Önálló erdélyi magyar televíziót terveznek

2003.11.24. 11:12
Az erdélyi televízióstúdiók vezetői megállapodtak abban, hogy mindannyian szerepet vállalnak az első önálló erdélyi magyar televízió működtetésében, amely az audovizuális önállótlanságuk megszüntetését tűzné ki célul. A marosvásárhelyi találkozót Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke indítványozta.
A találkozón, melyet Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke indítványozott, a televízióstúdiók vezetői megállapodtak, hogy a műholdas sugárzású televízió müködtetésében az összes erdélyi magyar stúdió szerepet vállal majd. Miután több mint egy héttel ezelőtt az önálló erdélyi magyar televízió megvalósításáról a szövetségi elnök és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök találkozóján megállapodás született. Az önálló intzéményt jelentős magyar kormányzati támogatással a jövő év közepéig hozzák létre.

"Eljött az ideje annak, hogy a média területén is létrehozzuk saját intézményeinket. A magyar televízió igazi előrelépés a magyar közösség autonómiája felé - mondta Markó - míg a romániai magyar írott sajtó is - bár rendkívüli anyagi gondokkal küszködik - bizonyos fokú önállóságra tett szert, az audiovizuális médiában ez csak regionális szinten jellemző."

Markó leszögezte: az önálló magyar televízió életre hívása nem irányul egyik magyar nyelven sugárzó televízió ellen sem, sőt, ezzel egyidőben akár kétszeresére is növelni kívánják a román közszolgálati televízió magyar műsorainak adásidejét. A román kormánypárttal (Szociáldemokrata Párt - PSD) kötött megállapodásnak köszönhetően jelentősen előrehaladtak a marosvásárhelyi regionális közszolgálati televízió létrehozásának előkészületei.

A magyar médiaműhelyek vezetői egyértelmű támogatásukról biztosították a televízió tervét. Úgy vélték, hogy az elmúlt évtizedben kialakult az a műszaki és szakmai háttér, amely biztosítani tudja az erdélyi magyar televízió sikeres beindítását. Az új intézmény érvényesülési lehetőséget nyújt majd számos fiatal szakember számára is. Decemberben újabb ülésen a televízió létrehozásának konkrét jogi, szakmai és pénzügyi vetületeit vitatják majd meg.