Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Vegyen tévéműsort magának!

2007.06.26. 10:53
Kapcsolódó cikkek (1)
A budapesti Discopon, Közép-Európa legnagyobb tévés vásárán mindenki megfordul, aki tévéműsort akar eladni vagy venni, a kazahsztáni programigazgatótól az amerikai producerig. Egy angol dokumentumfilmből tíz oroszt lehet venni, David Attenborough viszont csak 25 százalékos felárral kapható?

Lehet, hogy pár nap alatt több mint százmillió dollár (fejben már váltom is át, az annyi, mint 18,5 milliárd forint, vagyis 18 darab Combino vagy egy Grippen és még némi apró rakétákra), cserél itt gazdát, akkor is leginkább egy fogház beszélőjére hasonlít. Asztalok és székek egymással szemben hosszú sorokban. Na jó, nem egy szigorított börtön, inkább egy társadalomba visszatalálást segítő alternatív intézmény adócsalóknak meg sikkasztó középvezetőknek.

Pedig itt, az ötcsillagos Sofitel alagsorában meg kicsivel feljebb, a különtermekben rendezik már tizenöt éve a Discopot, Kelet-Európa legnagyobb televíziós vásárát. Itt van mindenki, aki csak filmet, tévésorozatot vagy formátumot vesz és elad a régióban és azon túl, több mint 1500 tévés szakember meg kiállító, a nagy amerikai networkcsatornáktól a kazahsztáni állami tévéig. Eladók és potenciális vásárlók bámulják az asztalokra kitett, kicsit kopott egyentévéket, amiken a világ tévéműsor-termelésének legjava pereg: dél-koreai szappanoperák, lengyel valóságshow-k vagy, mondjuk, főzőműsor Argentínából.

Nyakamban egy Buyer feliratú, százhuszonöt eurós belépővel (a jegy történetét harminc évre titkosítottam) megpróbálok úgy tenni, mintha egy kis ukrán magántévé felelőtlenül vásároló programmingszakembere lennék (ing mellközépig kigombolva, mindkét kezemben egy-egy mobiltelefon, és időnként hangosan harákolok egyet). Úgy járok az asztalok közt, mintha a zsebem lehúzná pár összetekert köteg százdolláros, és közben igyekszem begyakorolni a laza műsorvásárlást. "Kétszáz óra brazil szappanoperát kérek! Tizennégyezer perc lett, maradhat? Persze, és ha már itt vagyok, dobjon még hozzá pár tucat valóságshow-t is!"

Egy mázsa film


Először egy bollywoodi filmforgalmazó asztalkájához ülök le, hogy megnézzem, mennyiért adnak pár raklapnyi indiai musicalt. Tudják, azt a fajtát, amiben a hegyoldalban táncol pár száz színes ruhás statiszta, és a végén a női főszereplő óvatlanul szájrapuszit ad a főhősnek.

"Ő Európában is ismert, higgye el" - győzköd a katalógusban szereplő színésznőre bökve, de az árig már nem jutunk el: megnézi a nevem a regisztrált vásárlókat felsoroló fényképes adatbázisban (mert olyan is van), és kiderül, hogy nem én vagyok az, aki több százezer dollárért felvásárolja majd az indiai filmipar utóbbi húsz évét, plusz a pakisztáni független filmesek. És még névjegyem sincs.

Továbbállunk, az emeleten találok egy orosz forgalmazót, aki a moszkvai balett archív felvételeit árulja. Rögtön az üzletre térnék, de kiderül, hogy a Hattyú halálát Fokintól nem lehet csak úgy megvenni. Nem akciós görögdinnye ez, hogy csak úgy kilóra, előbb megismerkedünk, beszélgetünk a családról, átnézem a katalógust, belenézek pár koreográfiába, és ha már ittunk egy forró teát, na akkor esetleg beszélhetünk a pénzről. És azután már csak a részletekben kell megállapodni, hogy országos vagy műholdas esetleg rögtön regionális sugárzási jogokat akarok-e, hányszor ismételném, milyen formátumban szeretném megkapni az anyagot, melyik bíróság illetékes a szerződésben nem szabályozott kérdésekben, három példányban minden lap alján, meg a bélyegző.


A Hattyú halála és egy forró tea

Nem Tesco

A Discope ugyanis nem programigazgatóknak létesített Tesco, itt nem fáradhatunk rögtön a kasszához, nem adják oda rögtön a House harmadik évadát díszcsomagolásban. Litván dokumentumfilmeket vagy kínai valóságshow-kat ugyan kaphatunk egyenként is vagy kilóra, de az értékes programokhoz nem lehet így hozzájutni.

A legtöbb kelet-európai csatorna programigazgatója vagy tartalomvásárlója ott volt május elején az amerikai tévés ipar nagy bemutatóján, a Los Angeles-i LA Screeningen, látta az idei év újdonságait, esetleg bejelentkezett, hogy érdekelné a Terminátor sorozatváltozata, vagy mondjuk az a jó kis vámpíros krimi, tudjátok, amit a medencés, pezsgős, feltörekvő bikinis színésznős parti utáni reggel láttunk másnaposan.

Pár héttel később Budapesten a programigazgatók újból találkoznak az amerikai tévék és tartalomgyártók képviselőivel, hogy megbeszéljék, mit is jelent az, hogy tetszett. Mármint dollárban. A Fox képviselője pedig mosolyogva mondhatja, hogy már nem ennyi az annyi, mert még két csatorna bejelentkezett a Sarah Connor Chronicles-ra, a CBS-nél meg közlik, hogy licit lesz a Moonlight jogaiért. Aztán jönnek az egyeztetések, hogy ha nekem adjátok ezt a sorozatot, akkor megveszek még pár mázsa sitcomot, néhány száz hetvenes évekbeli krimit, és még, amit csak akartok. Csomagban.


A Disney az RTL Klubbal közösködik

Sőt a tárgyalások akár egy hosszú távú, többéves exkluzív szerződéssel is zárulhatnak, amiben a kelet-európai csatorna vállalja, hogy évente több száz órányi különböző minőségű anyagot vesz át a gyártótól, cserébe elővásárlási joga van a legdrágább és legsikeresebb sorozatokra. Ilyen exkluzív szerződése van például a Disney-nek az RTL Klubbal vagy az NBC-nek a Tv2-vel.

Olcsó, még olcsóbb

Dehogy mennyiért is lehetett vásárolni az idei Discopon? A műsorok költségeit féltve őrzik a kereskedelmi televíziók, de azért nekünk sikerült kiszednünk néhány irányárat. Egy jó beszerző persze ebből még alkudhat is.

Nos, a kávé hétszázötven, a legolcsóbb, kelet-európai dokumentumfilmekhez pedig akár már 2-300 euróért (ötven-hetvenötezer forintért) is hozzájuthat egy országos csatorna, ráadásul egy év alatt akárhányszor leadhatja a 20-50 perces kisfilmet. Ugyanez, ha a BBC készíti, és szerepel benne egy cápa, már 2-3000 euró is lehet (félmilliónál járunk már részenként), ha pedig David Attenborough is feltűnik benne, akkor az még egy ezressel drágább. Persze euróban.

Filmes csomagot, amibe sokéves, de Oscar-díjas alkotásokat is pakoltak, persze több értéktelen akciófilm közé, 10 000 dollártól (kétmillió forinttól) kaphatunk, a szuperfilmekért viszont ennél jóval többet kell fizetni. Iparági pletykák szerint például a Függetlenség napja negyvenmillió forintot is megért az egyik kereskedelmi csatornának. És még az ismétlésről is lemondtak.

A legdrágább amerikai sorozatok, például a Lost, a Hősök vagy a Doktor House húszezer dollár felett kelnek el epizódonként (majd négymillió forint), bár csomagban azért jelentős árengedménnyel juthatunk még ezekhez is. Az amerikai sorozatokra kötött szerződéseknél azonban egyáltalán nem ritka, hogy minden egyes évaddal előre meghatározott mértékben nő az ár. Vagyis ami az első évadban még húszezer dollár volt részenként, az a negyedik-ötödik évadra akár harmincezerre is felkúszhat. Viszont a csatorna szinte semmit sem kockáztat, a nézőkben már kialakult a függőség.

Cannes után

"Hát, nekem a bioetika volt a kedvenc tantárgyam, de azért a genetika sem volt rossz" - mondja valaki a hátam mögött, miközben ezerforintos kólám kortyolgatom a hotel alagsorában. Felnézek, két hostess beszélget éppen, talán észre sem vették, hogy nem az arcomba, hanem a tarkómba nyomták a prospektust, ami szerint, most már jól látom, este koktélparti lesz, öltönyös meg kisestélyis salesesek, programigazgatók és producerek.

Százmillió dollár, ennyi cserél itt gazdát pár nap alatt. Európában csak a Cannes-i filmvásár mérhető a Discophoz. Mondjuk, a két eseményt ugyanaz az amerikai cég rendezi, vagyis Budapest az örök második, de még tengerpartunk sincs, és George Clooney-nak sincs villája errefelé, úgyhogy ez azért nem olyan rossz eredmény.

Az asztalok talán kicsit kopottak, a kávé drága, de mégis, Budapesten van az európai (na jó, legyen közép- és kelet-európai) tévés ipar egyik legfontosabb találkozója. Elveszem a prospektust, már nem számít, hiszen már így is többkilónyi brazilszappanopera-ismertetőt és indiai filmszinopszist cipelek. Felmegyek a lépcsőn, aztán a hotel bejáratánál biccentek a boynak. Pont úgy, ahogy egy ukrán programigazgató biccentene.