Vilma
-8 °C
3 °C

Megszűnik a Barbara show?

2004.11.12. 13:38
A Tv2 nem erősítette meg a hírt, de a nyár végén indult beszélgetős műsor egyre kevesebb nézőt vonz. Balázsra kétszer annyian kíváncsiak.

A Színes Mai Lap információi szerint a Tv2 leveszi műsoráról a Barbara showt, mert a konkurens csatorna piacvezető beszélgetős műsorai, a Balázs- és a Mónika show ellen indított adás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az augusztus 30-én indult műsor nézettsége nem érte el az RTL Klubon vele párhuzamosan futó Balázs show nézettségét, mindössze egyetlen kis korcsoportban, a 15-24 éves lányok körében tudta megszorongatni vetélytársát.

Egyre kevesebben nézték

A műsor első adását augusztus 31-én az éppen tévét nézők 20,4 százaléka, 387 545 ember kísérte figyelemmel, míg ugyanekkor Balázsra 794 251-en, azaz a tévé előtt ülők 41,6 százaléka volt kíváncsi. Barbara az azóta eltelt két és fél hónapban sem tudott nézőket elcsábítani Balázstól, hiszen például a múlt hét szerdán a Barátok közt egykori szereplője által vezetett műsor mindössze 446 896 embert érdekelt, addig a vele párhuzamosan futó Balázs show az AGB Hungary adatai alapján 1 312 640 nézőt vonzott.

Barbara ráadásul a hirdetőket vonzó 18 és 49 év közötti korcsoportban sem népszerű, a múlt pénteki adás például mindössze 148 651 embert érdekelt, míg Balázsra ugyanekkor 493 261-an kapcsoltak.

A bulvárlap értesüléseit Lóránt Gergely, a Tv2 szóvivője az Index kérdésére nem tudta megerősíteni, de megjegyezte, hogy a csatorna vezetésének esetleges döntéséről időben tájékoztatni fogják a nézőket.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!