Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Bumm a fejbe

2001.07.31. 11:30
Európa legnépszerűbb ifjúsági magazinjának legatyásított hazai mutációját vizsgálódásunk szempontjából két szekcióra osztjuk. A lap egyik, kiterjedtebb része a hazai és külhoni popzene és mozi kreatív gyurmafiguráival foglakozik, a másik rész pedig a tinédzserek lelki gondozásával és felvilágosításával. Mindkét szekció érdeklődésünk homlokterében van, az előbbi médiaszociológiai, az utóbbi járványügyi szempontból van ott.
Apró kulisszatitok, hogy a popzenével és mozival foglalkozó rovatokat egy szoftver segítségével állítják össze, mely jelenleg négy nevet tartalmaz: Britney Spears, Christina Aguilera, Geri Halliwell és Ricky Martin, és ezeket variálja véletlenszerűen az alábbi tevékenységekkel: drogos, homokos, terhes, anorexiás, felgyulladt. Jelenleg Brintey Spears zsíros arca vonzza a legtöbb olvasót, ő adja a lap 67 százalékát...

A német szerkesztőség külön engedélyével magyar szereplőket is bevontak a hazai kiadás készítői, de azzal a kikötéssel, hogy csak azok szerepelhetnek, akik nagyon rosszak. Akik elég rosszak, azoknak a székesfehérvári pszichiátria járóbetegosztálya összeállít egy imázst, és a Calypso rádió üzemi óvodájának angol tagozatosai kitalálnak egy nevet. De nemcsak olyan zenei kisiparosok szerepelnek a Bravóban, akiket jóérzésű ember nem vágna le a kötélről, hanem számos hitelesebb zenész is vállal itt szereplést. Talán óva kellene inteni őket, mert Németországban a Bravo-sztár kifejezés kimondottan pejoratív, maga a Bravo pedig a meglehetősen sete-suta német zenei élet rákfenéje. Volt egy német HC-zenekar, a H-Blocx. Az amerikai Dog Eat Doggal rivalizáltak, és állandóan azzal hadakoztak, hogy - németek lévén szerencsétlenek - megkapták a Bravo-projekt titulust, ami a hiteltelen, buta, taknyos zenekar fogalmát fedi a Lajtán túl. Sőt a Lajtában is.

Bravo Allstars

Legkedvesebb cikkeim a Popperiszkóp részlegben azok, amelyek az izgalomtól levegő után kapkodva közlik, melyik sztár melyik mamutcéggel kötött szerződést. Lehozzák, mint hírt például, hogy Britney Spears lepaktált a munkásosztály háta mögött a BK-vel, mellékelve egy fotót, melyen British Knight cipőben dajdajozik. Joggal merül fel a kérdés: ki nem szarja le, hány millióra vágta le ez a rusnyadék a cipőgyárat? Bravót olvasok bazmeg, nem Figyelőt.

A popzenei cikkek feltehetőleg a kisdobos korosztályt célozták meg, egy magára valamit is adó posztúttörő már tavalyelőtti Roxy-számokra szeletel cowboykalapban a helyi diszkóban. A középiskolások pedig felvesznek valami fehéret, és a Zöld Párdonban csörögnek, mint a celofán, tavalyi Roxy-számokra. A 11-15 éves pubertálókat célozza a Szerelem, Szex rovat, örök társasági témát nyújtva azzal, hogy valódiak-e a levelek, melyek letisztult stílusáról csak álmodhat a Tudósok együttes. Döntően ilyen tizenkét éves kis bukszák tépelődnek, lefeküdjenek-e a tizenöt éves kanjaikkal, vagy ha már lefeküdtek, akkor meg hogy terhesek. A fennmaradó levélíróknak pedig nem jött meg. A rovat olyannyira témaszegény, hogy hihetetlenül feldobná valaki, aki egrest evett, felfúvódott a hasa, és ettől nem élvezi a szexet, vagy bármi más.

A mai magyar fiatalok életét leképező, a Kids című filmet idéző rovat olvastán azon kezdtem gondolkozni, jó az vagy rossz vagy mindegy, vagy rendeljünk inkább pizzát, hogy kiskorúak ilyenekkel töltik a szabadidejüket. Én például 16 éves koromban otthon írtam az OKTV-m, aztán mire vittem. Ismerek olyan lányt, aki már általánosban szexuális életet élt, ő se vitte semmire. Olyat is ismerek, aki 13 éves korában már skinhead volt, utána Hites, ő viszont most manager. Nem tudom, hogy van ez. Talán a cikk szempontjából mindegy is.

Valaki megkért, mindenképpen ejtsek szót a Fotó-Lovéról, ha a Bravóról irok. Van benne tehát fotó-love rovat. De én elégedetlen vagyok vele, mert német eredetiben jobban szerettem, mert nem tudok németül, és úgy még inkább dada volt az élmény. Egy külön cikket érdemelne a fotóképregény, de nem kapja meg.