Az On The Spot készítői szerint nem politikai okokból rúgta ki őket a köztévé

2018.10.18. 05:10

A Magyar Narancs csütörtökön megjelenő számában olvasható egy interjú az On the Spot készítőivel, vagyis Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással, amiben elmesélték kirúgásuk körülményeit és azt, hogy mi történt velük az azóta eltelt időben.

A kirúgás májusban történt, akkor Facebook-oldalukon írtak róla, hogy épp New Yorkba repültek, ahol az INPUT nevű, közszolgálati műsorok nemzetközi fesztiváljára utaztak, ahol ők voltak az egyedüli magyar jelöltek. Érkezésük után tudták meg, hogy már nem tartanak igényt a munkájukra.

Azt, hogy népszerűségük és kritikai sikereik ellenére pusztán egy emailben közölték velük a szerződésbontást, egészen jól viselték. Cseke Eszter azt mondta a Magyar Narancsnak, hogy

"Nincs ebben semmi különös, ahogy a magyar médiában ki szoktak rúgni embereket, abba a sorba ez szépen beleillett."

Májusban arra számítottak, hogy még évekig rosszul fogják érezni magukat a történetek után, de most öt hónap elteltével azt mondják, hogy már rég nincs semmilyen gyomorgörcsük. Jól alakulnak a szakmai dolgaik is, öt televízó kereste meg őket, miután a Dunán megszűnt a műsoruk. Jelenleg tárgyalnak és egészen 2021-ig vannak ajánlataik, vagyis a visszatérésük csak idő kérdése.

Geréb Ágnessel már hét éve forgatnak, ezt egy dokumentumsorozat keretében szeretnék majd bemutatni és nem csak Geréb történetére koncentrál majd, hanem a komplett társadalmi problémára, ami mára szerintük "gennyes góccá nőtte ki magát Magyarországon." Ezenkívül egy Born in Auschwitz című projekten dolgoznak, ami egy Auschwitzban született nő történetén keresztül foglalkozna a holokauszttrauma feldolgozhatóságával. Ezt a tábor felszabadításának 75. évfordulójára időzítik.

Azt is elmondják, hogy míg a köztévére gyártottak, addig egyszer sem próbált meg senki sem beleszólni a munkájukba, vagy abba, hogy miről szóljanak az adások. Ezért nem is érezik azt, hogy politikai okokból rúgták volna ki őket. A köztévében szereplő propaganda ellenére nekik nagyon fontos volt, hogy a műsor a közszolgálati csatornán fusson és a Duna Televízió nézőihez jusson el.

Az On The Spot kilencedik évada október 31-én indul majd a csatornán.