Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

A Duna Televízió is új adókat akar

2005.04.29. 12:19
Ha már az MTV-nek lesz hírcsatornája, a Duna Tv is szeretne két külön adót. Jön az Autonómia és az Unió?
A menedzsment számításai szerint 1-1,2 milliárd forintba kerülne évente a Duna Televízió tervezett két újabb csatornájának működtetése - értesült az MTI pénteken a közszolgálati médium vezetéséhez közel álló forrásból.

Tájékoztatása szerint ezt részben belső átcsoportosításokból, például az elbocsátások nyomán megtakarított bérekből, másrészt viszont költségvetési juttatásokból finanszírozná a televízió.

A Duna Televízió február elején megválasztott elnöke a közelmúltban arról beszélt, hogy az Autonómia nevű csatorna a kisebbségek témakörét, a határon túli önszerveződést állítja majd figyelme középpontjába, míg az Unió elnevezésű elsősorban ifjúsági, oktató csatorna kíván lenni.

A két új csatorna tervét bejelentve Cselényi László elnök szerdán annak a reményének adott hangot, hogy a Duna Televízió ugyanolyan "édes gyermeke a Magyar Köztársaságnak", mint az MTV, tehát éppen úgy számít közpénzre, mint a Magyar Televízió tervezett közéleti csatornája.

A Magyar Televízió belső anyagaiban hol parlamenti, hol közéleti, hol hírcsatornaként, M3 vagy Demokrácia munkanéven szereplő csatorna éves költségét az MTI információi szerint körülbelül egymilliárd forintra becsülte az idei üzleti tervében az MTV menedzsmentje.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.