Árpád
-1 °C
9 °C

Valóságshow-ba kezdenek a rapperek

2005.09.06. 10:55
Dopeman a Viván mutatja meg az életét, míg Ganxsta Zoli az RTL Klubon kezd mutatványokba.

A Viva Televízió és a Dopeman művésznéven rapsztárként tevékenykedő Pityinger László hétfőn szerződést kötött, így most már biztos, hogy nemsokára elindul a csatornán a valóságshow, amely Dopeman magánéletébe pillant be. A Színes Bulvár Lap információi szerint a rappert egy tévéstáb fogja követni mindenhova, emellett kamerákat szerelnek az autójába, a lakásába és a hangstúdiójába is.

"Novemberben indul Dopeman valóságshow-ja, a szerződést már aláírtuk, de a forgatás még nem kezdődött el" - erősítette meg kérdésünkre Popol Márta a Viva Pr-koordinátora.

Popol Márta elmondta, hogy Dopeman valóságshow-ja a többi hasonló magyar műsorral ellentétben nem hetente, hanem naponta jelentkezik majd. A rapper életét hétköznaponként félórában foglalja majd össze a zenei csatorna.

A Viva egyelőre csak öt héten át sugározza majd a valóságshow-t, és a műsor sikerén múlik majd, hogy lesz-e folytatás.

"Az ötlettel már korábban megkerestem a csatornát, és ezzel a műsorral végre megvalósulhat az álmom. Azt szeretném, hogy reális képet kapjanak rólam az emberek és ne az elferdített valóságból megismert Dopemant lássák bennem. Az életem minden örömét, szomorúságát és izgalmát látni fogják az emberek az adásokban, megtudhatják végre, hogy milyen életet is él egy zenész valójában." - nyilatkozta Dopeman a hamarosan induló új műsoráról. A Viva tervei szerint nem csupán a televízió képernyőjén keresztül lehet majd nyomon követni az izgalmakat, de bárki a műsor szereplőjévé is válhat. A csatorna tervei között szerepel egy internetes microsite létrehozása, amelyen azon túl, hogy részletes információkat tartalmaz majd a főszereplőről, haverjairól és életéről - lehetőséget nyújt a szerepelni vágyó fiataloknak, hogy bekerüljenek Dopeman életébe

Ganxsta is

Dopeman egykori csapata, a Kartell is saját műsorral jelentkezik, Ganxsta Zolee és társai az RTL Klubon jelentkeznek majd szeptember végétől hetente. A rapcsapat műsoráról egyelőre még nem sokat tudni, de az Index információi szerint nem egyszerű valóságshow lesz, inkább a Jackass című amerikai sorozathoz hasonló ökörködésre lehet számítani.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.