Nem írják ki a multiplex-üzemeltetői pályázatokat

2007.10.30. 13:15
Júniusban az Országgyűlés elfogadta a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvényt, amely szerint a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak október 31-ig, vagyis holnapig ki kell írnia a digitális műsorszóró hálózatok - az úgynevezett multiplexek - üzemeltetésére szóló pályázatot. Az NHH azonban nem tudja kiírni a pályázatot, mert a pályáztatási folyamatot felügyelő parlamenti eseti bizottság nem járul hozzá a hatályos törvény által kötelezően előírt lépéshez.

Az Országgyűlés által júniusban kétharmados többséggel elfogadott jogszabály értelmében 2009-ben indulhat Magyarországon a földfelszíni sugárzású digitális televíziózás, ennek érdekében a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak október 31-ig ki kellett volna írnia a multiplex-üzemeltetőknek szóló pályázatot. A pályázat azonban nem jelent meg, és értesüléseink szerint holnapig már nem is fog megjelenni, helyette az országgyűlés a pályáztatási folyamatot felügyelő eseti bizottsága közleményben tudatja majd, hogy nem járul hozzá a pályázatok meghirdetéséhez.

Értesüléseink szerint nem az NHH által elkészített pályázati kiírással van problémája a Jánosi György (MSZP), Deutsch-Für Tamás (Fidesz), Herényi Károly (MDF), Lukács Tamás (KDNP) és Pető Iván (SZDSZ) tagokból álló, zártan ülésező parlamenti bizottságnak, hanem a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló, júniusban elfogadott, szakértők szerint „végrehajthatatlan" törvényt akarják a pártok módosítani, a multiplexek üzemeltetőinek szóló pályázatok kiírására pedig csak ezután kerülhetne sor.

A digitális átállás tervezett menetrendje ezzel már az első lépésben késedelmet szenved. Az eredeti tervek szerint az év végéig nyerteseket is hirdettek volna a multiplex-üzemeltetői pályázaton, és ezzel párhuzamosan új médiatörvényt fogadott volna el a parlament. Ám az új médiaszabályozás ügyében folytatott ötpárti szakértői tárgyalások is holtpontra jutottak, miután nyilvánosságra kerültek egy körvonalazódó nagypárti alku tervei.

Az október elején a Hírszerző birtokába került dokumentum szerint a kormány és a Fidesz szakértői között egyetértés született a közszolgálati médiumok összevonásáról és az ORTT helyén létrejövő - az ORTT és a Nemzeti Hírközlési Hatóság összevonásával kialakuló - új médiahatóság felállításáról. Az új médiahatóság elnöki posztját kormánypárti, az alelnökit ellenzéki jelölt tölthetné be; a hivatalosan el nem ismert alku kritikusai szerint a posztokat Sarkady Ildikó, a Miniszterelnöki Hivatal audiovizuális politikájáért felelős kormánybiztosa, és Szalai Annamária, fideszes ORTT-delegált önmaguknak szánnák.