Mária
-7 °C
3 °C

Claudia-show: petesejtparádé

2002.02.18. 22:37
Liptai Claudiáról annyi bőrt lehúztunk már ezeken a hasábokon, hogy abból sátrat lehetne építeni. Ezért most magára a Claudia showra fogunk koncentrálni, és a címszereplőt csak akkor minősítjük, ha ez feltétlenül muszáj. Szükség is lesz erre a megszorításra: a műsor Liptai nélkül is elég mócsingos falat.
Itt van például az a furcsa tendencia, ahogy a tv2 - kapitalizmusban ritka jelenség - lassan belenyugszik második helyébe. Klónműsorokat cicomáz fel, a máz ízesítésének variálásával próbál úgy tenni, mint aki valami legalább itthon újnak látszót hozott létre. Szinte ironikus, de inkább sivár látvány a műsorszerkezet: a Mónika show-nak tükröt állító Claudia után mindjárt a Fókusz ellen induló, ugyanolyan gagyihíradó, az Aktív következik.

Nem mintha a Mónika-show a teremtő alkotás csúcsteljesítménye lenne, vagy ott maga az önfeledt spontaneitás mozgatná az eseményeket. Egyszerűen az az elszomorító, hogy Friderikusz Sándornak sem tellett már több ötletre, mint hogy hívjunk egyszerű emberek helyett úgynevezett sztárokat, hátha az jobban érdekli az egyszerű embereket, mint a saját fajtájuk. S hogy biztosan nézzék, legyen benne szex, ami belefér - elvégre Claudia show, ugye, petesejtparádé.

Ami mellesleg felvet olyan szemszögeket is, amelyekbe előbb-utóbb belelép mondjuk az ORTT, meg a nagycsaládosok egyesülete, valamint a kisebb-nagyobb keresztény mozgalmak - de ez nyilván bele van kalkulálva a fene agyafúrt üzleti tervbe: legyen botrány, minél nagyobb. Mutogassunk művészi szexfotókat délután ötkor, hátha felháborodik valaki. Pedig a média nem ilyen egyszerű biznisz, hogy beleöntjük a ciciket, és kijön a pénz. Igaz ugyan, hogy az interneten semmivel sem lehet olyan nagy és olyan gyors nézettségnövekedést elérni, mint a pornóanyagokkal - de sehova nem olyan nehéz hirdetést szerezni, mint az efféle témák fölé.

Sajnos, ennyi minden, amit a műsor újdonságként felmutat - a többi, a "tabutémákról beszélgetünk egyszerre több emberrel" szinopszis megmaradt, ahogy az előfőzött dialógusok, a mesterkélt modor is. Mindezeket tovább súlyosbítja a kreativitás legfőbb alvilági ellenfelének, a banalitásnak nehéz jelenléte. A zenei szerkesztést itt is számítógépre bízták, ahhoz pedig még csak a demószoftver van meg. Legalábbis ez a legjobb indulatú magyarázata, hogy a Playboy-dísznőstények bejövetelét a Pretty Woman festi alá. És ha Zalatnay Cinit nem a Nem vagyok én apácával együtt dobnák be, akkor összedőlne a stúdió.

Persze azért kikerülni sem lehet Claudia személyiségét; aki a szöveg többé-kevésbé pontos felmondása mellett azáltal "vezeti" a műsort, hogy arcát az egyes, a kettes vagy a hármas állásban merevíti meg, mimika gyanánt; megkapó pillanatai a produkciónak azok, amelyeken láthatjuk a mosolymód-váltást. Érteni nem mindent ért a történésekből. Zalatnay például elmondta, hogy azért örült a címlapfotózásnak, mert szerinte ez azt jelenti, a nem tökéletes nők is kellenek. Liptai eközben a normandiai partraszállásról ábrándozhatott, mert a következő kérdése az volt: te tökéletesnek tartod magad, Cini? Közbevetéseinek nincs más célja, mint a figyelemfelkeltés, a sütkérezés a kamerában; egyenesen azért veszi vissza a szót a vendégtől, hogy csipogjon egyet: én is, én is. Mint Szutyejev kispipije, ha emlékszik valaki. Ezért kényelmesebb a média, mint a légierő, mert műsort teljesen bambán is lehet vezetni - műtét utáni bágyadtság, ugye -, repülőt meg nem.

Claudiáról ennyi elég; a műsor nagy presztízsvesztese nem is ő, hanem Friderikusz Sándor, a producer, a tervezőmérnök. Igaz, neki is voltak már olyan műsorai, amelyek nem bizonyultak tartós sikernek; mégsem csinált még ennyire alpári show-t. A profizmus, amelyet magával hozott, unalmas arcával járul csak hozzá a munkához, igényességnek nyoma nincs: meztelen nőkkel a statisztikák ellen. Olyan lehet számára ez a munka, mint lírikusnak az év végi adóbevallás: örömét nem leli benne se ő, se más, de muszáj megcsinálni.

Liptai Claudia ugyanabba a csapdába pottyant, mint a tv2-höz csábított többi figura: megkapja a saját műsorát, megkapja a lehetőséget a "művészi kiteljesedésre" - és aztán forgatás közben ki tudja hogyan, összejön valami szemétrakás zsebkendőkből, rossz hangsúlyokból, állott, romlott reményekből és aprópénzből. Akkor bevilágítják, felülnek a tetejére és árulni kezdik fennhangon, a kiteljesedés elmaradtával egyre kiábrándultabban. Végül átrakják a műsort "megfelelőbb" időpontra, ritkítják az adást, s a pártfogó, a civilizátori szerepben tetszelgő csatorna lassan elemészti nevelt fiait. Ők meg, mint a jóravaló Csiszár Jenő, rázhatják az öklüket az égre: fausti sors.