Elbocsátották az Index főszerkesztőjét

2020.07.22. 12:40

Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki a munkáltatói jogok gyakorlója az Indexben, szerdán felmondott az Index főszerkesztőjének, Dull Szabolcsnak.

Bodolai emellett bejelentette, hogy felkérte az Index vezérigazgatói pozíciójára Szombathy Pált, az igazgatótanács egyik tagját, aki elfogadta a felkérést. Az Index igazgatótanácsába bekerült új emberként Sztankóczy András.

Nem véletlenül érezte az Index szerkesztősége veszélyben magát, és nem véletlenül döntöttem úgy, hogy átállítom a szabadságunkat jelző barométert. Mindvégig az Index szerkesztőségének érdekeit tartottam szem előtt, ahogy ez főszerkesztőként kötelességem is volt. Az elmúlt hetek eseményei még jobban meggyőztek arról, hogy Magyarországnak szüksége van egy olyan lapra, ahol nem lopakodó külső erők határoznak arról, mi kerüljön az újságba és kik csinálják azt az újságot. Ahol az egyetlen cél az olvasók tájékoztatása. Ahol nincs felső, kiismerhetetlen politikai vagy gazdasági akarat. Ahol szabadon, függetlenül lehet dolgozni

– írta a szerkesztőségnek eljuttatott közleményében Dull Szabolcs.