Sova doktor piacgazdasági körülmények között

2002.04.25. 12:23
Prágában húsvét után néhány nappal elkezdődött minden idők legsikeresebb csehszlovák filmsorozata - a Kórház a város szélén - folytatásának forgatása. Az új részekben a szocialista kórházat egy piacgazdasági körülmények között működő, korszerű intézmény váltja majd fel.
A 13 részből álló újabb sorozat ideiglenes munkacíme: Kórház a város szélén - 20 év múlva. Jaroslav Dietl történeteinek folytatását ezúttal Petr Zikmund forgatókönyvíró vállalta magára, s a rendező szerint a jól ismert szereplők mellett számos új figura is megjelenik a filmben. A premiert 2003 karácsonyára tervezik.

Zikmund elmondta, hogy a folytatás egyes részeinek megírásakor a lehetőségek szerint igyekezett megtartani az eredeti mű filozófiáját, eszmei tartalmát. Tudatosítani kell azonban, hogy a kor megváltozott, s ez a filmben is megjelenik. Időközben a szereplők is húsz évet öregedtek, míg a volt szocialista kórházat egy piacgazdasági körülmények között működő, korszerű intézmény váltja majd fel.

Lényegében változatlan a szereplőgárda

Elfogadta a felkérést Ladislav Chudík, aki Sova főorvos szimpatikus figuráját alakította
A szereposztás nem változik, hiszen a volt szereplők egytől-egyig lelkesedtek - bár olykor bizonyos fenntartásokkal és aggodalommal - a folytatásért, és ismét vállalták a játékot. A televízió szerint egyebek között elfogadta a felkérést Ladislav Chudík, aki Sova főorvos szimpatikus figuráját alakította, s nem fog hiányozni Josef Abrahám sem, aki a szoknyavadász Blazej doktort játszotta. Blazejné asszony szerepében ismét Hana Maciuchovát láthatjuk majd.

A szőke Cenková orvosnő szerepét újra Eliska Balcerová vállalta. Megint találkozhatunk a bajkeverő Cvach doktorral is, akit Josef Vinklár alakított. "Továbbra is az a Cvach doktor maradok, aki voltam. A karakterem az új körülmények között sem változik meg. Na de majd meglátják" - jelentette ki Vinklár. Chudík azt is elmondta, hogy a filmben már nem lesz főszereplő, hanem mint nyugdíjas orvos jelenik meg.

Andrea Cunderlíková, a hetvenes évek csehszlovákiai szexszimbóluma, aki nővérként a Blazej doktor szeretőjét játszotta, állítólag kissé habozott, mielőtt igent mondott volna. "Jelenleg a Motokov vállalat média-tanácsadójaként dolgozom, a színházat már régebben elhagytam, így érthetően aggodalmaim voltak. De nagyszerű csapat volt, s az akkori munkára ma is szívesen emlékezem, ezért igent mondtam" - vallotta meg Cunderlíková. Majd hozzátette: El sem tudtam képzelni, hogy azok a gyönyörű idők egyszer még megismétlődhetnek. Hasonlóan habozott Iva Janzurová, a főnővér Hunková is, de végül szintén igent mondott. Janzurová azonban az első felvételek forgatásakor nem lesz jelen. Néhány napja ugyanis az egyik nemzeti színházbeli előadása után ráesett egy kulissza, kisebb agyrázkódást szenvedett, s kórházban is ápolták. Most otthonában lábadozik, s készül a szerepre.

Szerencsére élnek a sorozat fontosabb szereplői

Az egykoron nagyon népszerű Strossmayer főorvossal viszont már nem találkozunk, hiszen ő a második sorozat végén (13 plusz 7) meghalt. Alakítója, Milos Kopecky sajnos már szintén nincs az élők sorában. Az új sorozat tervezői némi bánattal állapíthatták meg, hogy szerencséjük van. A volt fontos szereplők közül az elmúlt húsz év alatt éppen azok távoztak el közülünk, akik a sorozatban is meghaltak - jegyezte meg tavaly Karel Smyczek rendező, akit szintén felkértek az együttműködésre.

Egy kis szocialista méditörténelem

A Kórház a város szélén első részeit a hetvenes évek második felében közvetítette az akkori Csehszlovák Televízió. A filmsorozat a nyolcvanas években számos kelet- és nyugat-európai televízióban is nagy sikert aratott. Magyarországon legutóbb a kilencvenes években a Duna Televízió elevenítette fel a népszerű történeteket.