Idősebbek is elkezdhetik

Bajor-show, RTL Klub

2004. március 19., péntek 02:42

Azt előre megmondom őszintésen bele a Bajorimi mellé dizájnolt töményesüvegbe, hogy nekem ugyan nem egy nagy durranás a show; pláne nem szerencsés úgy dobni kesztyűt Gálvölgyinek, hogy elhibázzuk a dobást, mert a Bajorimi édes egy pofa, igaz, de mégsem egy Gálvölgyi János, főleg ha egyedül van.

Na de nem is nekem kell, hogy tessék ez a békebeli nevettetés. Még csak nem is a korosztályomnak, hanem ahogy ez kinéz, bizony az érettebb tévéző lesz itt a közönség. Ez pedig dicséretes, örvendetes dolog, mert az idősebb nézőnek már jó ideje nem terem semmi se a kereskedelmi tévék égig érő fáján; beleehetnek a fiatalok csipszébe, ha akarnak, de nem számol velük senki, csak a jobb híján ósdi és félamatőr produkciókat sugárzó köztévé.

Pedig ez nem egészen rendjénvaló, úgy szakmailag, mint emberileg, hogy a médiakonferenciák diszkrét báját is letámasszam a sarokba.

ilyen lötyögősgatyás-fütyülősbarackos ember ez, trehány, telivér, iszákos
Hiszen attól, hogy az ember túl van az ötödik ikszen, még nem kezd el keresztrejtvénnyel táplálkozni, vesz ezt-azt-amazt a boltban, mosószert is, egész jól érezheti magát a Tena Ladyvel, ha épp nem vacsora közben kapja el a reklámját, vásárol mosószert és nyúlszőrkalapot, új autót is akár, meg sárvári termálkristályt, a reklámblokkokban burjánzó gyógyszerkínálatról nem is beszélve. Jár neki a reklám, és a reklámnézésért jár a szórakozás.

És a Bajor-show ennek a célnak kiválóan meg is felel, a szakképzett komikus tehetsége legjavát csillogtathatja a még nem agyonjátszott jelenetekben, partnere, a Barátok közt rablója pedig elég semmilyen ahhoz, hogy a művész úr elég valamilyen lehessen mellette. Hernádi Judit ugyan elég megdöbbentő módon hasonló mellékszerepet kapott csupán, viszont sikerült két mondattal letolnia Bajort a színpadról - no de majd lesz egyszer egy Hernádi-show is. Némi spontaneitásdeficit nyomasztja a műsort, főleg a sit-up comedy, vagyis az egyedül szövegelő Bajor felejthető. De hát ez már csak ilyen műfaj, hogy vannak a jelenetek, amelyek külön-külön jól működnek, aztán valahogy csak muszáj tengelyt ácsolni közéjük, mégpedig annak, aki a sofőrülésben ül, onnan meg nehézkesen megy az ácsolás, nem is tengely leszen az tán, csak amolyan aládúc.

Utólag is megmondom, meg én, hogy lötyög ez a gatya Bajoron, de egyúttal elismerem azt is, hogy az ő figuráin mindig lötyög, ilyen lötyögősgatyás-fütyülősbarackos ember ez, trehány, telivér, iszákos, rendes magyar lakos, na. Elnézzük neki, ha feszeng. Feltéve, ha nem alpakkazakóban teszi. És még egyszer köszönik a tőkeerős és most már vidám nagyik és a nagypapák.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől