Hitetlenség és röhögőgörcs

Isten bizony nem akartam csuklóból rosszakat írni az Eurovíziós Dalverseny magyar elődöntőjéről, mert a köztévé nálam eleve hendikeppel indul, így kisebb szerencsétlenkedéseket elnézek neki, mint egy kisgyereknek, ha a beleukoplasztozott szemüvegében a lábamra tolja a dömpert, de hát ez kérem, ez katasztrófa volt. Még azt figyelembe véve is, hogy az Eurovíziós Dalversenynél avíttabb tévés formátumot tényleg csak nehezen tudok elképzelni (Önnek például mi jut hirtelen az eszébe? Csak nem az ABBA?), de azért arra, hogy a felénél ki kell mennem a szobából, mert fuldokolni kezdek a röhögéstől, igazán nem számítottam.

Már az jelzett valamit, hogy azok között, akik sms-ben vagy telefonon szavaznak, két színes tévét sorsoltak ki, hát mondom, ez nem lehet igaz, mindjárt nyomógombos telefont is lehet majd nyerni, mint a Kapcsoltamban annó, persze azt azért végül nem lehetett, de szerintem csak kicsin múlott.

Aztán itt van a stúdió. Gyanús volt, hogy a műsort egyenesen a lottóshow vagy a Luxor-show kortalan díszletei közül sugározzák (kortalan persze abból a szempontból, hogy húsz éve ugyanígy festett volna), ott az emblematikus fekete drapéria a karácsonyfaizzókkal, meg minden. A világítás egyedülállóan ízléstelen, összevissza színekben villog a színpad, beleértve a padlót is, a háttérből egy reflektor világít, persze pont a kamerába, hogy ne lássunk semmit. A feliratokat megmagyarázhatatlan okból úgynevezett kelta betűtípussal írják ki, amit itthon főleg szélsőjobboldali és kalandjátékos kiadványokban lehet felfedezni, ráadásul takaros fehérrel, mélybarna alapra.

A közönség szánalmasan gyér, az esetlegesnek tűnő Aczél Réka, Benkő László, Jeszenszky Zsolt, Pindroch Csaba és Verebes István összeállításű zsűri elől már tényleg csak egy szélein hímzett abrosz, egy hervadt virágcsokor, meg alumíniumtálcán pár üveg üdítő és ásványvíz hiányzik, hogy teljes legyen az illúzió: a postás művházban vagyunk, nyolcvannyolcban, a Ki mit tud? területi válogatóján, a háttérben halkan zümmög egy légy.

És akkor még szó se esett a versenyzőkről. Van köztük négy ismert vivás név, meg a Mester Tamás, aki tíz évig pihengetett, és mostanában kezdett csak újra nyögdécselni a zenetévében. Mindenesetre annyian nem ismerik még az azóta felserdült rajongói korosztályban, mint a Crystalt, meg Baby Gabyt és Lalát, a NOX-ot, valamint Judyt, akiket jól be is esemeseztek a döntőbe a hét ismeretlen lúzer meg a Mester Tamás előtt, aki ugye csak mostanában. Vegyük még hozzá, hogy a versenyzők felét a megasztáros selejtezőkről simán kipenderítették volna, hogy kivétel nélkül mindegyik valami nyafogós nyáltenger dalt hozott (ez biztos valami dalfesztiválos betegség), és gondoljunk bele, hogy milyen az a mezőny, amiből a NOX kiemelkedik (ja igen, végül ők nyertek, úgyhogy ők képviselik Magyarországot a nemzetközi porondon, hm), szóval rakjuk mindezt össze, és kapjunk kínunkban röhögőgörcsöt vagy rázogassuk fejünket értetlenül.

Én az utóbbival kezdtem, amikor színpadra lépett a dzsessztanszakos lány, aki annyira nem találta a hangot, hogy majdhogynem sírva fakadt, amitől csak még jobban remegett a hangja (később kiderült, hogy influenzás volt és negyven fokos lázzal lépett fel), majd az előbbivel folytattam, amikor az egyik hölgy minden finomkodás nélkül eltaknyolt a színpad kiemelkedő, villogós részének a peremében. Persze nem tehet róla a szerencsétlen, de hát tényleg ez volt a pont az i-n, a hab a tortán és azon a cseresznye, illetve az utolsó döfés.

Az meg már tényleg a hanyagság netovábbja, hogy a régi eurovíziósok nyilvánvalóan korábban felvett interjúit is "élő" jelzéssel adják, Szulák Andrea így este kilenckor elmondja, hogy ma este még fellép a Játékszínben, az, hogy a műsorvezető (akinek a szerepe arra korlátozódik, hogy előre leírt, oda nem illő mondatokat olvas fel a kezében tartott papírból) a díszletnek ugyanazon a nyílásán megy ki, ahol közben jönnek be a versenyzők, és kerülgetik egymást, a zsűri végig kínosan feszeng, hogy akkor most miért is ülnek ők itt, merthogy semmi dolguk, ennyi erővel tényleg elég lett volna felhívni őket a végén telefonon, hogy pontozzanak már egyet. Ja, a pontozás: Benkő papíron adogatja össze nagy nehezen az öt számot, Verebesen látszik, hogy legszívesebben hazamenne, katasztrófa az egész, mint már említettem fentebb.

Az egész olyan, mintha csak pénteken jutott volna valakinek az eszébe, hogy te, nem most vasárnap lesz ez az eurovíziós izé? Sajnos egy ilyen cikkben lehetetlen átadni a teljes élményt, ha nem látták, próbálják megszerezni a műsort videón, vagy töltsék le valamelyik fájlcserélőről, fogadok, hogy szerdától sláger lesz. Az MTV-ben meg talán elő kellene venni a redőnyhúzót és kitenni az asztalra, emlékeztetőnek.