a 70. Emmy-gálán

20529841 6bca9c77d41bb8b19aa2d87bc8e950a8 wm
2018.09.17. 18:05
Tévés Oscar. Hülye egy elnevezés, de hát nincs jobb, ami a laikus számára is azonnal besorolná az Emmy-díjat, a televíziós tartalomgyártásért járó elismerést, amit magyar idő szerint hajnal 2 körül osztanak ki immáron 70. alkalommal egy puccos gálaműsor keretein belül, amit egyébként már két díjátadó előzött meg, mert ez egy ilyen díj.

Egy olyan szórakoztatóipari majomfényezés sincs az Emmyn kívül, ami két felvezető minigálával indul.

Ezekre azért van szükség, mert az Amerikai Tévéakadémia összesen 119 kategóriában értékeli a kollégák teljesítményét. Hogy aztán valóban kell-e külön-külön díjat adni az animációs programok kategóriáján belül a storyboardért, a háttértervezésért és háttérrajzolásért, azt nem én fogom megmondani, de valóban picit overkillnek tűnik az itt olvasható teljes kategórialista.

Szóval az ún. Kreatív Avagy Technikai Emmy-díjakat már 10 napja kiosztották, egészen pontosan százat, ami nekünk magyaroknak azért is különösen fontos, mert magyar siker is született: a Budapesten forgatott Géniusz című sorozat második évada megnyerte a legjobb hangvágás kategóriát a limitált sorozatok között, így hazai győztese is volt az estének, Csaba Tamás személyében.

Csaba Tamás a jobb szélen a díjjal
Csaba Tamás a jobb szélen a díjjal

 Az HBO összesen 17, a Netflix 16, az NBC 15 díjat kapott a szeptember 8-9-i minimálpuccos eseményeken, a ma hajnali gálán pedig további 37 (Netflix), 29 (HBO) vagy 19 (NBC) díjat nyerhetnének, de egyelőre lehetetlen megtippelni, mi lesz a Nagy Verseny vége, mert ez az, egy verseny, ami a szakma és a kritikusok számára az igazán érdekes, a mezei néző nem annyira izgatja, legalábbis ritkán választ esti tévéműsort az Emmy-díjak száma alapján. 

Nem azt mondom, hogy érdektelen a díj, sőt, egy elismerés mindig, mindenkinek fontos, de ha az Oscar esetében mindig felmerül, hogy szubjektív, a Golden Globe-nál meg az, hogy tendenciózus, az Emmynél sem lehet elmenni amellett, hogy kvázi lehetetlen feladatról van szó. Az idei nevezési határidőig összesen 9100 jelöltet regisztrált a Tévéakadémia, ami egyrészt rekord, másrészt meg simán a "na elmentek ti a picsába" kategória, hiszen ennyi tartalmat/teljesítményt nem lehet befogadni ép ésszel. Épp ezért működik a Tévéakadémia is pont úgy, mint a Filmakadémia, és az általános nagy kategóriákon kívül a 23 000 fős tagság kisebb munkacsoportokba osztva dönti el, ki az adott terület legjobbja. A munkacsoportok kialakítása szakmai alapú, azaz az öltöztetők nem a hangvágóknak adnak díjakat, hanem a kollégákról döntenek.

A probléma azoknál a kategóriáknál jelentkezhet, melyekre a teljes tagság szavaz, azaz a legjobb műsorokénál (dráma, vígjáték, minisorozat, varietéműsor, talkshow, reality) hiszen ezek esetében a jelölés úgy működik, hogy az adott műsor producerei hat epizódot jelölnek, melyeket mind a 23 000 tagnak meg kellene néznie. Mármint elméletileg.

A valóság az, hogy el sem lehet igazán várni senkitől, hogy mondjuk csak a drámai sorozatokat figyelembe véve, megnézzen úgy 3-400 epizódot (és akkor még ott van a többi öt kategória is helló), és nem is fog.

De hát a sorozatkészítők/tévék sem hülyék, és pontosan tudják, hogyan kell felhívni a figyelmet a fontos tartalomra: ezért költenek egész oldalas hirdetésekre az olyan szakmai lapokban mint a Variety és a Holywood Reporter, vagy, ha valóban fontosnak tartják az Emmy-t, igyekeznek a június 1-től a következő május 31-ig terjedő nevezési időszakban minél később bemutatni a portékát. A szabály ugyan azt mondja ki, hogy elméletileg csak azok a sorozatok nevezhetők, melyek május 31-re véget is érnek, az Akadémia tehet kivételt abban az esetben, ha egy sorozat epizódjainak nagy része már lement májusig - így lett nevezhető az idei díjra az HBO Westworldjének és a Hulu-féle A szolgálólány meséjének minden része, vagy éppen a minisorozat-kategóriában induló Patrick Melrose utolsó két epizódja is.

A tavalyi gálán a szokásoknak megfelelően az HBO nyerte a legtöbb díjat, a nagy kategóriákban tízet, második lett az NBC, harmadik pedig a Hulu. A fikciós kategóriákban a legtöbb szobrot, ötöt-ötöt A szolgálólány meséje és a Hatalmas kis hazugságok vihetett el, nem számolva a technikai/kreatív díjakat. Az összesített listát a Saturday Night Live vezette 9 szoborral, második a Hatalmas kis hazugságok és A szolgálólány meséje lett 8-8 elismeréssel. Az idei technikai/kreatív díjak kiosztása után a Saturday Night Live-nak és a Trónok harcának 7-7 díja van, szóval a tavalyi számokat simán felülmúlhatják. Az HBO összesen 29, a Netflix 20, az NBC 16 díjat vitt el 2017-ben, és esküszöm, a folytatásban ilyen töménységben nem lesz több szám. De mi várható idén

Vígjátékok

A legtöbb szakíró a legjobb vígjátéksorozatok versenyében kétpólusú csatát vár, hogy egy ilyen fasza sportkommentátoros vagy inkább választási előrejelzéses fordulattal éljek: a befutó ezek szerint az FXX Atlantája (kritikánk) vagy az Amazon The Marvelous Mrs. Maiselje (kritikánk) lehet. Mindkettő megérdemelné, mert megvalósításban, történetvezetésben és magában a sztoriban is szakítottak a hagyományokkal, amiket idén leginkább a Black-ish képvisel a kategóriában, a többiek (Félig üres, Szilícium-völgy, GLOW, Barry vagy Unbreakable Kimmy Schmidt) sikeresen léptek túl a klasszikus sitcomok keretein.

A színésznőknél Rachel Brosnahan az abszolút esélyes, joggal, hiszen az ötvenes évek végén New Yorkban élő, frissen elhagyott családanyából stand-up komikussá váló Midge Maisel szerepében olyat játszott, hogy beszarás. A férfiaknál az idei ötszörös jelölt, tavaly két díjjal történelmet író (először nyert fekete rendező a vígjáték-kategóriában) Donald Glover nyerhet az Atlantáért, akinek a This Is America klipje miatt már így is eléggé bejött ez az év, esetleg Bil Hader, a Barry megkeseredett, pályaelhagyó bérgyilkosa futhat be surranópályán. A mellékszereplők között a Saturday Night Live-ért jelölt Kate McKinnon győzelmére tennék nagyob összeget, és nem azért, mert olyan jól rappelte a Józsefvárost, hanem az ilyenekért. A férfi mellékszereplők között a veterán Harry Winkler győzelmét várják a bukmékerek, ő a Barryben volt tényleg kiemelkedően jó.

Drámák

Erős a mezőny, de annyira, hogy majdnem mindegy, kinek adják a díjat, Kaphat az idén májusban befejezett Foglalkozásuk: Amerikai (kritikánk) (FX), a Trónok harca (HBO), A szolgálólány meséje (Hulu), a Stranger Things (kritikánk) (Netflix), a Rólunk szól (NBC), a Westworld (kritikánk) (HBO) vagy a The Crown (Netflix), de komoly esélye A szolgálólány meséjének van, mert aktuális és friss, a #metoo éra első Emmy-díja nagy valószínűséggel a mozgalomról (is) szól majd. Pedig a második évad annyira azért nem volt jó, míg a Foglalkozásuk: Amerikainak már nagyon kijárna egy díj. Ha ezt nem is kapja meg, Matthew Rhys a férfi főszerepért toronymagas esélyes, szinte minden szaklap őt emlegeti mint befutót, de az Emmy-szavazók útjai kifürkészhetetlenek, így nem szabad csodálkozni azon sem, ha Sterling K. Brown a Rólunk szól című sorozatért megkapja második Emmyjét.

A nőknél nagyjából lefutott a verseny, a tavalyi nyertes Elisabeth Moss ismételni fog, ami azért szomorú, mert, és most nagyon szembe megyek a trendekkel, a játéka a második évadra semmit nem változott, és amit most nyújt, azt már mindenféle fórumon díjazták tavaly, miközben a The Americans-ben Keri Russel évről évre fejlődve volt elképesztően jó, de úgy fog járni, mint Hugh Laurie a House-zal: hatszor jelölték, de egyszer sem nyert. A női mezőny egyébként erős, Claire Foy (The Crown), a zseniális Tatiana Maslany (Orphan Black), Sandra Oh (Killing Eve) vagy Evan Rachel Wood (Westworld) is joggal nyerhetne. A női mellékszereplőnek járó díjat én Ann Dowdnak adnám A szolgálólány meséjéért (Lydia néni), de igencsak az abban sztereplő Yvonne Strahovski (Serena) nevét mondják majd. A férfi mellékszereplők között igazi éllovas nemigen van, Peter Dinklage (Trónok harca), David Harbour (Stranger Things) vagy Joseph Fiennes (A szolgálólány meséje) egyformán esélyes, viszont ha rám lenne bízva, akkor Mandy Patinkin kapná a Homelandért.

Minisorozatok

Avagy limitált sorozat, azaz olyan széria, aminek legalább két része van és a minimum játékideje 150 perc, és nem folytatódik, DE HA MÉGIS, akkor antológia jelleggel, új szereplőkkel, új tematikával. Ebben a kategóriában az HBO elég erős, tavaly nyertek az akkor még ide szánt Hatalmas kis hazugságokkal, idén viszont nem fognak, mert nincs indulójuk. A nyertes minden bizonnyal a The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story lesz az FX-től, és nem az a Patrick Melrose, amiben Benedict Cumberbatch élete egyik legjobb alakítását nyújtja, bár azért meg igencsak megkapja a kategória színészi díját, amit egyébként a tévéfilmes mezőnnyel egy kalap alá sorolva osztanak ki.

A nők mezőnye itt is erősebb, mint a férfiaké, hiszen nevezték a négyszeres nyertes Edie Falcót (Law & Order True Crime), a 2017-es nyertes Laura Dernt (The Tale), a négyszeres jelölt Michelle Dockeryt (Godless), a kétszeres nyertes Regina Kinget (Seven Seconds) és a dettó tavaly nyertes Sarah Paulsont (American Horror Story: Cult), szóvak Jessica Biel (The Sinner) előkelő mezőnyben fog kikapni, véleményem szerint Laura Derntől. A 13 éves lány és pedofil edzőjének történetéről mi is írtunk

A többi kategóriában nagy meglepetésre nem nagyon lehet számítani, a legjobb varietéműsor a Saturday Night Live lesz, a legjobb talkshow meg a Last Week Tonight With John Oliver, RuPaul Charles valószínű behúzza a legjobb reality műsorvezető kategóriát a  RuPaul’s Drag Race című műsorért, ami vélhetően a legjobb reality díját is megkapja. A fontosabb kategóriák jelöltjei itt olvashatók. Mindez holnap hajnal 5-re ki is derül, bár aki nézni akarja, trükköznie kell, mert magyar tévécsatorna nem közvetíti. 

Ne maradjon le semmiről!