Nicole Kidman újabb sorozatfőszerepet vállalt

2020.04.03. 12:16

Az Amazon streamingszolgáltató szerezte meg Janelle Brown Pretty Things című regényének filmes jogait, több nagy konkurensét megelőzve. A Random House által iadott könyv csak április 21-én jelenik meg, de már most a belőle készülő sorozaton dolgoznak – írja a Variety nyomán az MTI.

A regény két ragyogó, okos nőről, egy csalóról és egy gazdag örökösnőről szól, akiknek útjai keresztezik egymást. Kidman a regény nyomán készülő sorozat egyik főszerepét vállalata – az még nem derült ki, hogy melyiket –, és a Blossom Films produkciós cégén keresztül producerként is közreműködik a széria megvalósításában.

Az Oscar-díjas Kidman 2017 óta vállal tévésorozatokat; a Hatalmas kis hazugságokban nyújtott alakításáért Emmy- és Golden Globe-díjjal is jutalmazták. Az ezt követő tévés produkciója, a Hugh Granttel forgatott The Undoing című HBO-minisorozat bemutatását egyelőre az év második felére halasztották. A Hulu által megrendelt, Nine Perfect Strangers című sorozata pedig az előkészületeknél tart.

Brown a Pretty Thingsből maga írja a forgatókönyvet, és executive producerként is közreműködik majd a sorozat születésében. A szériát a korábban A szolgálólány meséjén is dolgozó Reed Morano rendezi.

Ne maradjon le semmiről!