Mária
-6 °C
-2 °C

Mégis elindul hétfőn a két új csatorna?

2003.09.12. 14:30
Az f+ és m+ csatornákat jegyző romániai vállalat állítása szerint a két új tévé mégis elindulhat hétfőn. Az IKO Romania jogi megoldást dolgozott ki, ám annak részleteit titokban tartja.
Csak illegálisan indítható el hétfőn az RTL Klub műsorainak ismétléseit sugárzó két új tévé, az f+ és az m+ - állították nyilatkozatukban a magyarországi kábelszolgáltatókat tökmörítő szervezetek. A csatornákat jegyző IKO Romania S.R.L. ügyvezetője azonban az Indexnek elmondta, a médiatörvény problémás pontja "áthidalható".

Kökény Tamás, az IKO Romania S.R.L. ügyvezetője az Indexnek nyilatkozva leszögezte, az ORTT eddig még sohasem alkalmazta a médiatörvény azon paragrafusát, amely kötelezővé teszi, hogy az újonnan induló csatornák programját a testület jóváhagyja. Elmondta azt is, az IKO megfelelő jogi megoldást dolgozott ki, amely lehetővé teszi, hogy hétfőn, az előre meghirdetett időpontban elindulhasson a két adó. Ennek mibenlétéről azonban egyelőre nem kívánt beszélni.

Elismert agresszivitás

Az IKO a mai napon levelet küldött a kábelszolgáltatóknak, amelyben ismerteti, - álláspontja szerint - miért törvényes mégis az f+ és az m+ hétfői indítása. Az Index információi szerint lehetséges, hogy az IKO javaslata az, hogy az f+ és az m+ hivatalosan nem tévécsatornaként, hanem a Minimax, illetve a Musicmax műsorblokkjaként induljon el. Ám ez a megoldás sem hibátlan, mivel a Minimax gyermekeknek szóló rajzfilmcsatornaként kapott engedélyt az ORTT-től.

Kökény elismerte, hogy piacra lépésük agresszív volt, ám hozzátette: ez egy ilyen piac. A két csatorna indítása egyébként azért ennyire sürgős, mert hamarosan újabb kábeltévék is megjelennek, illetve a most következő három hónapos ingyenes időszak alatt a nézők eldönthetik, hogy az előfizetésük január elején esedékes megújításakor igényt tartanak-e a móka- és a filmtévére.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.