A Magyarországon is sugárzott Naruto című japán amine-ben látottakat másolta le az a tíz éves kisfiú, aki hétfőn este halt meg Seattle-ben. Codey Porter csak a rajzfilmsorozat főszereplőjét akarta utánozni, amikor arra kérte barátait, hogy ássák be a kerti homokozóba. A sorozat főszereplője, Uzumaki Naruto ugyanis gyakran kerül ilyen helyzetbe, főleg, ha Gaara nevű másik nindzsával kerül összetűzésbe. Garanak ugyanis hatalma van a homok felett, azzal támad és védekezik, így például képes folyékony homokcsapdába zárni ellenfeleit.

A homokozó és Codey Porter - forrás: ABC
Az eset még vasárnap délután történt Codey Porter egyik barátjának kertjében, ahol öt tízéves fiú, állítólag saját kérésére fejjel lefelé beásta a kisfiút a homokba. A felnőtteknek csak akkor szóltak a gyerekek, amikor észrevették, hogy Codey már nem csapkod a kezével. A fiú légzése az orvosi jelentések szerint leállt, agya oxigénellátása több percen át szünetelt. A gyereket a közeli kórházból mentőhelikopterrel szállították a Seattle-i Központi Kórház gyermektrauma osztályára, ahol azonban alig egy nappal később meghalt.
A helyi sheriff a játék mind az öt túlélőjét kikérdezte, akik mind azt állították, hogy Codey kifejezetten kérte, hogy fejjel lefelé ássák a homokba. A sheriff szerint tragikus baleset történt.
Mangából
A Naruto Kisimoto Maszasi mangája, 2002 óta anime is készül belőle. Főhőse és névadója Uzumaki Naruto, a hiperaktív nindzsa, akibe gyerekkorában bezárták Kyuubit, a kilencfarkú rókadémont. A rajzfilm-sorozatban több nindzsa-csoport küzdelmét követhetjük végig, Naruto a hetes számú csoport tagja.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!