Két év után cenzúrázta saját sorozata egy jelenetét a Netflix

2019.07.17. 09:02

Két évvel azután, hogy felkerült a Netflixre, az online videószolgáltató kivágta a 13 okom volt (13 Reasons Why) című sorozatából azt a jelenetet, amely részletesen bemutatta, hogyan vágja fel az ereit a Hannah nevű szereplő - írja a BBC. A csatorna közölte: a döntést "egészségügyi szakértők javaslatára" hozták meg.

A sorozat épp erről az öngyilkosságról szól: egy középiskolai tanuló megtalál 13 magnókazettát, amelyen az egyik diák elmondja, miért ölte meg magát. A Netflix oldalán most elérhető epizódból már hiányzik a három perces jelenet, és csak az látható benne, ahogyan megtalálják a szereplő holttestét.

A Netflix közölte, odafigyeltek arra a vitára, amely a sorozat körül kialakult - azzal kapcsolatban, mennyire beszéltek felelősségteljesen a kamaszok problémáiról -, és konzultáltak többek között egy öngyilkosság-megelőzési szervezettel is. A sorozatot a 2017-es premier idején egyébként sokan épp azért dicsérték, mert felhívja a figyelmet olyan fontos problémákra, mint a nemi erőszak, az iskolai szekálás és a saját test megsebzése. Ugyanakkor az is felmerült, nem teszi-e túlzottan romantikussá az öngyilkosságot.

A sorozat producere, Brian Yorkey azt írta a Twitteren, az adott jelenet eredetileg azt ábrázolta "részletekbe menően, milyen csúnya és fájdalmas is az öngyilkosság a valóságban, épp azért, hogy biztosan senki ne akarjon vele próbálkozni". Ugyanakkor hozzátette azt is, a felmerülő aggályok miatt ezen újra el kellett gondolkodniuk. "Egyetlen jelenet sem fontosabb, mint a sorozat egésze, márpedig annak az üzenete az, hogy jobban oda kell figyelnünk egymásra. Hiszünk abban, hogy ez a módosítás lesz a legjobb a legtöbb ember számára, mivel mérsékli azokat a kockázatokat, amelyek főleg a legsebezhetőbb, fiatal közönséget veszélyeztethetik."

A sorozat harmadik évada idén indul a Netflixen.

Ne maradjon le semmiről!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport