Habony Árpád nemzetközi hírügynökséget gründol

2019.04.09. 08:34

V4NA néven új, nemzetközi hírügynökség indult, amelynek tulajdonosi körében kormányközeli szereplők is felbukkannak, így többek között Habony Árpád nevéhez is köthető a cég – írja a Válasz Online.

Teljes nevén a V4 News Agency székhelye Londonban van, és most hétfőn indulhatott el: létrejött a Twitter-csatornája, egyik hírét pedig az Origo is szemlézte „Itt a kapcsolat az Európai Néppárt és Soros között” címmel. Leírása szerint az oldal a visegrádi országokkal kapcsolatos hírekkel foglalkozna, a cikkek tartalmának megtekintése regisztrációhoz kötött.

A Válasz Online úgy tudja, hogy közel 50 fős szerkesztőség dolgozik a V4NA mögött, a stábban dolgoznak újságírók a Figyelőből és a Modern Media Grouphoz tartozó médiumoktól, amik tavaly novemberben Habony Árpádtól a fideszes médiaalapítványhoz, a KESMA-hoz (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) kerültek. Úgy tudni, hogy vannak újságírók, akik a munka miatt külföldre költöznek. A tervek szerint a hírügynökségnek lesz tudósítója Pozsonyban, Varsóban, Prágában, Párizsban, Berlinben és Brüsszelben is.

A Válasz információi szerint a V4NA Ltd. nevű céget 2018. december 31-én jegyezték be Londonban, akkor a tulajdonosa Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni nagykövet volt, az igazgatója pedig Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató egyik igazgatója, az MTV Zrt. volt vezérigazgatója. Márciusban a cég 40 százaléki tulajdonát átvette a Danube Business Consulting (DBC), amit még Habony alapított az azóta elhunyt kampánytanácsadóval, Arthur J. Finkelsteinnel. Március 29-én a New Wave Media Group lett a V4NA többségi tulajdonosa, a DBC és Szalay-Bobrovniczky tulajdonrésze mellett.