A tévés terjesztési díjak miatt indít vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal

2020.06.05. 13:15

A GVH-hoz beérkezett jelezések szerint a televíziós műsorszolgáltatók (pl. RTL, TV2, AMC, stb.) a jelentősebb méretű műsorterjesztő vállalkozások (pl. Digi, Vodafone, Telekom) számára kedvezőbb díjak mellett nyújtják szolgáltatásaikat, mint a kisebb műsorterjesztőknek pl. Tarr Kft). Így a kisebb műsorterjesztő szolgáltatóknak eleve magasabb költségeik keletkeznek, ami versenyhátrányt is jelenthet számukra, ez pedig a kínálat torzulását vagy korlátozását okozhatja.

Ez azt jelenti, hogy a hazai fogyasztók választási lehetősége kevesebb számú szolgáltatóra, rosszabb ár-érték arányú programcsomagokra korlátozódik, viszont a  nagyobb műsorterjesztők által generált fokozottabb ár- illetve minőségi versennyel a fogyasztók akár jobban  járhatnak. 

A műsorterjesztő (pl. kábelhálózatot vagy műholdas rendszert használó) vállalkozások a műsorszolgáltatóktól vásárolt tartalmakat programcsomagokba szerkesztik, majd e csomagokat értékesítik a fogyasztók felé. A műsorterjesztők műsorokért fizetendő díjainak mértéke így jelentősen befolyásolja azt is, hogy a fogyasztók számára milyen áron tudják kínálni szolgáltatásaikat. A kisebb méretű műsorterjesztő vállalkozások által viselt magasabb költségek hatással lehetnek a televíziós műsorok kínálatára és a fogyasztói árakra.

Mindezek tisztázása érdekében a vizsgálat során a GVH felméri 

  • a műsorszolgáltatás és műsorterjesztés jellemzőit és összefüggéseit;
  • ezen összefüggéseknek a piaci szereplők stratégiájára, valamint a nagykereskedelmi piacon érvényesülő árakra kifejtett hatását; 
  • illetve a méretgazdaságossági szempontokat. 

Az érintett vállalkozások kötelesek együttműködni a GVH-val. 

Amennyiben a vizsgálat piaci torzulásokat tár fel, ezek kezelésére a GVH versenyfelügyeleti eljárást indíthat, ajánlásokat tehet a piac szereplőinek vagy jelzéssel élhet a jogalkotó felé.

Információink szerint jelenleg a nagy műsorterjesztőktől jellemzően az alábbi összegeket kérik az egyes médiavállalkozások (a teljesség igénye nélkül):

  • RTL Magyarország (9 csatorna) és TV2 (14 csatorna): 600 ft/hó/előfizető
  • Discovery (7 csatorna): 700 ft/hó/előfizető
  • AMC (12 csatorna): 630 ft/hó/előfizető