Média

Elhallgatja a kínai média a cipődobálást

2009. február 3., kedd 15:51 | Frissítve: 2009. február 3.

A nagyobb kínai hírcsatornák ugyan megemlítették, hogy történt egy kisebb incidens a kínai miniszterelnöknek a Cambridge-i Egyetemen mondott beszéde alatt, de arról már hallgattak, hogy pontosan mi is. Este a kínai állami tévé váratlanul mégis vágatlan felvételeket tett közzé az esetről.

A kínai média gyorsan reagált a kínai miniszterelnöknek a Cambridge-i Egyetemen mondott beszédét megzavaró incidensre, a beszámolókban azonban nem tartották fontosnak megemlíteni, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) felé lábbelit hajítottak.

A kínai miniszterelnök európai körútjáról készült összefoglalók végén külön kitértek az angliai egyetemen hétfőn történtekre azzal, hogy Ven Csia-pao beszéde alatt valaki megpróbálta a rendet megzavarni, és ezért a brit fél később elnézést kért.

A Kínai Központi Televízió (CCTV) hírcsatornáján és az Új Kína hírügynökség honlapjáról is elérhető a kínai miniszterelnök cambridge-i beszédéről készült közel egyórás videofelvétel, amelyben a cipődobálás ugyan nem szerepel, de a kínai sajtóban és a körútról készült összefoglalókban megemlítik a sajnálatos eseményt.

Mégis bemutatták

A CCTV óránként sugárzott esti híradásaiban számoltak be elsőként az incidens részleteiről. A miniszterelnök beszédéből korábban kihagyott részt vágatlanul tették közzé.

A tettes cipője elhajítása közben azt kiabálta: "Ez botrányos! Hogy lehet, hogy az egyetem hasra vágódik ez előtt a diktátor előtt?" A lábbeli nem találta el a politikust, tőle egy méterre a pódiumra esett. A tiltakozót lefogták az egyetem biztonsági őrei, s kivezették a teremből.

Ven Csia-pao néhány pillanatig tétovázott, majd folytatta beszédét, és azon nyomban ő maga közölte: "Ez a szánalmas viselkedés nem lehet hatással Kína és az Egyesült Királyság barátságára."

A kínai híradások még azt is megemlítik, hogy a 27 éves cipődobáló a történtekért később az egyetem honlapján kért bocsánatot.

Csiang Jü (Jiang Yu) kínai külügyi szóvivő kifejtette, hogy Kína elégedetlenségének ad hangot a miniszterelnök előadása közben történt zavaró esemény miatt, azonban mindjárt leszögezte, hogy az incidens nem akadályozza a kínai-brit kapcsolatok fejlődését.

Az interneten egyebek közt a YouTube videomegosztó portál kínai változatán látható az incidens. A történtekről a blogbejegyzések is megoszlanak. Vannak, akik azt kifogásolják, hogy a kínai média elhallgatja a történteket, mások viszont azt fejtegetik, hogy George Bushra, az egykori amerikai elnöke cipőt hajító iraki újságírót börtönbe zárták, és a bordáit is eltörték, az angliai cipődobáló viszont szabadon távozhatott.

Comment:com

Survivor 20: hülye hősök, szerethető gazemberek
Megáll az ész, illetve frászt, dehogy áll meg, lehet, hogy végig az volt a készítők hátsó szándéka, vagyis abban reménykedhettek inkább, hogy a hősök csapatában a sok egó összecsap, és hülyeségeket fognak csinálni, a gazemberek meg a fű alatt szépen megszerettetik magukat a nézőkkel.

KönyvesBlog

Az öt kedvenc könyves trailerünk
A trailerek a XXI. században már nemcsak a mozis műfaj kizárólagos reklámeszközei, lecsapott rájuk a McLuhan-galaxis elleni harcban egyre gyengülő Gutenberg-galaxis is. Azaz a trad...

Dívány

Bookline

OnGo beszámolók

hirdetés