Való üzleti világ

2006.03.16. 17:40
Április 3-án, hétfőn este indul az RTL Klub Ecopoly című, vállalkozói Ki mit tud-jának hét epizódja. Összesen 64 vállalkozó és ötletgazda próbál az elképzelésekhez pénzt gründolni a befutott üzletemberekből válogatott zsűritől. A "business reality" sorozatba bejutott vállalkozók szerepléseik után Liluval, a műsorvezetővel dugják össze a fejüket és értékelik saját teljesítményüket.
A műsor zsűrijének végleges összetétele is nyilvánosságra került a Wall Street kávézóban csütörtök délelőtt rendezett sajtótájékoztatón. Persze a zsűritagok a valóságban is elfoglalt üzletemberek, így a fele zsűri ért csak rá megjelenni: Zoób Kati divattervező és Lázár Vilmos, a fogathajtó világbajnokként ismertté vált CBA-lánc alelnök pontosan és Erdélyi Zsolt alias Superman pedig késéssel érkezett. Kutvölgyi Pál, a Brokernet egyik tulajdonosa, Sztanó Tamás a LeRoy étteremlánc alapítója és tulajdonosa, valamint a Villám Géza néven ismert Szabó Gál András, aki mintavállalkozóként 16 évesen alapította első szoftvercégét viszont nem jelent meg.

A vízturbináktól a tökmagtermesztésig


Zoób Kati és Lázár Vilmos
Klikk a képre!
A zsűritagok azok, akik a műsor játékszabályai szerint akár 20 millió forinttal is beszállhatnak a jó esetben talpraesett, de kezdő üzletemberek mellé, és valós üzletrészt is szerezhetnek egy-egy alakuló cégben.

A hét részt már leforgatták, így Kolosi Péter a csatorna programigazgatója már utólag kijelenthette: "a műsorba jelentkező üzletemberek előadásai láttán megkapjuk a Magyarország üzleti gondolkodásának keresztmetszetét". A több ezer wannabe vállalkozójelölt a legkülönfélébb dolgokban látta meg a nagy üzletet - a nőcsábászképzőtől kezdve a Duna áramlásából áramot termelő vízturbinákig. Egy adásban általában nyolc jelentkező ajánlja magát zsűritagoknak, akik egy valós tárgyalási szituáció keretein belül döntenek arról, hogy melyik ötlethez adják a saját pénzüket.

"Nem szeretnénk azt a benyomást kelteni, hogy mi vagyunk a gazdag emberek, ülünk a pénzeszsák tetején, és onnan osztjuk az észt" - árnyalta a zsűri szerepét Lázár. "Magyarországot a nagy elmék országának mondják, ebben a műsorban pedig végre megmutathatják magukat az ismeretlenség homályába burkolózó magyar tálentumok".

Lila zakók műszálból, tv-shop-stílus

"A kevesebb mint egy órás műsoridejű Ecopoly tárgyalásai élesben mentek, a forgatásokon a kőkemény üzletemberek voltunk" - mondta a világbajnok fogathajtó, aki végül tíz vállalkozás elindításához adta anyagi és kapcsolati tőkéjét.

A már leforgatott tárgyalásokból hét műsor készült el, de ha a műsor sikeres lesz, a felvett anyagokból további epizódokra is futhatja. Erdélyi Zsolt Superman az általa felkarolt üzletektől valódi anyagi megtérülést vár. Szerinte az RTL Klub olyan adást készített, amiről beszélni fognak az emberek, de persze rémes mellényúlások is akadtak.


Superman
Klikk a képre!
Supermant főleg a tv-shopból elsajátított eladási technikák sokkolták, de volt olyan is, akinek csak irodára meg autóra kellett pénz, néhol viszont csak egy új rend ruha hiányzott az összképből. A jelentkezők között volt az az idős ember is, aki nagy titoktartás mellett a NASA munkatársaként jelentkezett be, majd kiderült róla, hogy Teller Ede munkatársa volt. Superman elárulta az Indexnek, hogy hiába várta az online tartalmakkal előálló jelölteket, helyette birkákat vett, és tökmagtermesztésbe szállt.

Piac és profit

"Ebből nem csak a résztvevők, de a nézők is bátorságot, ötleteket meríthetnek saját vállalkozásuk elindításához" - dicsérte a műsort Kolosi Péter, akinek meglátása szerint az Ecopoly közszolgálati feladatokat is ellát, a hasonló tematikájú külföldi műsoroknak is rendre a közszolgálati csatornák adnak helyet.

A főműsoridős talkshow-k nézőszámát nem célozzák meg, viszont az Ecopolyval az átlagnál értelmiségibb, fizetőképesebb közönséget szeretnének elérni, ennek megfelelően szerepel a műsor támogatói között a T-com és a Budapest Bank.

Az Ecopoly adásának nyertesei beindíthatják üzletüket, és az RTL Klub hónapokon keresztül figyeli a vállalkozások alakulását. A zsűritagok később sem veszik le kezüket a végül ringben maradó tíz pártfogoltról. Ennek a feladatnak a teljesítésére Ecopoly Holding néven céget alapítanak, melyet a zsűritagok a műsorban befektetett pénzösszegek arányában birtokolnak majd.