Bárdos András és Nemcsák Károly búcsúztatta Horváth Ádámot

2019.07.16. 12:19

Családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kedd délelőtt a budapesti Farkasréti temetőben vettek végső búcsút a június 19-én, 89 éves korában elhunyt Horváth Ádámtól, a Szomszédok és még számos más tévés produkció rendezőjétől.

"Horváth Ádám több ezer embernek tanította és sok milliónak mutatta meg, mi az az ízlés, a műveltség. (...) A Szomszédok klasszikussá vált, pedig csak egy tévésorozatnak indult, de milliók nézik azóta is, nagyszerűbb kordokumentum kevés van" – idézi az MTI a Színház- és Filmművészeti Egyetem nevében beszélő Bárdos András újságírót, tévés műsorvezetőt és szerkesztőt.

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, a Szomszédok Vágási Ferije így búcsúzott Horváth Ádámtól:

Tizenhárom évet dolgoztam együtt a szakma mesterével. A forgatások befejezése után is összetartotta a Szomszédok stábját, amely neki köszönhetően szeretetben, konfliktusmentesen dolgozott. Mindig a szakmaiságot tekintette a legfontosabbnak és a legnehezebb pillanatokban is ott volt a humora.

A család nevében búcsúzó Naszlady Éva, az elhunyt rendező unokája kiemelte: Horváth Ádám számos televíziós alkotásában, a tévéjátékokban, a minisorozatokban, a koncert- és színházfelvételeken, szilveszteri műsorokban tovább fog élni.

Nemcsak sikeres rendező volt, hanem emellett férj, apa, nagyapa, testvér, nagybácsi és végül dédapa is. Ott volt és segített, ha bármikor szükség volt rá, családon belül és kívül is, sokaknak pályájukon elindulni, sokan neki köszönhetik hírnevüket, karrierjüket. Humora, tartása, ereje, energiái, műveltsége mindig vele volt, emellett fekete ruhái, a cigarettától érces határozott hangja, szúrós vagy törődő tekintete is jellemezte

– tette hozzá.

Horváth Ádám évekig küzdött a nyilvánosság elől titkolt betegségével, halála után derült csak ki, hogy tüdőrákja volt, agyi áttéttel. Özvegye, Csűrös Karola korábban azt nyilatkozta: "Amikor már tudtuk, hogy mekkora a baj, nem titkolóztunk. Sokat beszéltünk a halálról, hogy mi történik abban a pillanatban, amikor elmegy valaki, és hogy mi van utána. Mindent elrendeztünk, nem maradtak nyitott kérdések."