Minden eddiginél több tévéadó jön

2007.08.14. 11:15
Gondban vannak a kábelszolgáltatók, mert ősszel akár tizennyolc új, magyar nyelvű adó is bejelentkezhet. A jól bejáratott adókat nem szívesen veszik ki a kínálatból, az újak pedig már nem férnek el az analóg hálózatokon. A megoldás a digitális átállás lenne.

Hol vannak már azok az idők, amikor szombat reggel a Sky One-on nézhettük a Transformerst a Fun Factoryban (én például alsóban még egy verekedést is bevállaltam, csak hogy bizonyítsam, hogy a rajzfilmsorozat refrénje minden ellenkező híreszteléssel szemben úgy hangzik, hogy "Transformers, Kodak, szinti, szkáj"; mert ugyebár ennek van értelme), aztán késő délután Ray Cokes az MTV-n, ahogy nagyon, de azért lazán, és még este titokban a Tutifrutti Parti a Sat1-en, állítólag 3d-ben, de mindenképpen lehalkítva.

A tévés nyelvtanulás (a werbung szót szerintem mindenki előbb ismerte, mint azt, hogy ich liebe dich) már közel sem olyan egyszerű, mint tíz-tizenöt éve, viszont lassan több mint hetven magyar nyelvű vagy részben magyar nyelvű adó közt kapcsolgathatnak, akiknek ez az álmuk. És nő.

Idén ősszel a szokásos négy-öt új adóval szemben ugyanis tizenhét-tizennyolc csatorna indulhat, mivel több nagy külföldi médiabirodalom is erőteljes terjeszkedésbe kezdett Közép-Európában.

Még több

Hogy miért ősztől? Mert a legtöbb kábelszolgáltató a macerás műszaki átállás és a még macerásabb ügyfelek miatt csak évente egyszer, általában januárban változtat a programkínálatán. Ősszel viszont megkezdődik az új csatornák pár hónapos kísérleti, más néven beetetési időszaka, ami azért fontos, hogy a vásárlók, a kábelszolgáltatók lássák a portékát: egy többé-kevésbé működő csatornát.

A digitális szolgáltatók (Antenna Digitál, UPC Direct) és a kisebb kábelszolgáltatók általában gyorsabban változtatnak műsorstruktúrájukon, így ezeken a hálózatokon akár már ősszel több új adóval találkozhatunk, a nézők nagy része viszont csak november-decemberben találkozhat otthon, de akkor is még csak kísérleti jelleggel, a most induló csatornákkal.

Az idei tumultusnak az az oka, hogy több nagy külföldi médiavállalat is erőteljes terjeszkedésbe kezdett Közép-Európában, például két új adóval jelentkezik a Hallmarkot is működtető amerikai Sparrowhawk, jön az NBC, bővül az HBO választéka, és magyar nyelvű lesz az MTV. Emellett idén is vannak magyar vállalkozók, akik Gábor Gábor példáját követve saját tévéről álmodnak, de információink szerint az országos kereskedelmi tévék (na jó, csak az RTL Klub, a Tv2 itt egy kicsit lemaradt) is tovább nyújtogatják csápjaikat. És akkor a Magyar Tudományos Akadémia médiavállalkozásáról még nem is beszéltünk.

Nem lehet belebukni

Ráadásul a tévéindítási láz csillapodásának az sem segít, hogy a kábelszolgáltatók és a televíziós csatornák közötti merev szerződések miatt nem is olyan rossz üzlet kis magyar kábeladót indítani. Már ha az embernek vannak kapcsolatai.

A kábeltévék ugyanis jórészt nem a reklámpiacból élnek, hanem a kábelszolgáltatók által beszedett előfizetési díjból. Egy általános tematikájú adó előfizetőnként havonta 30-80 forintot kér, míg mondjuk egy tudományos csatorna akár 50-150 forintba is belekerülhet. (Éppen ezért félnek a további bővítéstől az analóg rendszereket amúgy is végletekig leterhelő szolgáltatók, hiszen ki akarna előfizetni egy tízezer forint körüli családi csomagra).

Ha egy élelmes médiavállalkozónak sikerül két-három éves szerződést kötnie valamelyik kábelszolgáltatóval (akár úgy is, hogy érdekelté teszi a menedzsmentet, ugyebár pénzügyileg), akkor már nincs más hátra, mint a költségcsökkentés: mondjuk sorozatok helyett egy idő után sok-sok klipet ad csak.

Az előfizetők megmaradnak, hiszen a családi csomagról senki sem mond le egy rossz adó miatt, a szolgáltatót meg köti a szerződés, és persze nagyon nincs kedve ahhoz, hogy a csatorna rajongói a vevőszolgálat előtt kezdjenek éhségsztrájkba. Hát így ragadhatnak évekre emelt díjas jósműsorokkal és képújsággal zsúfolt adók a bővített csomagba.

Ugyanaz sokszor

"Az utóbbi években alig jelentek meg új tematikák a magyar nyelvű műsorkínálatban, a piac viszont telített tudományos csatornából vagy éppen általános szórakoztató adóból" - árulja el kérdésünkre Szűcs László, a UPC sajtókapcsolati igazgatója, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség alelnöke. Szűcs szerint egyre nehezebb dolguk van a kábelszolgáltatóknak, hiszen az egyes csatornák fanatikus rajongói miatt abból is botrány lesz, ha levesznek egy régi adót egy újért, és abból is, ha nem.

"A tárgyalások még csak most fognak megkezdődni, ezért nem lehet tudni, hogy mely adók kerülhetnek be jövőre a műsorkínálatba és milyen feltétellel" - állítja Szűcs. Nem elképzelhetetlen, hogy a UPC a magyar tartalmak érdekében tovább csökkenti idegen nyelvű csatornái számát.

Nem akart sokkal többet elmondani az egyik első magyar ip-tévé-szolgáltatást, a T-Home-ot üzemeltető T-Online sem, akiket egyébként nem köt az analóg rendszer, így elméletileg akárhány adót továbbíthatnának az előfizetőknek.

"Ősszel várhatóan két-három új csatornával bővül a kínálatunk, és a tervek szerint a korábbi kínálatban szereplő csatornák mind megmaradnak" - nyilatkozta Koltai Péter, a T-Online Magyarország Zrt. multimédia-igazgatója. Egyes tematikákban azért még van esélyük az új, magyar nyelvű adóknak.

A T-Home digitális szolgáltató lévén egyébként a csatornánkénti értékesítésben érdekelt, hiszen így az előfizető csak azért fizet, amit valójában nézni akar. De információink szerint a saját kezűleg, aprólékosan összeállított csomagra az előfizetők sem igazán vevők, a tévécsatornák pedig egyenesen rettegnek tőle, hiszen így az évekre megkötött szerződések már nem jelentenének biztonságot.

Esélyes krimi, esélytelen tudomány

De hogy a nemsokára érkező tizennyolc új adó közül melyiknek van esélye a túlélésre? Hát, a multinacionális médiabirodalmak által működtetett csatornáknak persze jobbak a kilátásaik, mint az önjelölt Gábor Gáborok körzeti stúdióinak, de azért a tematika talán még a lobbierőnél is többet számít.

Tudományos csatornából már minden kábelhálózaton közel fél tucat van (Spektrum, Viasat Explorer, History, Travel Channel, Discovery és mutációi stb.), így ezen a terepen már szinte esélytelenek az újak. A filmcsatornák talán túlélhetik, ahogy a mostanában népszerű sorozat- és krimiadók is, kérdés azonban, hogy például az AXN Crime, a Krimi+ és az Universal Channel megférnek-e majd egymás mellett.

Az igazi esélyesek, a jól bejáratott márkanevek, mint az HBO, az MTV vagy akár a Sci-Fi Channel, meg azok, amelyek különleges tartalmakat kínálnak. Mint például egy horroradó.

És hogy milyen adókat is nézhetünk nemsokára pontosan? Tizennyolc magyar nyelvű új csatorna részletes leírása erre >>