További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A Rettegés foka ehhez képest egész kellemes lett műsorilag, Lilunak valahogy elmagyarázták, hogy ez nem a Való Világ, nem kell torokszakadtából ordítani, kimaradtak a fizetett statiszta-ovációk is, csak a hat sztárvendég van és a próbák.
De nem nagy baj ez se, mert Pákó viszont percekig képes ütemesen ugyanazt kiabálni, nevezetesen azt, hogy jaj, és ez vicces, mert nyilván nem kényelmes patkányok közt heverni, de előtte két nő már végigcsinálta zokszó nélkül, tehát Pákó itt erősen rájátszik a dologra, viszont ez is szórakoztató, mert a bohócnak ugye ez a dolga.
Sajátságos mutatvány az ilyesmi, undorító dolgokat csinálni a verseny kedvéért. Persze az is vitatható, hogy mi értelme van lóhalálban futkosni egy olimpiai éremért, de ott legalább elmondhatja magáról a győztes, hogy futni vagy láncosbuzogányt hajítani, azt nagyon tud, sőt ő tud a legjobban. Aki viszont a versenyért lehajt egy bögre híg szart, az legfeljebb azt mondhatja el magáról, hogy ő aztán tényleg megevett egy bögre szart, mindenki láthatta a tévében. Az olimpiai bajnok gyereke dicsekedhet az oviban azzal, hogy az ő apukája nagyon erős, míg a Fear Factor hősének gyereke arról számolhat be, hogy az ő apukája viszont nagyon undorító dolgokat tud csinálni.
Ilyet egyedül Győzike mert csinálni az első adásban: ő bizony nem feküdt be a patkányok közé. Szép, de nem eléggé kibontott jelenet volt. A műsorvezető presszionál, agitál: egy Pont múlik rajta, Győzike, egy igazi Pont, a csapatodnak ártasz, ha gyáva vagy. De ez a bamba, kövérkés romagyerek nem adja be a derekát. Elsírja és szégyelli magát, de nem. Pedig nem kéne mellre szívni: ebben a helyzetben normális és helyes válasz, hogy nem ettem meszet, ezért ilyet nem játszom, mert nem jó játék. A jó játék ebben csak az, amikor másokat ráveszünk ilyenféle hülyeségekre, és ráadásul egy csomó pénzt is keresünk vele.